Utolsó 10 cikk
Esély a megmaradásraEsély a megmaradásra

 

          Évtizedek óta egy ránk nézve végzetes folyamat, ingatlanjaink kiárusításának a cselekvő részvevői és ebből kifolyólag bűnrészesei vagyunk. Hiszen földjeink, erdeink, és házaink idegen kézbe történő juttatásának a megakadályozása helyett, inkább eladjuk őseink vagyonát.

Légy az első aki kommentálja
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja


2009 november 26 :: Múltba néző :: Feláldozott nemzedék 1
Feláldozott nemzedék 1

 

 

 

 

Feláldozott nemzedék


- történelmi riport a leventemozgalomról -


1


          Ezerkilencszáznegyvennégy decemberében történt. Egy zömmel 16-17 éves fiúkból álló, civil ruhás, rosszul felfegyverzett csapat bolyongott Somogy megyében, az előretört szovjet hadsereg alakulatainak közvetlen közelében. Nagykanizsai leventék voltak, a Vécsey iskolában összegyűjtött, felületesen kiképzett, tapasztalatlan gyerekek, akiket a háború végi fejvesztettség és nyilas-őrület lökött védtelenül a frontra. 1945 első napjaiban fogságba estek. Többségük soha nem tért haza. A szovjet hadsereg katonai törvényszéke ítélkezett felettük: néhányukat golyó általi halálra, többségüket sokévi kényszermunkára ítélte. Pedig ártatlanok voltak: a hazaárulás, diverzáns-tevékenység, kémkedés vádjával 8-10 évre ítélt fiatalok a vádat sem értették, mely az életüket forgatta fel.
Szovjet emberek milliói mellett legalább százezer, Magyarországról elhurcolt fogoly is raboskodott a GULAG lágereiben, háborús bűnösként súlyos kényszermunkára ítélve. Tízből kilenc elpusztult az embertelen körülmények között. De valóban bűnösök voltak ők? „Horthy leventéi”- ahogy a bélyeget viselték magukon évtizedeken át?
A leventemozgalom története, szerepe a huszadik századi magyar históriában még jórészt feltáratlan, mint ahogy kevesek előtt ismert azoknak az embereknek a sorsa is, akik egyenesen az iskolapadból kerültek a szovjet lágerekbe. Ezt kutatja ez az összeállítás.

 

 

 

 

                                     

 

 

 

                                                       Levente vagyok, a bátyám katona,
                                                       S a Kárpátokban harcolt az apám.
                                                       Büszke piros lesz arcom, ha őt látom,
                                                       Mint apám vére a hegyek haván.
                                                       A szakaszunknak sincsen sehol párja,
                                                       Mert édestestvér itt minden legény,
                                                       Együtt menetel hajnali mezőkön
                                                       Gazdag gyermeke s a koldusszegény.
                                                       Levente vagyok, a bátyám katona,
                                                       S a Kárpátokban vérzett az apám.
                                                       Tudom, elmegyek én is katonának
                                                        Egy szép őszi nap piros hajnalán.
                                                        Nótás fiúk, bajtársak várnak ott rám,
                                                        Fegyvert fogunk majd, ellenségölőt,
                                                        Mert így ad Isten végre a magyarnak
                                                        Tengernyi bánat után - szebb jövőt!

                                                     

                                                         (Kuti Zoltán: Magyar levente éneke)

 

 

          Az első világháború elvesztése után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az országban csak kis létszámú hadsereg maradhat. Az országon belül ugyanakkor nem volt válasz arra a kérdésre, hogy mi legyen a feleslegessé vált tiszti és altiszti karral, s vajon hogyan lehetne megteremteni a későbbi hadsereg utánpótlásának lehetőségét? Egyetlen megoldásként az mutatkozott, hogy a katonai előképzést is biztosító testnevelésre kötelezik az ország teljes ifjúságát. Így létrejött egy új intézmény, melynek tagjai, a 12-21 éves fiúk sportoltak, erősödtek, miközben oktatóik a hagyományos erkölcsi értékrendet, az erő, az egészség, a vitézség kultuszát növesztették bennük. Megszületett a leventemozgalom. Ekkor még senki sem készült egy második világháborúra.

