Utolsó 10 cikk
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja
Megbocsájtunk, de nem feledünkMegbocsájtunk, de nem feledünk

 

          A történelem folyamán nem csak messziről jött hordák fosztogatták és mészárolták le a magyarságot, hanem a területszerzési szándékkal ellenünk szövetkezett szomszéd népek is. És cselekedték ezt annak ellenére, hogy éppen a Magyar Királyság védőszárnyai alatt cseperedtek nemzetté.

Légy az első aki kommentálja
A küzdelem folytatódikA küzdelem folytatódik

 

          A nyugati világ kormányai, beleértve a szabadság és demokrácia védelmezőjének magát világszerte kikiáltó Amerikai Egyesült Államokét is, 1956 őszén már a kibontakozásának pillanatában elárulták a magyar forradalmat.

Légy az első aki kommentálja
Gondolatok egy évfordulónGondolatok egy évfordulón

 

          A szabadságvágyat és igényt nem lehet feledtetni, pótolni, vagy elfojtani. Sem megbilincselni, gúzsba kötni és leláncolni. De száműzni, börtönbe zárni, illetve elpusztítani sem.

Légy az első aki kommentálja
Örök főhajtás jár nekikÖrök főhajtás jár nekik

 

          Elődeink alakjának és tetteinek a felidézése nem csak erkölcsi kötelesség, hanem hosszútávon a siker záloga is. Úgy egyénenként, mint nemzetként. Hiszen erényeikből és hibáikból egyaránt tanulni lehet, emberi tartásuk pedig minket is helytállásra kötelez.

Légy az első aki kommentálja


2009 november 18 :: Irodalom > Próza :: Télről, ünnepről...
Télről, ünnepről...

 

 

 

 

Télről, ünnepről...


 

 

"A hó esik, fehér a sík / befútta a havas tél, / s ha szél keféli hómezét, / minden ház messze kastély. / Tam, tam, tam, tam, / tam tamdá, / unalomnak ágya: / kályha mellett ábránddá / fagy az ember vágya." (Babits Mihály)


          Úgy hozta a sors, hogy azon a téli napon egyedül kellett hazaballagnom a városkába egy közeli faluból. Otthon meleg szoba várt. Tél volt, ám hó nem esett. A vidék szárazon sóvárgott a csapadék után. Előkészült már erre: a fák lombjukat vesztették, a fűszálak sárgába hajlottak, a rágcsálók is sietve kotródtak be rejtekhelyeikre. Az elmúlás hangulata vett erőt bárkin, aki végignézett a tájon. A természet pedig épp a téli tetszhalált követő megújulását akarta előkészíteni. Ahogy végigsétáltam a falun és kiértem a szélfújta mezőbe, megcsapott az évszak lehelete. Magával hozott számos emléket és képet, mint megannyi festményt, melyek egyszeriben ott táncoltak képzeletemben és kikívánkoztak a pusztába, a mezőbe, a szürke égboltra és a messzi erdőbe.
         A bokrok dermedt ágacskáit finom hópelyhek borították, melyek egyetlen csipkévé váltak a szél hatására. Néhol az ágakon még bogyók csüngtek pirosan, némi vidámságot lehelve a levegőbe. Egy-egy széllökésre meginogtak. Mozgásuk az életet jelentette ott, valahol a föld mélyén, a gyökerek hajszálfinomságú végződésein, melyek mit sem sejtve táplálták a törzset, a tavaszi ébredésre várva. A mező fehér zúzmaralepelbe öltözve nyújtózott el, amíg a szem ellátott. Egységét csak néhány bokor és fa törte meg, sorompókként az egyhangú fehérségben. Az égboltot szürkés felhőtömeg lepte el, enyhe szürkületet borított a a tájra.
Gondolataim szétperegtek, amint beléptem szobámba. Jóleső meleg fogadott, és úgy tűnt, a csend beszorult minden egyes sarokba, a megszokott kinti zsibongás sem hallatszott már.
          Valami történni készült. A naptárra pillantottam: még három nap volt karácsony böjtjéig. Ünnepelni készültünk mindannyian, a mező, a bokrok és fák, az erdő, no meg az emberek. Ünnepelni az elmúlást, mely új kezdetbe torkollik. A természet általunk ünnepelt, hiszen mi aggattuk tele olyan jelzőkkel, mint a �szép�, �magasztos�, �ijesztő�, �ünnepélyes�. A föld mélyén megbúvó parányi élőlények mit sem tudtak az általános készülődésről. Mély álmukat aludták, nem bonyolítva életüket. Szépérzékük hiányzott, ösztönük, túlélési vágyuk nem. Ettől volt szép, ettől volt érdekes a változásra való készülődés, mely valójában szabályos folyamat minden élőlény számára: a képzelet szülte és ruházta fel karácsony havát ünnepi hangulattal.
Este lett, amolyan hó nélküli, közönséges téli este. Az ablakot csenevész jégvirágok díszítették. Kinéztem fagyos szirmaik közt. Hópelyhek szállingóztak. Az emberek csendesen sétáltak, karöltve az orrpirosító időben. Három nappal karácsony előtt.
          Valójában mitőlünk, a csodálatos, mindent tudni, meghódítani és birtokolni akaró embertől függ az ünnep és az ünneplés. Az ember az, aki érez, lát és elemez, és őáltala, aki a természet része, válnak a téli napok ünneppé. Általa élénkül meg a természet, amely amúgy nyugalomba vonul és tehetetlenségében válik széppé szemünkben. Kimondható és elszavalható, elsírható, nevetni is lehet rajta, ünnepelhető, avagy nem, mesés és szomorú, rideg, ugyanakkor titokzatos. Tél.
Ünnepelni hó alatt olyan, mint virág bomlását figyelni vagy sétálni a hófödte erdőszélen: ünnep, mert szép, és mert évszázadok múltak, múlnak el úgy, hogy mindig találtunk és találunk okot az ünnepre.

 

 

 

Tóth Szabolcs: Csigalépcső

 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]