Utolsó 10 cikk
A küzdelmet folytatni kellA küzdelmet folytatni kell

 

 

     Mellbevágóan kevesen voltunk július 12 –én a székely politikai foglyok, Beke István és Szőcs Zoltán ellen hozott igazságtalan ítélet miatt, Kézdivásárhelyre meghirdetett tiltakozó nagygyűlésen. 

Légy az első aki kommentálja
A követendő példaA követendő példa

 

 

     „Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!"- válaszolta 1805-ben Francois Talleyrand Napóleonnak, amikor a francia uralkodó Bécs városához érkezve megkérdezte tőle, hogy mit tegyen a magyarokkal.  

Légy az első aki kommentálja
Üzent a hatalomÜzent a hatalom

 

     Románia Legfelsőbb Ítélő és Semmitőszéke öt év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi tagjait, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.  

Légy az első aki kommentálja
Addig nem tűnhetünk el….Addig nem tűnhetünk el….

 

 

     Most, hogy örökre eltávozott közülünk, elemi erővel törnek fel belőlem a Kányádi Sándorhoz fűződő személyes élményeim. Ezek egyike végérvényesen beleégette magát a tudatomba és kapaszkodót nyújtott életem nehéz pillanataiban, ezért közkincsé teszem.

Légy az első aki kommentálja
Tartson meg téged nekünk az Úr!Tartson meg téged nekünk az Úr!

 

 

          Vannak emberek, akik szikáron állják a történelem viharait, akár a sziklatörmelékkel megszórt székely földbe kapaszkodó fenyők és nem hajolnak meg a nagy időben.  

Légy az első aki kommentálja
A haza szolgálatábanA haza szolgálatában

     

 

          Éppen 150 évvel ezelőtt, 1868. június 18. látott napvilágot Kenderesen Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, egy olyan református család sarjaként, amely 1657 – ben nyerte el a nemességet Erdélyben.

Légy az első aki kommentálja
Voltunk, vagyunk és leszünk!Voltunk, vagyunk és leszünk!

 

 

          A Párizs melletti versailles-i kastély parkjában található Nagy – Trianon palotában, 1920. június 4 –én Magyarországot rákényszerítették egy olyan békeszerződésnek hazudott diktátum aláírására, melynek következtében elveszítette területének 71,5 (232.448 km2) és lakósságának 63, 5% - t (13 271 370 fő).

Légy az első aki kommentálja
Elismerték Székelyföld létezésétElismerték Székelyföld létezését

 

          A képviselőház után kedden 96 ellene és 9 mellette szóló szavazattal a román parlament szenátusa is elutasította Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki és Kulcsár - Terza József háromszéki képviselő terjesztett be az elmúlt esztendőben.  

Légy az első aki kommentálja
A megmaradás életerő kérdéseA megmaradás életerő kérdése

           

 

          A múltba tekintve, de a jövőbe nézve, derűlátón, de nem elbizakodottan, kellő szerénységgel, de határozottan fogalmazta meg a valóság alapjára épített, azonban merészen felfelé ívelő terveit Orbán Viktor, a miniszterelnöki eskü letétele után. Úgy, ahogyan ez egy magyar kormányfőtől elvárható.

Légy az első aki kommentálja
A magyar érdek és igazság védelmébenA magyar érdek és igazság védelmében

 

          Magyarországot és annak demokratikusan megválasztott kormányát gyalázták az Európai Parlament április 26 – án lezajlott ülésén, aljas rágalmak és hazugságok tömkelegét zúdítva rájuk. Minderre pedig a LIBE Bizottság, anyaországunkról szóló jelentéstervezetének az ismertetése szolgáltatott alkalmat és nyújtott lehetőséget. 

Légy az első aki kommentálja


2009 december 24 :: Irodalom > Próza :: Angyalok üzenete
Angyalok üzenete


 

 

 

Angyalok üzenete


 

