Utolsó 10 cikk
Esély a megmaradásraEsély a megmaradásra

 

          Évtizedek óta egy ránk nézve végzetes folyamat, ingatlanjaink kiárusításának a cselekvő részvevői és ebből kifolyólag bűnrészesei vagyunk. Hiszen földjeink, erdeink, és házaink idegen kézbe történő juttatásának a megakadályozása helyett, inkább eladjuk őseink vagyonát.

Légy az első aki kommentálja
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja


2009 november 15 :: Magyarok > Az igazság nyomában :: Népünk eredete és Kárpát-medencei állama 1
Népünk eredete  és Kárpát-medencei állama 1

 

 

 

 

Népünk eredete és Kárpát-medencei állama

 

 

 

1.

 

 

 

           Nincsen olyan nép, amelynek őstörténete ne volna homályos és ködös, magyarán bizonytalan vagy bizonyíthatatlan. S ez nem azért van így, mert a kutatók hanyagok, tehetségtelenek, közönyösek vagy felületesek, hanem azért, mert a források nagyon szűkösek. Hiányosak, nem egyértelműek (azaz többféleképpen értelmezhetők), vagy a legősibb időkre nézvést egyáltalán nincsenek.
Nyilvánvalóan mindez a magyar népre is vonatkozik, sőt (!) fokozott mértékben vonatkozik. Miért? Azért, mert a magyarság nem tagja természetszerűen sem a negro-szaharai, sem az ausztroázsiai, sem az indoeurópai (árja) népek hatalmas családjának. Sem a kóreai-ajnu, vagy a mongol-kínai típusú nyelvű népeknek, sem az amerikai ősnyelvű népeknek, sem az indopacifikus nyelvű népcsoportoknak. Ugyanakkor nem sorolható az ún. elszigetelt nyelveken beszélő etnikumok (eszkimók, baszkok, tasmániaik stb.) rokonságába sem. A máig megfejtetlen eredetű, kihalt sumér és etruszk népek iránti vonzódás már ennek alapján is több mint érthető, bár mind ez idáig sem a nyelvi, sem a genetikai rokonság nem volt meggyőzően igazolható. Természetesen nemcsak nyelvi rokonságról van szó, hanem legfőképpen és elsősorban etnikai (genetikai) és kulturális rokonságról.

 

 

 

 

 

 


Ezért elfogadhatatlan a másfélszáz esztendeje dogmává merevített finnugor származáselmélet, mint őstörténetünk megingathatatlan alapja. Ma még nem jelentős azoknak a kutatóknak a száma, akik felkészültségük alapján képesek, készek és bátrak is ahhoz, hogy szembeszegüljenek a hivatalos és mérvadó akadémista tanokkal. Akik keresni merészelik az egykori valóságot, a tudományos igazságot, vállalva a tévedések kockázatát és vállalva a kirekesztés és a megbélyegzés ódiumait. Ez mindig így volt és így is lesz. A kutatók, a tudósok nézetei, állításai megütköznek egymással és az éles harc végén, a legtöbbször kiderül, hogy - esetleg - az egyik félnek sem volt igaza, vagy nem egészen volt igaza. Ezért a tudományban nem volna szabad vagdalkozva ítéleteket, kinyilatkoztatásokat hirdetni, és képletesen vagy valóságosan is (mint a középkorban, számos esetben) megsemmisíteni a vitatkozó ellenfelet.

 

 

 

 

 

 


           Magam, lassan másfél évtizede, felvehetném az Odüsszeusz melléknevet, mivel a homéroszi szörnyeteg Szkülla és a szemközti Kharibdisz között hánykolódom. Egyik oldalon az engem felfalni igyekvő hivatalos történettudományt képviselők sorakoznak, a másikon a képzettség (nem képesítést mondtam!) nélküli, szenvedélyes féktelenséggel mindenfélét mondó és író dilettánsok hada vonul fel. A mérvadók hatalma nagy, hiszen, ha akarják, egy bélyegmúzeumi vezetőből is a legnagyobb magyar középkorászt csinálhatják. Aki azután bátran és büszke gőggel rekeszthet ki bárkit, mondván: aki a finnugorizmust nem fogadja el, az nem kutató, mert itt ér véget a tudomány. Másfelől pedig egy külhonba települt műtrágya-nagykereskedő, bővében lévén a pénznek, megjelentethet számos, egy-két könyvből összeollózott "történelmi műalkotást". Ledorongolva és kicsúfolva nagy magyar tudósokat. S a nagyközönség, általában vevő mindenre, mert a zsigereiben érzi, értelmével tudja, hogy a tudományos hatalom, általában magyarellenes. Általában arra törekszik, hogy a nemzetet összetartó közösség többé már ne jöhessen létre. Kerítse hatalmába a fogyó magyarságot a közöny, az önfeladás, a tehetetlenséget szavatoló butaság.