 

 

 

 

 

 

 

 

Berentés Tamás: Édesapám egy kis faluban volt körorvos, és ott, abban a faluban találkoztam először leventékkel, igazi leventékkel. Mezítlábasok voltak, a vállukon fapuska volt. És lelkesen énekelték: "Csínom Palkó, csínom Jankó..." Megdobbant a kis gyermekszívem, hogy bárcsak én is köztük lehetnék! Pedig az én lábamon cipő volt, meg harisnya is volt, és hát jóllakott voltam, azok közül meg bizony nem mindegyik volt az. De kipirult kis arcocskájukon láttam, hogy milyen büszkén viselik a fejükön a leventesapkát. Mert leventesapkája és azon jelvénye mindegyiknek volt. Ha nem volt rá pénze, akkor megkaphatta ingyen.

 

Rózsás János: Amikor harmadik polgáristák lettünk, tehát elmúltunk 12 évesek, akkor a nagykanizsai polgári iskolában minden kedden csak két órát tanultunk, a másik négy óra leventefoglalkozás volt. Télidőben tantermi foglalkozásra mentünk, akkor térképolvasás, hazafias felolvasások meghallgatása volt a feladat. Nevelő célzatú könyvekből hallgattunk részleteket, lelkesítő dolgokat. Meg aztán a trianoni eseményekről, az elszakított országrészekről tartottak nekünk előadásokat. Hazafiasságra meg emberi tartásra neveltek bennünket.

 

Hársfalvi Ferenc: Megmondom őszintén, én nem sokat jártam a leventébe, mert én a leventezenekarban voltam basszein-kürtös. Nálunk minden vasárnap a leventéknek gyülekező volt, mentünk misére. Leventébe kötelező volt mindenkinek menni, minden héten volt foglalkozás. Aki nem ment el egyszer vagy kétszer, azt berendelték. Nagy következménye persze nem volt, be volt zárva két órára vagy két és fél órára, utána kiengedték.

 

Nagy István: Falun volt nagy szükség erre az intézményre, hogy ne engedjék elkallódni a fiatalokat. Foglalkoztak velünk abban a hat-hét-nyolc évben, amíg katonakötelesek lettünk. Soha nem felejtem el, volt levente-szertár, ott voltak bokszkesztyűk, kard, sokszor nekiálltunk egymással bokszolni is. Ilyen lehetőség talán sokkal több volt, biztos, hogy több volt, mint most. Fegyelemre oktatták akkor a fiatalokat.

 

          A leventék képzése korosztályonként elkülönült. Az alapfok, 12-16 éves kor között, a sportot és az erkölcsi nevelést helyezte előtérbe, a vitéz katona alakját rögzítette a kisdiákokban. 16 éves kortól megkezdődtek a katonai képzések, elsősorban az alaki és az alapfokú harci képzés. 19 éves korukban a leventék már harcászati gyakorlatokban is részt vettek, tanultak a mentésről, a tűzoltásról, a tűzből mentésről, diverzánsok elfogásáról, őrséget adtak és menetgyakorlatokat végeztek. A 21 éves fiatal pedig már hadköteles volt. Az 1920-as évek végére a leventeképzés célja megváltozott, lassan, szinte észrevétlenül. A katonaság fizikai és szellemi terhelését, a fiatalok felnőtté válását segítő testi-erkölcsi felkészítés helyett egyre nyíltabban vállalt cél lett a tényleges katonai szolgálatot előkészítő koncepció. Az egységes és tömeges katonai előképzésre az áttérés 1927-ben történt. Az új alapelv az lett, hogy a nehézkes, földműves népet, a leendő katonát, önálló, fürge, rugalmas, küzdőképes egyénné fejlesszék.

 

 

 

 

 

 

 

 

Berentés Tamás: Aki nem vált be katonának, az úgy szégyellte magát, hogy elbujdosott a faluból. A katonaság nemcsak arra volt jó, hogy legyen hadra kész férfi, hanem arra is, hogy a fiatalemberből férfit neveljen. A három év alatt a falusi legény, aki leszerelt, már megházasodhatott, mert férfi lett belőle. Csak néztek rá a lányok, de a többi férfiak is! Aki nem volt katonaviselt, azt lenézték.

 

Szabó Zsigmond: Nagyon sok menetgyakorlat volt, nagyon sokat kellett futni. A gyalogos katonánál elvárás volt, hogy napi harminc kilométert meg tudjon tenni. Ehhez aztán rengeteget sétáltattak, meneteltettek bennünket. A tanárok általában mind tartalékos tisztek voltak, akiknek nagy része megjárta az első világháborút. Meg hát közben voltak bent fegyvergyakorlaton, hiszen a tartalékosokat mindig be-beszipkázták. Úgyhogy azt hiszem, az a 14-15 éves ifjú, aki volt levente, elsajátította azokat a dolgokat, amit egy katonának, egy újoncnak tudnia kellett.