          A korai időpont ellenére, képtelen voltam munkámra összpontosítani. Ismeretlen eredetű, nyugtalanság lett úrrá rajtam. Hatására ide-oda cikáztak gondolataim. Hiába próbáltam, nem sikerült kévébe kötnöm széthulló figyelmemet. Beláttam, nincs értelme a további próbálkozásoknak, jobb, ha sétálni megyek. Létünk bölcsőjébe, a természetbe vágytam mielőbb, ezért sietős léptekkel hagytam el a várost.
Csend honolt a kiszáradt réteken. A közeli bükkös némán nyújtotta meztelen karjait az ólomszürke ég felé, s a fenyves is mélyen hallgatott. Várakozásba merevedett a vidék. Minden idegszálammal érzékeltem, hogy valaminek történnie kell. Változásra vártak az elsárgult fűcsomók, a lombjukat vesztett fák és az elnémult fenyvesek. Változásra vártam magam is. Változásra vártunk mindannyian. És a változás hamarosan bekövetkezett. Nagy, fehér pihék kezdtek szállingózni az égből. Kezdetben tétován, majd egyre határozottabban. Mire a Honvéd kúthoz értem, már fehér volt a környék. Hát mégsem lesz fekete karácsony – szakadt fel belőlem a sóhaj és vele együtt a lelkem mélyére temetett aggodalom. Megkönyörült rajtunk az Úr és ünneplő ruhába öltözteti a világot. A mi világunkat. A vidéket, mely körbevesz. Boldogságtól repeső szívvel vágtam neki a meredek hegyoldalnak. Mint valamikor régen, létem hajnalán. Gondtalan gyermekkoromban.
         Abban az időben kemény volt a tél. Általában már november közepén beköszöntött és gyakran március közepéig ott felejtette magát, a hegyek tövében megbújó szülőfalumban. Így bőven volt alkalmunk a téli sportok elsajátítására és gyakorlására. Ritkán akadt olyan berecki gyerek, aki nem ismerte a szánkózás, sízés és korcsolyázás fortélyait. Naponta elözönlöttük a közeli hegyoldalt és a patak jegét. Ilyenkor gyermek zsivajtól visszhangzott a környék. Nem történt ez másképp a szentestét megelőző délután sem. A farkasordító hideg ellenére a szabadban zsibongott a falu népes gyermekseregének java része. Arcunkat pirosra csípte a dér, de nem törődtünk vele. Újra meg újra felmásztunk a meredek oldalon, hogy szánkónkat megnyergelve, önfeledten száguldhassunk le róla. Ez pedig olyan élmény volt, melyet nem lehetett abbahagyni. Megmámorosodtunk tőle. Mert általa megízleltük a szabadságot. A szárnyalás szabadságát. Hiszen lelkünk szárnyra kapott, amint hangtalanul siklottunk le a mélybe. Kell-e, lehet-e ennél nagyobb öröm? Már esteledett, mikor lefordult valami a tetőn álló vén diófáról. Lehajoltam utána és felemeltem. Közelről szemlélve jöttem rá, hogy egy fél öklömnyi madárkát tartok a kezemben. Hiába melengettem, a hidegtől és talán éhségtől ernyedt testét, nem mozdult. Pár percig gondolkodtam mitévő legyek, majd otthagyva vidáman kurjongató pajtásaim, a madárkát a kezemben szorongatva elindultam hazafelé. Bár a vártnál korábban érkeztem, a nagyszobában már teljes pompájában csillogott a karácsonyfa. De most nem rohantam oda, mint máskor. És kíváncsi örömmel sem kutattam az alatta felhalmozott ajándékok között. Kétségbeesetten nyújtottam szüleim felé a madárkát. Rövid vizsgálódás után, visszaadták. Helyre fog jönni – nyugtatott meg apám. És valóban helyre jött. Alig néhány percet kellett csak a markomban melengetnem piciny testét, s kinyitotta parányi gyémántszemeit. Én is kinyitottam a kezemet, hogy szabaddá tegyem. Csak most vettem jobban szemügyre, miután feltápászkodott. Egy sárga dolmányú, fehér gallérú, fekete nyakkendős, kék frakkos cinegét tartottam a tenyeremben. Kezdetben kábultan, majd egyre élénkebben kapkodta fejecskéjét ide-oda. Ne félj tőlem, nem bántalak – suttogtam, ilyen módon próbálván bátorságot önteni belé. Rám pillantott, majd huss, felszállott a karácsonyfára. Onnan szemlélődött, kezdetben riadtan, majd kissé megnyugodva, miután meggyőződött, hogy senki sem bántja. Ezen az estén nem gyújtottunk gyertyát. És csillagszórót sem. Pedig karácsonykor a fán pislákoló gyertyák fénye és csillagszórók sziporkázása nagy örömöt okozott nekem. A cinege érdekében most lemondtam róla. Nem akartam megriasztani szegényt. Másnap kitártuk a szoba ablakot, és a konyhából figyeltük mit fog tenni. Néhány perc habozás után az ablakpárkányra szállt. Összeszorult a torkom. Többé nem látom a cinegét – nyílalt belém a fájó gondolat. De a madárka csak a fejecskéjét dugta ki a hidegtől pengő levegőbe. Szorgalmason felszedegette a számára odakészített morzsákat, kortyolt a vízből és visszaszállt a karácsonyfára. Öröm járta át a lelkemet és boldogság költözött a szívembe. És ez megismétlődik, valahányszor rágondolok arra a gyönyörű karácsonyra. És a rákövetkezőkre. Mert a kis cinege visszajáró vendég lett nálunk. Tavasszal kirepült ugyan a számára menedéket nyújtó házból, de szenteste újra bekopogtatott hozzánk. S mikor kitártuk a jégvirágos ablakot, berepült rajta és elfoglalta helyét a karácsonyfán. Így adva tudtunkra, hogy ő már odatartozik.
           Meglepődve vettem észre, hogy elfogyott a hegy a lábam alatt, és a fák is megritkultak körülöttem. A Bíróné pusztájára értem. Gondolataimba merülve, nem érzékeltem a megtett kilométereket. Azt viszont igen, hogy nem csak kilométereket hagytam a hátam mögött, hanem az évközben rám rakódott szennyet is. Útközben észrevétlenül megszabadultam tőle. A cinegének köszönhetően. Kinek emléke melegséggel töltötte meg szívemet. A tetőre érve már felszabadult lélekkel szemléltem a fehér fátyollal borított pusztát. Az ünnepi köntösbe öltözött fákat. A látóhatárt szegélyező, hósapkás hegyeket. Megnyugodtam, megtisztultam és megkönnyebbültem. És nem véletlenül. Mint ahogy az sem volt véletlen, hogy valamikor gyermekoromban, egy alélt, törékeny testre találtam. Szenteste küszöbén. A benne lakozó a jóságos lélek üzeni nektek emberek, találjátok meg ti is a cinegéteket. Kinek elalélt, kiszolgáltatott teste arra vár, hogy lángra lobbanjon a szívetekben pislákoló szeretet lángja. Hogy melegénél feléledhessen. Hogy újra szárnyalhasson. Hogy ezt látva, öröm járja át a lelketek és boldogság költözhessen a ti szívetekbe is. És higgyétek el, így meg lehet, de csak így lehet megváltozatni a világot.


 

Bedő Zoltán

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]