Utolsó 10 cikk
Esély a megmaradásraEsély a megmaradásra

 

          Évtizedek óta egy ránk nézve végzetes folyamat, ingatlanjaink kiárusításának a cselekvő részvevői és ebből kifolyólag bűnrészesei vagyunk. Hiszen földjeink, erdeink, és házaink idegen kézbe történő juttatásának a megakadályozása helyett, inkább eladjuk őseink vagyonát.

Légy az első aki kommentálja
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja


2009 november 05 :: Magyarok > Az igazság nyomában :: Finnugor gyökereink 1
Finnugor gyökereink 1

 

 

 

 

Finnugor gyökereink

 

 

 

1.

 

 


          Mária Terézia magyar királynő uralkodásának harmadik évtizedében igen jelentős változások történtek a világban. 1765 táján kétségtelenül új korszak kezdődött Európában is, sőt az amerikai gyarmatokon is.

 

 

 

 

 

 

 

Ekkorra a magyar nemesség által kedvelt királynő korábbi okos liberalizmusa megváltozott, fiának, II. Józsefnek társuralkodóként maga mellé vételével.

 

 

 

 

 

 


          1740 után Mária Terézia több gesztust tett a magyarok felé, létrehozta a Tereziánumot (1747), felállította a bécsi magyar testőrséget, megalapította a Szent István Rendet, pártolta, hogy az országot Mária országának tekintsék (Regnum Marianum). Nem ellenezte a magyar nyelv hétköznapi használatát, mivel jól tudta, hogy a fél ország kiürült, kihalt a török háborúk során, de azért kitartott a hivatalos latin nyelv mellett, amelyet már Európa nagyobb fele egyáltalán nem használt. Velejéig katolikus volt, de nem annyira elfogult és részrehajló, mint elődei. Kedvelte a jezsuitákat, így a rend felosztására soha sem tudta magát elszánni. Kedvencei közé tartozott a királyi történetírónak kinevezett jezsuita Pray György (1723-1801) és a magyar Livius, aki még a bécsi Ringen álló hatalmas bronz szobrának mellékalakjai közé is bekerült.

 

 

 

 

 

 

 

          Pray György is sajnos, mint kortársai szinte kivétel nélkül, többek között az evangélikus Bél Mátyás (1684-1749) is, latinul írta meg műveit, noha 1750 táján Bod Péter már létre akart hozni egy tudós társaságot a magyar nyelv pallérozására.
Mind Bél Mátyás, mind Pray György, mind az ugyancsak jezsuita Katona István, hatalmas adattömeg felhasználásával, úgy írta meg a magyar történelmet (Katona 42 kötetben!), hogy hitet tett az ősi szkíta-hún-avar-magyar rokonság mellett, noha a Habsburg-házhoz való ragaszkodásuk mindenek felett állt. Ennek ellenére a bécsi udvar mellőzte őket, Katonát is, Prayt is, Schönwisnert is, Cornidest is. Csakis megbízható, noha egészen jelentéktelen embereket neveztek ki egyetemi tanároknak, olyanokat, akiknek a neve egyenlő volt a jelentéktelenséggel, mint Koppi, Trenka, etc.

 

 

 

 

 

 

 

          A latinul olvasni tudó magyar értelmiséget mégis felajzotta az ekkoriban (1746) közzétett új magyar történeti forrás: Anonymus Gesta HUNGARORUMA. Felpezsdült a magyar múlt búvárlása.
Ám Európában a XVIII. század végére erőteljesen felvirágzott az un. összehasonlító nyelvtudomány, (Leibnitz) amely a maga korában kétségtelenül korszerű volt. A világ nyelveit nyelvcsaládokba rendezték (Schleier), keresték a rokonságokat, a közös eredeteket. Különösen kiemelkedő szerepe volt ezen kutatásokban az 1737-ben alapított göttingai egyetemnek, ahol 1848-ig közel félezer magyar diák is tanult, többek között Kőrösi Csoma Sándor is.

