Utolsó 10 cikk
Esély a megmaradásraEsély a megmaradásra

 

          Évtizedek óta egy ránk nézve végzetes folyamat, ingatlanjaink kiárusításának a cselekvő részvevői és ebből kifolyólag bűnrészesei vagyunk. Hiszen földjeink, erdeink, és házaink idegen kézbe történő juttatásának a megakadályozása helyett, inkább eladjuk őseink vagyonát.

Légy az első aki kommentálja
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja


2009 december 23 :: Múltba néző :: Karácsonykor a bilincsek lehullnak 1
                                          Karácsonykor a bilincsek lehullnak 1

 

 

 

 

Karácsonykor a bilincsek lehullnak

 

Egy résztvevő visszaemlékezése, 1989 decemberének sepsiszentgyörgyi eseményeire

 

1


           A hetvenes évek közepétől Romániában, a kommunizmus egy sajátos változata vette kezdetét. A nyolcvanas évek közepére pedig megszilárdult és kiteljesedett. A ceausizmus.

 

 

 

 

 

 

 


Jellemzői: Félelemkeltés, lelki terror, félrevezetés és hatalmi gőg.

 

Termékei: Rettegett titkosrendőrség, lezüllesztett kultúra, cenzúrázott média, harsogó hangulatkeltés és dühöngő személyi kultusz.

 

Következményei: Nyomor, nincstelenség, nélkülözés és rosszindulat.

 

Az üzletek kongtak. Bevezették a jegyrendszert. Még az alapvető élelmiszerek fogyasztását is szabályozták. Havi öt tojás, fél kg hús, olaj és cukor, illetve napi 200 gr kenyér járt a ”sokoldalúan fejlett” Szocialista Románia polgárának. Elméletben. A valóságban még a kisgyermekes anyák sem kapták meg a nekik járó tejadagot.

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyakori áramszünetek következtében a hideg víz is ritka szép ajándéknak számított a tömbházakba zsúfolt családok millióinak. A két órán át csordogáló meleg víznek pedig csak minden második nap örülhettünk. Fűtés? Télen vacogtunk a jéghideg lakásokban. A vidéki lakósság feje fölött pedig Damoklész kardjaként függött a falu rombolás réme. Dühöngött a kommunista diktatúra, és a nemzeti elnyomás. A németeket és zsidókat kiárusították. A magyar kérdést pedig erőszakos beolvasztásunk, vagy fizikai megsemmisítésünk révén akarták megoldani. Az ”Egységes Román Nemzetállam” megteremtése érdekében. A hírhedt „Securitate”- n külön ügyosztály foglalkozott ezzel a gonddal. Tevékenységük eredményeként naponta születtek az újabb megszorító intézkedések. A helységnevek anyanyelvű használatát betiltották. Az utcákon civilbe bújtatott pribékek, és géppisztolyos belügyes különítmények járőröztek. Éjjel-nappal. Figyelmüket a legkisebb „gyanús” mozzanat sem kerülte el. S, hogy mi a gyanús, azt ők állapították meg. Önkényesen. Két-három ember nyilvános helyen történő beszélgetése például, már felforgató cselekedetnek minősülhetett. Az életszínvonal folyamatos zuhanásával egyenes arányban nőtt a lakósság rettegése. De ez is volt a cél.

 

 

 

 

 

 

 


           Ilyen körülmények között került sor, bátyámék házassági évfordulójának a megünneplésére. 1989. december közepén. Népes baráti társaság verődött össze, a szűk tömbház lakásban. A gyülekezés puszta ténye már veszélyt jelentett a résztvevőkre nézve. Az elhangzó beszélgetések tartalma pedig növelte a kockázatot. Mégis egyre többen, és egyre gyakrabban vállaltuk ezt. Így próbáltuk megőrizni maradék önbecsülésünket. Hiszen számunkra más nem maradt. Az ilyenkor szokásos jókívánságok elhangzása után, rátértünk a legfrissebb események megvitatására. Tőkés Lászlóról beszélgettünk. Hiszen napok óta, a temesvári lelkész erőszakos eltávolításának szándéka borzolta a kedélyeket. Ugyanis a cenzúra ellenére, ennek híre a Székelyföldre is eljutott. Tiltott csatornákon.

 

 

 

 

 

 

 

 

Poharazás közben, a „Szabad Európa Rádió” román nyelvű adásából próbáltunk tudomást szerezni a legfrissebb fejleményekről. Elszörnyülködtünk a hallottakon. Temesváron belelőttek a Tőkés védelmére összegyűlt tömegbe. Később pedig a Kossuth adón meg is hallgathattuk a géppisztolyok vészes ugatását. Sok mindenre fel voltunk készülve, de erre nem. Magunkba roskadva, ültünk a készülék mellett. S mivel vészterhes időkben nincs helye a mulatozásnak, nemsokára elindultunk. Ki-ki az otthona felé.

