Utolsó 10 cikk
Addig nem tűnhetünk el….Addig nem tűnhetünk el….

 

 

Most, hogy örökre eltávozott közülünk, elemi erővel törnek fel belőlem a Kányádi Sándorhoz fűződő személyes élményeim. Ezek egyike végérvényesen beleégette magát a tudatomba és kapaszkodót nyújtott életem nehéz pillanataiban, ezért közkincsé teszem.

Légy az első aki kommentálja
Tartson meg téged nekünk az Úr!Tartson meg téged nekünk az Úr!

 

 

          Vannak emberek, akik szikáron állják a történelem viharait, akár a sziklatörmelékkel megszórt székely földbe kapaszkodó fenyők és nem hajolnak meg a nagy időben.  

Légy az első aki kommentálja
A haza szolgálatábanA haza szolgálatában

     

 

          Éppen 150 évvel ezelőtt, 1868. június 18. látott napvilágot Kenderesen Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, egy olyan református család sarjaként, amely 1657 – ben nyerte el a nemességet Erdélyben.

Légy az első aki kommentálja
Voltunk, vagyunk és leszünk!Voltunk, vagyunk és leszünk!

 

 

          A Párizs melletti versailles-i kastély parkjában található Nagy – Trianon palotában, 1920. június 4 –én Magyarországot rákényszerítették egy olyan békeszerződésnek hazudott diktátum aláírására, melynek következtében elveszítette területének 71,5 (232.448 km2) és lakósságának 63, 5% - t (13 271 370 fő).

Légy az első aki kommentálja
Elismerték Székelyföld létezésétElismerték Székelyföld létezését

 

          A képviselőház után kedden 96 ellene és 9 mellette szóló szavazattal a román parlament szenátusa is elutasította Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki és Kulcsár - Terza József háromszéki képviselő terjesztett be az elmúlt esztendőben.  

Légy az első aki kommentálja
A megmaradás életerő kérdéseA megmaradás életerő kérdése

           

 

          A múltba tekintve, de a jövőbe nézve, derűlátón, de nem elbizakodottan, kellő szerénységgel, de határozottan fogalmazta meg a valóság alapjára épített, azonban merészen felfelé ívelő terveit Orbán Viktor, a miniszterelnöki eskü letétele után. Úgy, ahogyan ez egy magyar kormányfőtől elvárható.

Légy az első aki kommentálja
A magyar érdek és igazság védelmébenA magyar érdek és igazság védelmében

 

          Magyarországot és annak demokratikusan megválasztott kormányát gyalázták az Európai Parlament április 26 – án lezajlott ülésén, aljas rágalmak és hazugságok tömkelegét zúdítva rájuk. Minderre pedig a LIBE Bizottság, anyaországunkról szóló jelentéstervezetének az ismertetése szolgáltatott alkalmat és nyújtott lehetőséget. 

Légy az első aki kommentálja
Nem hagyhatjuk szó nélkülNem hagyhatjuk szó nélkül

 

          Az elmúlt nyolc esztendő legnagyobb kormány ellenes tűntetése zajlott szombaton este Budapesten. Joguk van hozzá, hiszen egy működő demokrácia ezt lehetővé teszi. Sokat mondó azonban, hogy erre mindössze hat nappal a FIDESZ – KDMP pártszövetség elsöprő, győzelmét hozó parlamenti választások után került sor.

 

Légy az első aki kommentálja
Az intő ukrán példaAz intő ukrán példa

 

          A Magyarországon vasárnap lezajlott parlamenti választás eredményei csak szombaton fognak majd véglegessé válni, azonban a leadott szavazatok 98% - a megszámlálása után az már kiderült, hogy a FIDESZ – KDMP koalíció elsöprő győzelmet aratott.  

Légy az első aki kommentálja
Fontoljuk megFontoljuk meg

 

 

          Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. És ez a folyamat visszafordíthatatlannak tűnik, mert megroppantották az egykor hatalmas és befolyásos nemzetek gerincét.Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. 

Légy az első aki kommentálja


2009 november 15 :: Magyarok > Az igazság nyomában :: Népünk eredete és Kárpát-medencei állama 1
Népünk eredete  és Kárpát-medencei állama 1

 

 

 

 

Népünk eredete és Kárpát-medencei állama

 

 

 

1.