 

 

 

 

 

 


Azt hirdetik az MTA irányadó emberei, hogy a magyar mindig egy kicsi töredék-nép volt, amelynek történelme csak a Kr. u. IX. századdal kezdődött. A korábbi időben, miután az Urál-vidékén elszakadt a finnugor nyelvű, primitív körülmények között élő testvéreitől, évezredeken át szakadatlanul vándorolt, bolyongott. Majd végigsodródva a dél-orosz sztyeppén, a kazároktól, a varégoktól, a szlávoktól, a besenyőktől megveretve, átvergődött a Kárpátokon és pánikszerűen bemenekült a Kárpát-medencébe, ahol azután tovább terelgette az állatait. Nomád módon vonult ide s oda, nem ismerte a házat, a kőépítkezést, a várat és a templomot. Az egy Istent, a földművelést, az írást, a művészetet, a magántulajdont és az erkölcsöt. Így szükségszerűen a kultúrnépek kedélyes kirablása, a védtelenek legyilkolása, rabszíjra fűzése, a nők megerőszakolása volt a legfőbb tevékenysége. Ezért okkal és joggal gyűlölte meg az egész nyugati világ a "vidám rablóbandákból álló" barbár magyarságot. Nyilvánvalóan egy ilyen "megriadt csordára hasonlító" hordának, csak személyi függésen alapuló törzsi szervezete lehetett. A területi alapon szervezett állam, úgymond, csak a nyugatiak hatására kezdett létrejönni, s csakis ennek köszönhető, hogy a magyarság nem tűnt el örökre a történelem süllyesztőjében.

 

 

 

 

 

 


           Miért ragaszkodnak vajon a magyar tudomány kinevezett főemberei oly konokul a fenti képhez? Miért sulykolják bele már a gyermekeink lelkébe és agyába azt, hogy a magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást? Amíg leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában. (Glatz Ferenc: A magyarok krónikája, Budapest, 1996, 9. oldal.)

 

 

 

 

 

 

 

Tárgyilagosan belátjuk, hogy vezető tudósaink számára szinte lehetetlen feladat volna elismerniük egész életművük elavulását. Megtagadniuk korábbi állításaikat és befogadni az újat, az új régészeti és forráskutatások egyre gyarapodó bizonyítékait. S talán még ennél is nehezebb volna beismerni népük elárulását. Mert a mai magyar értelmiség nem teljesíti legfőbb feladatát. Azt, amitől valaki értelmiségi és nem csak diplomás. Ugyanis csak az lehet értelmiségi, aki a népéért dolgozik. Annak mutat példát, annak ad útmutató irányt. S a tudományok között e tekintetben kétségtelenül a legelső helyen áll a múlt kutatása, a nemzeti történettudomány. Nem egyszerűen szórakoztató stúdium a nemzet történelme, hanem az a szilárd alap, amelyben a nemzet jövője gyökerezik. Én azt vallom, hogy egyetlen tudomány sem lehet független a nemzeti élettől. A történelem célja azonban egyetlen nép életében sem lehet más, mint a nemzeti eszme, a nemzettudat életben tartása és megerősítése. Különösen most, a magyar keresztény királyság ezeréves ünnepének fényében láthatjuk e sarkigazság valódi összetartó erejét.

 

 

 

 

 

 


Ám kétségtelenül szembe kell néznünk azzal a súlyos ténnyel, hogy a múlt feneketlen kútjából nehéz meríteni. Nehéz kikezdhetetlen tényeket találni. Hiszen nincsen olyan írott forrás, nyelvészeti összehasonlítás vagy régészeti tárgy, amely valamilyen szempontból ne lehetne vitatható, vagy megkérdőjelezhető. Mégis meg kell keresnünk minden, akár a legapróbb bizonyítékot is, múltunk valós felderítésére.
           Senki sem tagadja a szakképzett történészek közül, hogy a vogul, az osztják, a zürjén, a mordvin, a mári, a szeremisz, az észt, a lett, a finn és a lapp nyelv a magyarral rokonságot mutat. Mind a grammatikát, mind bizonyos, nem túlságosan jelentős mennyiségű szóegyezést illetően. Az azonban már hatalmas és alapkérdés, hogy mi az oka ennek? S nem kevésbé súlyos kérdés, hogy mikor, hogyan és hol hatottak ezek a nyelvek egymásra? A legkorszerűbb nyelvtudomány ma már teljességgel elveti a nyelvcsaládokra osztás elméletét és az ún. alapnyelvek egykori létét. (Gondoljunk a nosztratikus vagy az eurázsiai nyelvosztályozásra!) Így természetesen kiiktatható a mesterségesen alkotott uráli és finnugor alapnyelv is. Vele együtt pedig elveszik az a dogma, hogy egykoron, talán a Kr. e. V-IV-III-II. évezredben, az ősmagyarok elődei is a 40. szélességi foktól északra, a zord éghajlatú és kedvezőtlen természeti körülmények között Szibériában vagy a Közép-Urálban éltek volna együtt az ún. finnugorokkal. Új kőkori színvonalon, gyűjtögető, halász-vadász életmódban.