 

 

 

 

 

 

 


          Haza érvén, ruháson dőltem végig az ágyon. A következő napok tennivalóin tépelődtem. Nehéz döntés elé állított a sors. El kellett volna bújnom egy ideig, mert bármelyik pillanatban „begyűjthettek”. Robbanás veszélyes helyzetben, az elnyomó szervek első lépése, a lehetséges hangadók semlegesítése volt. Én pedig közéjük tartoztam. Munkahelyemen viszont számítottak rám. Megbíztak bennem. Pártonkívüliségemnek és magatartásomnak köszönhetően. A kialakult helyzetben nem hagyhattam cserben őket. Hiszen ezekben a napokban az erdélyi magyarságra óriási veszély leselkedett. A Tőkés László által kirobbantott temesvári megmozdulások elharapózását ugyanis a hatalom ismét a magyar kártya kijátszásával próbálta megakadályozni. A médiában, idegen hatalom zsoldjába szegődött hazaárulók felforgató tevékenységeként mutatták be a történteket. Magyarországot téve felelőssé értük. Ezért, a tüntetések Erdélyre való korlátozódása, netalán a székely megyék megmozdulása, egy román-magyar összecsapás veszélyét hordozta magában. Bekövetkezte pedig a temesvári népfelkelés vérbefojtását, és az erdélyi magyarság megtizedelését eredményezte volna. Óhatatlanul. E sátáni terv meghiúsításának csak egy módja volt. A kivárás. Kivárni, hogy a románok felismerjék a történelmi pillanatot. Kivárni, hogy a főváros is a temesvári felkelők mellé álljon. Mert az nem volt kétséges, hogy egy ilyen fordulat lángra lobbantja az egész országot. Mindezt végig gondolva, egyetlen választási lehetőségem maradt. Bemenni a munkahelyre, és nyugalomra inteni az embereket.

 

 

 

 

 

 

 


          A „házgyárban” szokatlan csend fogadott. A dolgozók nem voltak hajlandók felvenni a munkát. A művezetők unszolása ellenére sem. Ez részükről példa nélküli, bátor cselekedet volt. Súlyos következményeivel pedig mindannyian tisztában voltunk. Összeszorult torokkal indultam az öltözők felé. Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom. S valóban, csak heves vita árán sikerült meggyőznöm az embereket, hogy számunkra még nem jött el a cselekvés ideje. Végül magukban füstölögve ugyan, de nekifogtak a napi feladatok elvégzésének. Az első ütközetet megnyertük tehát, de a háború még hátra volt. S győzelmet csak a megfontolt és összehangolt cselekvés hozhatott. Ezért titokban felkerestem egy kipróbált ellenzéki sorstársamat és megbeszéltük a további teendőket. Bár szerettem volna, sokat nem időzhettem nála. Haza kellett lopakodnom. Még az est leszállta előtt. Sötétben ugyanis nem volt tanácsos az utcán lézengeni. A lakásomba való bezárkózás után, kínos várakozás következett. Vigyáztam, hogy a legkisebb nesz se árulja el a jelenlétemet. Csigalassúsággal vánszorogtak a feszültséggel telített órák. Bár reggelente szárnyait bontogatta a remény, estenként mégis szomorúan hajtottam nyugovóra a fejemet. Hiszen megkeseredett lélekkel kellett naponta megállapítanom, hogy még mindig nem fogyott el a románok birkatürelme. Hogy minden maradt a régiben. A minket körülölelő sötétség is. A főváros csendes maradt. Pedig Temesvárról aggasztó hírek érkeztek. Tömegesen elhurcolt, megkínzott, agyonlőtt emberekről.

 

 

 

 

 

 

 

 

Másról már szinte nem is tudósítottak a külföldi adók, melyeket lehalkítva, titokban ugyan, de mindenki hallgatott. Még sem történt semmi. Napokon keresztül. Csak december 21. érkezett el a várva-várt pillanat. Ekkor ugyanis a temesvári események elítélésére, és a diktátor házaspár dicsőítésére összeterelt tömeg, megszűnt juhseregként viselkedni. Többé nem engedelmeskedett. A megszokott taps, és a vezért dicsőítő jelmondatok kiabálása helyett, kifütyülte és lehurrogta „legszeretettebb fiát”. Ezzel a mozzanattal vette kezdetét a bukaresti népfelkelés. Híre futótűzként terjedt az országban és hatása sem váratott sokáig magára.

 

Folytatjuk

 

Bedő Zoltán: Háromszék

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]