 

 

 

           Nincsen olyan nép, amelynek őstörténete ne volna homályos és ködös, magyarán bizonytalan vagy bizonyíthatatlan. S ez nem azért van így, mert a kutatók hanyagok, tehetségtelenek, közönyösek vagy felületesek, hanem azért, mert a források nagyon szűkösek. Hiányosak, nem egyértelműek (azaz többféleképpen értelmezhetők), vagy a legősibb időkre nézvést egyáltalán nincsenek.
Nyilvánvalóan mindez a magyar népre is vonatkozik, sőt (!) fokozott mértékben vonatkozik. Miért? Azért, mert a magyarság nem tagja természetszerűen sem a negro-szaharai, sem az ausztroázsiai, sem az indoeurópai (árja) népek hatalmas családjának. Sem a kóreai-ajnu, vagy a mongol-kínai típusú nyelvű népeknek, sem az amerikai ősnyelvű népeknek, sem az indopacifikus nyelvű népcsoportoknak. Ugyanakkor nem sorolható az ún. elszigetelt nyelveken beszélő etnikumok (eszkimók, baszkok, tasmániaik stb.) rokonságába sem. A máig megfejtetlen eredetű, kihalt sumér és etruszk népek iránti vonzódás már ennek alapján is több mint érthető, bár mind ez idáig sem a nyelvi, sem a genetikai rokonság nem volt meggyőzően igazolható. Természetesen nemcsak nyelvi rokonságról van szó, hanem legfőképpen és elsősorban etnikai (genetikai) és kulturális rokonságról.

 

 

 

 

 

 


Ezért elfogadhatatlan a másfélszáz esztendeje dogmává merevített finnugor származáselmélet, mint őstörténetünk megingathatatlan alapja. Ma még nem jelentős azoknak a kutatóknak a száma, akik felkészültségük alapján képesek, készek és bátrak is ahhoz, hogy szembeszegüljenek a hivatalos és mérvadó akadémista tanokkal. Akik keresni merészelik az egykori valóságot, a tudományos igazságot, vállalva a tévedések kockázatát és vállalva a kirekesztés és a megbélyegzés ódiumait. Ez mindig így volt és így is lesz. A kutatók, a tudósok nézetei, állításai megütköznek egymással és az éles harc végén, a legtöbbször kiderül, hogy - esetleg - az egyik félnek sem volt igaza, vagy nem egészen volt igaza. Ezért a tudományban nem volna szabad vagdalkozva ítéleteket, kinyilatkoztatásokat hirdetni, és képletesen vagy valóságosan is (mint a középkorban, számos esetben) megsemmisíteni a vitatkozó ellenfelet.

 

 

 

 

 

 


           Magam, lassan másfél évtizede, felvehetném az Odüsszeusz melléknevet, mivel a homéroszi szörnyeteg Szkülla és a szemközti Kharibdisz között hánykolódom. Egyik oldalon az engem felfalni igyekvő hivatalos történettudományt képviselők sorakoznak, a másikon a képzettség (nem képesítést mondtam!) nélküli, szenvedélyes féktelenséggel mindenfélét mondó és író dilettánsok hada vonul fel. A mérvadók hatalma nagy, hiszen, ha akarják, egy bélyegmúzeumi vezetőből is a legnagyobb magyar középkorászt csinálhatják. Aki azután bátran és büszke gőggel rekeszthet ki bárkit, mondván: aki a finnugorizmust nem fogadja el, az nem kutató, mert itt ér véget a tudomány. Másfelől pedig egy külhonba települt műtrágya-nagykereskedő, bővében lévén a pénznek, megjelentethet számos, egy-két könyvből összeollózott "történelmi műalkotást". Ledorongolva és kicsúfolva nagy magyar tudósokat. S a nagyközönség, általában vevő mindenre, mert a zsigereiben érzi, értelmével tudja, hogy a tudományos hatalom, általában magyarellenes. Általában arra törekszik, hogy a nemzetet összetartó közösség többé már ne jöhessen létre. Kerítse hatalmába a fogyó magyarságot a közöny, az önfeladás, a tehetetlenséget szavatoló butaság.

