Utolsó 10 cikk
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja
Helytállásuk követendőHelytállásuk követendő

 

          A magyar hadtörténet talán legnagyobb tragédiája következett be a Don – kanyarban az 1943. január 12 – én elindított orosz ellentámadásban, melynek során a többszörös túlerőben lévő szovjet haderő tankjai valósággal legázolván a csupán kézifegyverekkel felszerelt magyar katonákat, áttörték a folyó mentén szeptember óta megmerevedett frontvonalat.

Légy az első aki kommentálja


2009 december 24 :: Irodalom > Próza :: Angyalok üzenete
Angyalok üzenete


 

 

 

Angyalok üzenete


 

          A korai időpont ellenére, képtelen voltam munkámra összpontosítani. Ismeretlen eredetű, nyugtalanság lett úrrá rajtam. Hatására ide-oda cikáztak gondolataim. Hiába próbáltam, nem sikerült kévébe kötnöm széthulló figyelmemet. Beláttam, nincs értelme a további próbálkozásoknak, jobb, ha sétálni megyek. Létünk bölcsőjébe, a természetbe vágytam mielőbb, ezért sietős léptekkel hagytam el a várost.
Csend honolt a kiszáradt réteken. A közeli bükkös némán nyújtotta meztelen karjait az ólomszürke ég felé, s a fenyves is mélyen hallgatott. Várakozásba merevedett a vidék. Minden idegszálammal érzékeltem, hogy valaminek történnie kell. Változásra vártak az elsárgult fűcsomók, a lombjukat vesztett fák és az elnémult fenyvesek. Változásra vártam magam is. Változásra vártunk mindannyian. És a változás hamarosan bekövetkezett. Nagy, fehér pihék kezdtek szállingózni az égből. Kezdetben tétován, majd egyre határozottabban. Mire a Honvéd kúthoz értem, már fehér volt a környék. Hát mégsem lesz fekete karácsony – szakadt fel belőlem a sóhaj és vele együtt a lelkem mélyére temetett aggodalom. Megkönyörült rajtunk az Úr és ünneplő ruhába öltözteti a világot. A mi világunkat. A vidéket, mely körbevesz. Boldogságtól repeső szívvel vágtam neki a meredek hegyoldalnak. Mint valamikor régen, létem hajnalán. Gondtalan gyermekkoromban.
         Abban az időben kemény volt a tél. Általában már november közepén beköszöntött és gyakran március közepéig ott felejtette magát, a hegyek tövében megbújó szülőfalumban. Így bőven volt alkalmunk a téli sportok elsajátítására és gyakorlására. Ritkán akadt olyan berecki gyerek, aki nem ismerte a szánkózás, sízés és korcsolyázás fortélyait. Naponta elözönlöttük a közeli hegyoldalt és a patak jegét. Ilyenkor gyermek zsivajtól visszhangzott a környék. Nem történt ez másképp a szentestét megelőző délután sem. A farkasordító hideg ellenére a szabadban zsibongott a falu népes gyermekseregének java része. Arcunkat pirosra csípte a dér, de nem törődtünk vele. Újra meg újra felmásztunk a meredek oldalon, hogy szánkónkat megnyergelve, önfeledten száguldhassunk le róla. Ez pedig olyan élmény volt, melyet nem lehetett abbahagyni. Megmámorosodtunk tőle. Mert általa megízleltük a szabadságot. A szárnyalás szabadságát. Hiszen lelkünk szárnyra kapott, amint hangtalanul siklottunk le a mélybe. Kell-e, lehet-e ennél nagyobb öröm? Már esteledett, mikor lefordult valami a tetőn álló vén diófáról. Lehajoltam utána és felemeltem. Közelről szemlélve jöttem rá, hogy egy fél öklömnyi madárkát tartok a kezemben. Hiába melengettem, a hidegtől és talán éhségtől ernyedt testét, nem mozdult. Pár percig gondolkodtam mitévő legyek, majd otthagyva vidáman kurjongató pajtásaim, a madárkát a kezemben szorongatva