 

Fenyvesi József: Nemes dolognak tartottuk azt, hogy vasárnap elmentünk kiképzésekre. Az nem egy léha foglalkozás volt, összetartott bennünket. Olyan volt, mint egy osztály, ahogy az az iskolában is szokásban volt. Kialakult a testvériség, kialakult az, hogy a leventében egymást megbecsültük.

 

                                                       Horthy Miklós katonája vagyok,
                                                       Legszebb katonája.
                                                       Vígan élem katonaéletem,
                                                       Nincsen gondom másra.
                                                       Masírozok káplár úr szavára,
                                                       Úgy gondolok az én violámra,
                                                       Horthy Miklós katonája vagyok,
                                             
            Legszebb katonája.

                                            

                                             (Kalmár Pál: Horthy Miklós katonája vagyok)


          A mozgalom katonai irányítása a 30-as években folyamatosan erősödött. Végül 1938 márciusában Magyarország elnyerte a fegyverkezési egyenjogúságot, innentől kezdve a leventeképzés is tisztán katonai jellegű lett. Vállalt célja, hogy a bevonulás után már ne kelljen az időt egy másodrendű feladatra - az alapkiképzésre - fordítani. Így a menetgyakorlatok, a jelentés, tisztelgés, katonai rendfokozatok ismerete és egyéb, alapvető fegyelmezési szabályok már a leventékre is kiterjedtek. A foglalkozásokról való távolmaradást szigorúan büntették. 1940. márciusában országos lapjuk, („Szebb jövőt!”) is hírül adta egy nagykanizsai fiú egyhónapos börtönbüntetését, melyet rendszeres mulasztásai miatt szabtak ki rá. Bevezették a leventepróbát, ahol az általános magatartást is értékelték, s számot kellett adni a katonai ismeretek elsajátításából. A felső irányítást fokozatosan a hadügy vette át. A honvédség közvetlen tartalékaként a leventéből évente körülbelül 100 ezer fiatal került ki. Ám vették-e ténylegesen hasznukat? 1942-ig ugyanis a magyar csapatok nem vettek részt nagyobb hadműveletekben, így hiányosság az utánpótlásban sem mutatkozott. A leventék mozgósítására tervek azonban már az 1940-es évek elejétől születtek, bár az eredeti elképzelések szerint csupán a haditermelésbe vonták volna be őket. A tervek szerint 1944-re már valamennyi, legalább 18 éves leventének meghatározott ideig dolgoznia kellett volna a hadiipar valamely szektorában. Totális mozgósításukra azonban csak a nyilas hatalomátvétel után került sor. Egyéb katonai intézkedései mellett Szálasi 1944. októberétől - leszállítva a hadkötelezettség alsó korhatárát - a 14 és 20 év közötti leventéket is bevonultatta katonai, sőt, frontszolgálatra. Egy részüket Németországba szállították, speciális kiképzésre. Céljuk szerint ottani utóvédharcokban, repülőterek, rejtett objektumok védelmében akarták bevetni az alig képzett, civil ruhás fiatalokat. Az első önkéntes magyar SS-alakulat a Hunyadi páncélgránátos hadosztály volt. Ide már a 17-20 éves fiatalokat toborozták, de szülői engedéllyel - melytől sok esetben eltekintettek - a 17 év alatti gyerekeket is fogadták.

 

 

 

 

 

 

 

 

Rózsás János: Amikor 1944 októberében Szálasi átvette a hatalmat a már megszállt Magyarországon, mint volt vezérkari tiszt nagyon jól tudta, hogy a magyar ifjúság értékes katonai előképzésben részesült. Az utolsó erő megfeszítésével mozgósította is a még meg nem szállt magyar területeken a leventéket. Voltak, akiket Németországba szállítottak, további kiképzésre, másokat pedig, főleg az idősebb korosztályt, a frontra dobták. Nahát, ez egy kalandor vállalkozás volt. Mert akkor, a háború vége felé a rend már mindenütt oszlóban volt, sem a harckészültség, sem a felfegyverzettség, egyáltalán semmi feltétel nem volt meg ahhoz, hogy ténylegesen, hatékonyan az ifjúságot a harcokban be lehessen vetni. Ezt az ifjúságot egyszerűen feláldozták a háború oltárán.

 

Nagy István: Sose felejtem el, mielőtt elmentünk Tapolcára, munkatáborba, orvosi vizsgán estünk keresztül. Beváltam katonának. Nem számított akkor már a kor, hiszen voltak 17-18 éves leventék is, akiket a frontra kidobtak. Jött a hír, hogy kivisznek mindenkit Németországba, vagy pedig belépnek valamilyen akkor létrejött alakulatba, mint a Szent László Hadosztály, vagy a Hunyadi Páncélosok. Valahova mindenkinek tartoznia kellett.