 

 

 

 

 

 


Azt hirdetik az MTA irányadó emberei, hogy a magyar mindig egy kicsi töredék-nép volt, amelynek történelme csak a Kr. u. IX. századdal kezdődött. A korábbi időben, miután az Urál-vidékén elszakadt a finnugor nyelvű, primitív körülmények között élő testvéreitől, évezredeken át szakadatlanul vándorolt, bolyongott. Majd végigsodródva a dél-orosz sztyeppén, a kazároktól, a varégoktól, a szlávoktól, a besenyőktől megveretve, átvergődött a Kárpátokon és pánikszerűen bemenekült a Kárpát-medencébe, ahol azután tovább terelgette az állatait. Nomád módon vonult ide s oda, nem ismerte a házat, a kőépítkezést, a várat és a templomot. Az egy Istent, a földművelést, az írást, a művészetet, a magántulajdont és az erkölcsöt. Így szükségszerűen a kultúrnépek kedélyes kirablása, a védtelenek legyilkolása, rabszíjra fűzése, a nők megerőszakolása volt a legfőbb tevékenysége. Ezért okkal és joggal gyűlölte meg az egész nyugati világ a "vidám rablóbandákból álló" barbár magyarságot. Nyilvánvalóan egy ilyen "megriadt csordára hasonlító" hordának, csak személyi függésen alapuló törzsi szervezete lehetett. A területi alapon szervezett állam, úgymond, csak a nyugatiak hatására kezdett létrejönni, s csakis ennek köszönhető, hogy a magyarság nem tűnt el örökre a történelem süllyesztőjében.

 

 

 

 

 

 


           Miért ragaszkodnak vajon a magyar tudomány kinevezett főemberei oly konokul a fenti képhez? Miért sulykolják bele már a gyermekeink lelkébe és agyába azt, hogy a magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást? Amíg leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában. (Glatz Ferenc: A magyarok krónikája, Budapest, 1996, 9. oldal.)

 

 

 

 

 

 

 

Tárgyilagosan belátjuk, hogy vezető tudósaink számára szinte lehetetlen feladat volna elismerniük egész életművük elavulását. Megtagadniuk korábbi állításaikat és befogadni az újat, az új régészeti és forráskutatások egyre gyarapodó bizonyítékait. S talán még ennél is nehezebb volna beismerni népük elárulását. Mert a mai magyar értelmiség nem teljesíti legfőbb feladatát. Azt, amitől valaki értelmiségi és nem csak diplomás. Ugyanis csak az lehet értelmiségi, aki a népéért dolgozik. Annak mutat példát, annak ad útmutató irányt. S a tudományok között e tekintetben kétségtelenül a legelső helyen áll a múlt kutatása, a nemzeti történettudomány. Nem egyszerűen szórakoztató stúdium a nemzet történelme, hanem az a szilárd alap, amelyben a nemzet jövője gyökerezik. Én azt vallom, hogy egyetlen tudomány sem lehet független a nemzeti élettől. A történelem célja azonban egyetlen nép életében sem lehet más, mint a nemzeti eszme, a nemzettudat életben tartása és megerősítése. Különösen most, a magyar keresztény királyság ezeréves ünnepének fényében láthatjuk e sarkigazság valódi összetartó erejét.

 

 

 

 

 

 


Ám kétségtelenül szembe kell néznünk azzal a súlyos ténnyel, hogy a múlt feneketlen kútjából nehéz meríteni. Nehéz kikezdhetetlen tényeket találni. Hiszen nincsen olyan írott forrás, nyelvészeti összehasonlítás vagy régészeti tárgy, amely valamilyen szempontból ne lehetne vitatható, vagy megkérdőjelezhető. Mégis meg kell keresnünk minden, akár a legapróbb bizonyítékot is, múltunk valós felderítésére.
           Senki sem tagadja a szakképzett történészek közül, hogy a vogul, az osztják, a zürjén, a mordvin, a mári, a szeremisz, az észt, a lett, a finn és a lapp nyelv a magyarral rokonságot mutat. Mind a grammatikát, mind bizonyos, nem túlságosan jelentős mennyiségű szóegyezést illetően. Az azonban már hatalmas és alapkérdés, hogy mi az oka ennek? S nem kevésbé súlyos kérdés, hogy mikor, hogyan és hol hatottak ezek a nyelvek egymásra? A legkorszerűbb nyelvtudomány ma már teljességgel elveti a nyelvcsaládokra osztás elméletét és az ún. alapnyelvek egykori létét. (Gondoljunk a nosztratikus vagy az eurázsiai nyelvosztályozásra!) Így természetesen kiiktatható a mesterségesen alkotott uráli és finnugor alapnyelv is. Vele együtt pedig elveszik az a dogma, hogy egykoron, talán a Kr. e. V-IV-III-II. évezredben, az ősmagyarok elődei is a 40. szélességi foktól északra, a zord éghajlatú és kedvezőtlen természeti körülmények között Szibériában vagy a Közép-Urálban éltek volna együtt az ún. finnugorokkal. Új kőkori színvonalon, gyűjtögető, halász-vadász életmódban.