 

 

 

 

 

 

          A német nyelvészek és történészek, akiket a magyarok iránti rokonszenvvel senki sem gyanúsíthat meg, hamarosan rájöttek arra a triviális tényre, hogy a ragozó magyar nyelv élesen különbözik az indoeurópai vagy árja népek hajlító nyelveitől. Ezért a figyelmük azon adatok felé fordult, amelyeket már a XV. század óta feljegyezgettek utazók és diplomaták. Amelyek szerint a napkeleti magyar nyelv mégsem rokontalan, hanem testvérnyelve a primitív körülmények között élő szibériai vogul és osztják, az Ural hegység nyugati oldalán lakó permi népek nyelve, a mordvin, a votják, a zűrjén (komi és mari), az udmurt, sőt az észak-európai finn, észt, lív és lapp is.
Johann Eberhard Fischer, Szibéria története c. műve 1768-ban jelent meg s ebben a szerző már kinyilatkoztatja, hogy a finnek, az észtek, a lappok, a permiek, a vótok, a cseremiszek, a mordvinok, a vogulok és az osztjákok mind-mind rokonai a magyaroknak. Az indítás tehát kétségtelenül idegen eredetű. Súlyos torzítás és kemény csúsztatás tehát, hogy még a közelmúltban napvilágot látott nyelvtudományi könyvekben is azt olvashatni (például a nyelvész Fodor István, Mire jó a nyelvtudomány? c. legújabb könyvében és a Millenniumi Magyar Történetben is), hogy a magyar nyelv „finnugor" voltát legelőször Sajnovics János ismerte fel és úgymond: bizonyította be. Sajnovics egy évvel Fischer könyvének megjelenése után indult csak el a Lappföldre s a lapp és a magyar nyelv összevetésével éppen a göttingai professzor, a magyar gyűlölő August Ludwig Schlözer és a szász Hell Miksa bíztatására kezdett foglalkozni, a Demonstaratio c. műve pedig csak 1770-ben jelent meg. Sajnovics matematikus és csillagász volt, egyáltalán nem értett a nyelvészethez, primitív szóhasonlításait tudatosan felfújták, hasonlóképpen Gyarmathi Sámuel orvos működéséhez, aki a finn nyelvet tanulmányozta. Gyarmathit is Schlözer vette rá, hogy mentse meg a magyar tudományosság jó-hírnevét, mert a magyar őstörténészek javíthatatlan rajongók.
A finnugor rokonság és származás-elmélet kidolgozása és hangoztatása vitathatatlanul politikai tartalmú is volt. Nem csak az, természetesen, de le nem tagadható, hogy a magyarok nemzeti önbecsülését, nemzeti büszkeségét kívánták ezzel is sárba tiporni. Már az olasz Bonfini észrevette ezt II. Pius pápával kapcsolatosan, amikor így írt: „A pápa nem vette jónéven, hogy a magyaroknak valamiféle nemes eredet jusson! Ez a szentséges atya nem nézte jó szemmel, hogy a Szkítiából származó magyarok, akik az ausztriaiakat és a németeket súlyos vereséggel és csapással sújtották, ily nagy dicsőséggel ékeskedő ősöket kapnak!"

 

 

 

 

 

 

 

          A Berlint megsarcoló Hadik-huszárok is bőszítették a németeket, akik szerint a magyarok csak a lóhoz és a kardforgatáshoz értenek, a tudományhoz és az irodalomhoz semmi közük sincs. Boldogan közlik hát, hogy az 1730-ban kiadott Philip Johan Strahlenberg-könyv újabb perdöntő bizonyítékokat mutat be arra, hogy az Atilla hun királlyal dicsekvő magyarok valójában a primitív, barbár és buta mongoloid szibériai obi-ugorok testvérei. Az osztjákok Szibéria leghülyébb népe - írta Strahlenberg. S ezt a könyvet a szegedi őstörténeti műhely 1975-ben újra kiadta!
Az 1945 előtti művelt magyarság legnépszerűbb kézikönyve volt a Hóman Bálint és Szekfű Gyula által írt Magyar történet, amelynek korai részét a közelmúltban újratemetett nagy magyar tudós, Hóman Bálint írta. Hóman ebben a művében elfogadta a finnugor nyelvrokonság tételét, bár a magyar-hun hagyományok eredetisége és valódisága mellett is hitet tett. Sőt, neki köszönhető az a primitív és hiteltelen kép, amely olykor még ma is felbukkan: „Nyilvánvaló, hogy az ogurság egyik ága valamikor az l-IV. század folyamán (!) prémvadászat közben behatolt a szomszédos erdővidékre és uralma alá vetette a Tobol-vidéki (!?) előmagyarokat. Az V. és IX. század közt (!) a Volga vidéki finnugor népek egy része is ogur (bolgár) fennhatóság alá került, de itt a hatás felületesebb, rövid tartamú volt. A vogulok, osztjákok, mordvinok legfeljebb adófizetői lehettek az oguroknak. Az előmagyarok azonban teljes életközösségben éltek a rájuk telepedő ogur néppel. Az érintkezések kezdetén vadak űzése közben családjuktól, talán évekig is távol, erdei vadásztelepeken (!) élő ogur vadászok - fajrokonaiktól elszakadva - idegen nyelvű szolgáik kőrében éltek s nem egyszer ezek nőivel házasodtak össze. Később finnugor nyelvű (?!) előmagyar szolgák kerültek a távoli ogur telepekre... A két nép közt tartós együttélés fejlődött ki s az ogur urak a nyelvtanulásra kevéssé fogékony (!?) asszonyaiktól és szolgáiktól megtanulták azok nyelvét, emezek pedig uraiktól új, fejlettebb fogalmakat ismertek meg s jelölésükre tőlük eltanult ogur /török/ szavakat használtak."