 

Szertics László: A biciklimre ültem, jöttem Kanizsára. Útközben elkerült egy másik biciklista. Visszanézett, leugrott a bicikliről: - Szepi, talán csak nem a sorozásra jöttél? - Miféle sorozás? Én nem tudtam róla a világon semmit sem. Mondta, hogy most a Hunyadiba soroznak. - Azért ugye, csak nem fogsz kiszakadni az izéből, az osztályközösségből? - Hát, nagyon jó viszonyban voltunk mi egymással. Osztálytársam volt, nem tudtam, mit csináljak. Higgye el, tudtam, hogy rosszat teszek, Isten bizony tudtam. - Mégis - azt mondta -, csak nem fogsz kilógni a sorból? – Elmentem vele a gimnáziumba, ott volt a sorozóbizottság. Fél óra alatt hunyadista lettem. Otthon alig mertem megmondani, de muszáj volt, mert meglátták a pofámon, hogy milyen hülyeséget csináltam. Azt mondta az apám: rá se ránts! Addigra, mire ti bevonultok, itt már nem lesz Magyarország! November 12-én aztán mégis be kellett vonulni. Ez volt a levente vége...

 

                                                        Most, aki férfi, mind a gátra!
                                                        Most a világ majd újból látja,
                                                        Nincs magyarok közt egy se gyáva,
                                                        Himpellér...
                                                        Messze van Keleten a csatatér,
                                                        Mind a magyar, amikor majd hazatér.
                                                        Homlokán ott van a hervadhatatlan
                                                        Babér.
                                                        Győzni, győzni, győzni kell nekünk,
                                                        Egy hazánk van, egy az Istenünk.
                                                        Szép magyar föld téged véd karunk,
                                                        Érted élünk, érted meghalunk....

                                              

                                               (Mindszenthy István: Győzni, győzni, győzni kell)

 

Nagy István: ... Hát aztán így lettünk mi ilyen 17-18-19 éves fejjel önként bevonulók... Volt egy katonai parancsnokság itt Pacsán, ott dolgozott egy nálam öt-hat évvel idősebb fiú. Akkor már zászlósi rangban volt, azt hiszem Lalinak hívták. Kidobolták, hogy a leventéknek hol kell gyülekezniük háromnapi hideg élelemmel, ruhával. Akkor megkeresett bennünket ez a Lali, és azt mondta, hogy ha nem akarunk kimenni Németországba, akkor ők el tudják intézni, hogy itthon maradhassunk, csak később majd be kell vonulnunk. Hát egy hónap, vagy négy-öt hét múlva megkaptuk a behívót, és akkor aztán bevonultunk Nagykanizsára.

 

Rózsás János: Tudtuk azt, hogy közeledik a front Magyarország felé. Tudtuk, hogy már a Kárpátokban vannak. Éreztük, hogy közeledik felénk a szovjet megszállás, amitől, ugye, az 1919-es véres kommün óta rettegett a magyar nép. De az, hogy bevonultatnak bennünket és a frontra dobnak, erről nem is álmodtunk, nem is gondoltuk. Ez egy lázálom volt, amit velünk csináltak. Az
engedelmességre lettünk nevelve, ezért nem is lehetett volna ezt így megtagadni, mert abban a pillanatban az ember törvényen kívüli állapotba helyezte volna magát. Másrészt a falragaszok bizony úgy fogalmaztak, hogy „felkoncoltatom, helyben agyonlövöm...” - és leventéket, nem is egyet lőttek agyon szökevényként. Nem volt üres szó a fenyegetés. Tudtuk nagyon jól, hogy az életünkkel játszunk.

 

Nagy István: Sose felejtem el, kint várakoztunk az úttesten. Kijött egy nyilas karszalagos, mondja ránk mutatva, hogy most mit csináljon itt ezekkel, tegnap ment ki egy szerelvény Németországba...Ezt hallottuk. Végül áttettek a magyar hadsereghez, leadtak bennünket. Ott volt egy hadnagy. Azt mondta: "Fiúk, holnap adok maguknak egy nyíltparancsot, aztán irány a front." Így kerültünk ki Somogyba. Somogy Liszó, Bolhás környékére vittek, meg volt merevedve ott az arcvonal. Velünk szemben a bolgárok voltak, innen magyarok, de mind fiatalok.

 

 

Folytatjuk

 

Nagy Csaba


Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]