 

 

 

 

 

 

 

E teória ellen számos érv szól. Mindenek előtt az, hogy csakis a magyar nép élt a 40. szélességi foktól délebbre eső övezetben, egyetlen más ún. finnugor etnikum sem. Mindazok a kísérletek, amelyek a fenti feltételezés bizonyítása érdekében a régészetet hívták segítségül, sikertelenek maradtak. Ugyanis az egyes, írott emlékek nélküli, régészeti kultúrákat éppen azon az alapon próbálták etnikumhoz kötni, hogy az adott területen finnugoroknak kellett élniük - a nyelvrokonság teóriája alapján. Másrészt a magyar nyelv ősisége és fennmaradása teljességgel kizárja, hogy kis lélekszámú csoportok örökös vándorlása közepette megmaradhatott volna. Hiszen ezredévekkel ezelőtt sem egy lakatlan övezet volt a Bécsi-medencétől a Csendes-óceánig terjedő óriási területen, amelyen a szétszóratás és a beolvasztás veszélye nélkül bármely kis nép kóborolhatott volna.
           A magyarság a keleti lovas népek nagy családjába tartozott, a szkíta, a hun, a türk és az avar elnevezésű népekkel együtt. A megtelepedett földműves és (ma már számos ásatásból tudjuk) az ugyancsak állandó településekkel is rendelkező nagyállattartó mozgékonyabb népek szétválása a Kr. e. I. évezred elején történt. S ez valóban korszakhatár az emberiség történetében. A háziasított vadló már a középső holocénben elterjedt. A háziasított lovak feltűnése azonban a neolitikum idejére tehető, de több ezer évnek kellett eltelnie, amíg a lovat fogatolni és megülni tudták. A ló vontatta harckocsi és a lovaglás, valamint a vas fegyverek és a nagy erejű reflexíj feltalálása alapvetően megváltoztatta az egykori világ arculatát Kínától és Mezopotámiától az Atlanti-óceánig.

 

 

 

 

 

 


Őseleink háromezer vagy kétezer évvel ezelőtt magukat talán nem magyarnak nevezték. E nevünk eredetének máig hirdetett "megoldása", hogy ti. manysi, vagyis ember jelentésű (vogul-osztják eredetű) lett volna, teljességgel elfogadhatatlan. Ugyan így újragondolandó a hungar elnevezésünk eredete is, mert egyáltalán nem kifogástalan az onogur népnévből való "levezetése". Írott forrásokból tudjuk, hogy őseinket egykor régen szavárdoknak (szabíroknak) hívták. Az is tény, hogy a Muager-Mogyer név előfordul már a VI. században. Az, hogy a magyar nyelv már a XI. században (amikortól az első nyelvemlékeink ismertek) teljesen kiforrott volt, ősnyelvi mivolta mellett szól. Az pedig, hogy fennmaradt, azt jelzi, hogy egykoron igenis sok ember beszélte. Vegyük itt figyelembe, hogy például a keleti és a nyugati frankok (a későbbi németek és franciák) a IX. században már nem értették meg egymást. Felvethető, hogy már szkítakorban (Kr. e. VIII-III. század) is számosan ómagyarul beszéltek, valamint a hun kori népek között is (Kr. e. III-Kr. u. VI. század) ott kellett legyen a magyar. Kétségtelenül nagy fogyatékossága őstörténetünknek, hogy sem a szkítáktól, sem a hunoktól, sem az avaroktól vitathatatlanul értelmezhető (kifogástalanul olvasható) nyelvemlék egyetlen egy sem maradt fenn. Az egyre gyarapodó rovásírásos emlékek ugyanis nehezen fejthetők meg.

 

 

 

 

 

 

 

Ez valójában egy történelmi abszurdum! Elvégre a Belső-Ázsiától a Bécsi-medencéig terjedő hatalmas térségben (Eurázsia területe 54 millió km2) élt népek nagyobb részének nyelvi hovatartozását másfélezer esztendőn át nem ismerjük! Ezért, mint feltételezés, igenis felvethető, hogy a magyar nyelvvel is számoljunk, elvégre ez az egyetlen ókori ázsiai keleti nyelv létezik ma Európában.

 

 

 

Bakay Kornél

 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]