 

 

 

 

 

 

 

          Ez az 1935-ben is hivatalosnak tekintett álláspont mindenki számára nyilvánvalóvá teheti, milyen elképesztő állapotok jellemezték és jellemzik ma is a magyar őstörténet-kutatást. A Hóman-féle hipotézis lényege: a magyar nyelv lényegében nyelvcsere révén került a primitív gyűjtögető magyar szolganéptől a török vezető réteghez. Nyelvcsere, nyelvvesztés vagy akár nyelvhalál természetesen volt és lehetséges, ám ha őseink a honfoglalást megelőző időben is még gyűjtögető-vadászó erdei emberek lettek volna, hogyan következhetett be a honfoglalás és a magyar nagyhatalom kialakulása a X. században?
Hóman Bálint élete utolsó munkájában: az Ősemberek, ősmagyarokban azonban szembefordult korábbi nézeteivel, belátva azok képtelenségét és történelmitlenségét s határozottan leszögezte: az, hogy két nép nyelve hasonlít egymásra, egyáltalán nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy a két nép testvére vagy rokona is volna egymásnak! Példamutató módon gyakorolt önkritikát, kijelentvén: „az obi-ugorok és a szamojédok testi és lelki alkata merőben különbözik a magyarokétól, az ő életszínvonalukról induló magyarság hipotézisét végleg fel kell adnunk. Ki kell rekeszteni őket az ősmagyarok közeli rokonsága köréből. A régi magyar nemzedékek helyes ösztönnel riadtak vissza a lapp-vogul-osztják-szamojéd rokonság nyelvtudományi alapon kikövetkeztetett gondolatától!"
A magyar történettudósok legjava egyébként mindig képes és hajlandó volt az önkritikára, a ma élők közül hadd említsem meg Harmatta János professzort, aki szembe mert fordulni például az ugyancsak dogmaként tanított, magyar honalapítást kiváltó besenyő támadás hamis legendájával.

 

 

 

 

 

 

 

          A magukat mérvadónak nevező akadémisták azonban ma is konokul kitartanak amellett, hogy annak idején a fejlett német tudomány igenis jogosan ostorozta a nacionalista rendi-nemesi avítt nemzettudatot. Hogy Schlözer nagyon is igazat állított, amikor helyre tette az Európa művelt népeit gyilkoló magyar rabló hordákat, akiknek nincs is saját történelme és soha nem játszottak szerepet Európa színpadán. A Schlözer által festett képet a mai magyar nyelvtudomány nemcsak meggyőzőnek, de lenyűgözőnek is tartja, noha műveit nyilván senki sem olvasta el tisztességesen. Különben meglelték volna az ilyesfajta mondatait: „A magyarság pozíciója Európában igen szerény. A magyaroknak nincs helyük Európa fő népei között, tisztázatlan az eredetük és nincs joguk nemhogy Erdélyre, de Magyarországra sem."
I. Lipót magyar király egy ízben azt mondta: „az ereimet nyittatnám fel, ha tudnám, azokban egyetlen csepp vér találtatik, mely a magyaroknak kedvező."

 

 

 

 

 

 

 

          Paul de Legarde szerint a magyar nép csak arra jó, hogy csontjaival kövezze ki a németség számára a történelem országútját. A magyarság és a magyar nyelv kihalását jósló Herder és társai szerint a Kárpát-medencei Magyarországot a németek és a szlávok varázsolták virágzó országgá, a magyar föld minden értékét a németeknek köszönhetjük, a magyarságnak nincs is egyéb történeti szerepe, mint előkészíteni a németek tömeges letelepedését a Kárpát-medencében.

 

 

 

Bakay Kornél

 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]