 

 

 

 

 

 

 

E teória ellen számos érv szól. Mindenek előtt az, hogy csakis a magyar nép élt a 40. szélességi foktól délebbre eső övezetben, egyetlen más ún. finnugor etnikum sem. Mindazok a kísérletek, amelyek a fenti feltételezés bizonyítása érdekében a régészetet hívták segítségül, sikertelenek maradtak. Ugyanis az egyes, írott emlékek nélküli, régészeti kultúrákat éppen azon az alapon próbálták etnikumhoz kötni, hogy az adott területen finnugoroknak kellett élniük - a nyelvrokonság teóriája alapján. Másrészt a magyar nyelv ősisége és fennmaradása teljességgel kizárja, hogy kis lélekszámú csoportok örökös vándorlása közepette megmaradhatott volna. Hiszen ezredévekkel ezelőtt sem egy lakatlan övezet volt a Bécsi-medencétől a Csendes-óceánig terjedő óriási területen, amelyen a szétszóratás és a beolvasztás veszélye nélkül bármely kis nép kóborolhatott volna.
           A magyarság a keleti lovas népek nagy családjába tartozott, a szkíta, a hun, a türk és az avar elnevezésű népekkel együtt. A megtelepedett földműves és (ma már számos ásatásból tudjuk) az ugyancsak állandó településekkel is rendelkező nagyállattartó mozgékonyabb népek szétválása a Kr. e. I. évezred elején történt. S ez valóban korszakhatár az emberiség történetében. A háziasított vadló már a középső holocénben elterjedt. A háziasított lovak feltűnése azonban a neolitikum idejére tehető, de több ezer évnek kellett eltelnie, amíg a lovat fogatolni és megülni tudták. A ló vontatta harckocsi és a lovaglás, valamint a vas fegyverek és a nagy erejű reflexíj feltalálása alapvetően megváltoztatta az egykori világ arculatát Kínától és Mezopotámiától az Atlanti-óceánig.

 

 

 

 

 

 


Őseleink háromezer vagy kétezer évvel ezelőtt magukat talán nem magyarnak nevezték. E nevünk eredetének máig hirdetett "megoldása", hogy ti. manysi, vagyis ember jelentésű (vogul-osztják eredetű) lett volna, teljességgel elfogadhatatlan. Ugyan így újragondolandó a hungar elnevezésünk eredete is, mert egyáltalán nem kifogástalan az onogur népnévből való "levezetése". Írott forrásokból tudjuk, hogy őseinket egykor régen szavárdoknak (szabíroknak) hívták. Az is tény, hogy a Muager-Mogyer név előfordul már a VI. században. Az, hogy a magyar nyelv már a XI. században (amikortól az első nyelvemlékeink ismertek) teljesen kiforrott volt, ősnyelvi mivolta mellett szól. Az pedig, hogy fennmaradt, azt jelzi, hogy egykoron igenis sok ember beszélte. Vegyük itt figyelembe, hogy például a keleti és a nyugati frankok (a későbbi németek és franciák) a IX. században már nem értették meg egymást. Felvethető, hogy már szkítakorban (Kr. e. VIII-III. század) is számosan ómagyarul beszéltek, valamint a hun kori népek között is (Kr. e. III-Kr. u. VI. század) ott kellett legyen a magyar. Kétségtelenül nagy fogyatékossága őstörténetünknek, hogy sem a szkítáktól, sem a hunoktól, sem az avaroktól vitathatatlanul értelmezhető (kifogástalanul olvasható) nyelvemlék egyetlen egy sem maradt fenn. Az egyre gyarapodó rovásírásos emlékek ugyanis nehezen fejthetők meg.

 

 

 

 

 

 

 

Ez valójában egy történelmi abszurdum! Elvégre a Belső-Ázsiától a Bécsi-medencéig terjedő hatalmas térségben (Eurázsia területe 54 millió km2) élt népek nagyobb részének nyelvi hovatartozását másfélezer esztendőn át nem ismerjük! Ezért, mint feltételezés, igenis felvethető, hogy a magyar nyelvvel is számoljunk, elvégre ez az egyetlen ókori ázsiai keleti nyelv létezik ma Európában.

 

 

 

Bakay Kornél

 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]