elindultam hazafelé. Bár a vártnál korábban érkeztem, a nagyszobában már teljes pompájában csillogott a karácsonyfa. De most nem rohantam oda, mint máskor. És kíváncsi örömmel sem kutattam az alatta felhalmozott ajándékok között. Kétségbeesetten nyújtottam szüleim felé a madárkát. Rövid vizsgálódás után, visszaadták. Helyre fog jönni – nyugtatott meg apám. És valóban helyre jött. Alig néhány percet kellett csak a markomban melengetnem piciny testét, s kinyitotta parányi gyémántszemeit. Én is kinyitottam a kezemet, hogy szabaddá tegyem. Csak most vettem jobban szemügyre, miután feltápászkodott. Egy sárga dolmányú, fehér gallérú, fekete nyakkendős, kék frakkos cinegét tartottam a tenyeremben. Kezdetben kábultan, majd egyre élénkebben kapkodta fejecskéjét ide-oda. Ne félj tőlem, nem bántalak – suttogtam, ilyen módon próbálván bátorságot önteni belé. Rám pillantott, majd huss, felszállott a karácsonyfára. Onnan szemlélődött, kezdetben riadtan, majd kissé megnyugodva, miután meggyőződött, hogy senki sem bántja. Ezen az estén nem gyújtottunk gyertyát. És csillagszórót sem. Pedig karácsonykor a fán pislákoló gyertyák fénye és csillagszórók sziporkázása nagy örömöt okozott nekem. A cinege érdekében most lemondtam róla. Nem akartam megriasztani szegényt. Másnap kitártuk a szoba ablakot, és a konyhából figyeltük mit fog tenni. Néhány perc habozás után az ablakpárkányra szállt. Összeszorult a torkom. Többé nem látom a cinegét – nyílalt belém a fájó gondolat. De a madárka csak a fejecskéjét dugta ki a hidegtől pengő levegőbe. Szorgalmason felszedegette a számára odakészített morzsákat, kortyolt a vízből és visszaszállt a karácsonyfára. Öröm járta át a lelkemet és boldogság költözött a szívembe. És ez megismétlődik, valahányszor rágondolok arra a gyönyörű karácsonyra. És a rákövetkezőkre. Mert a kis cinege visszajáró vendég lett nálunk. Tavasszal kirepült ugyan a számára menedéket nyújtó házból, de szenteste újra bekopogtatott hozzánk. S mikor kitártuk a jégvirágos ablakot, berepült rajta és elfoglalta helyét a karácsonyfán. Így adva tudtunkra, hogy ő már odatartozik.
           Meglepődve vettem észre, hogy elfogyott a hegy a lábam alatt, és a fák is megritkultak körülöttem. A Bíróné pusztájára értem. Gondolataimba merülve, nem érzékeltem a megtett kilométereket. Azt viszont igen, hogy nem csak kilométereket hagytam a hátam mögött, hanem az évközben rám rakódott szennyet is. Útközben észrevétlenül megszabadultam tőle. A cinegének köszönhetően. Kinek emléke melegséggel töltötte meg szívemet. A tetőre érve már felszabadult lélekkel szemléltem a fehér fátyollal borított pusztát. Az ünnepi köntösbe öltözött fákat. A látóhatárt szegélyező, hósapkás hegyeket. Megnyugodtam, megtisztultam és megkönnyebbültem. És nem véletlenül. Mint ahogy az sem volt véletlen, hogy valamikor gyermekoromban, egy alélt, törékeny testre találtam. Szenteste küszöbén. A benne lakozó a jóságos lélek üzeni nektek emberek, találjátok meg ti is a cinegéteket. Kinek elalélt, kiszolgáltatott teste arra vár, hogy lángra lobbanjon a szívetekben pislákoló szeretet lángja. Hogy melegénél feléledhessen. Hogy újra szárnyalhasson. Hogy ezt látva, öröm járja át a lelketek és boldogság költözhessen a ti szívetekbe is. És higgyétek el, így meg lehet, de csak így lehet megváltozatni a világot.


 

Bedő Zoltán

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]