Karácsonykor a bilincsek lehullnak

 

Egy résztvevő visszaemlékezése, 1989 decemberének sepsiszentgyörgyi eseményeire

 

4

 

 

           Hárman fogtunk neki tehát a város védelmének és közbiztonságának a megszervezéséhez. Ardeleanu ezredes, Scoarţă kapitány és jómagam. Mivel a legtágasabb és legjobban felszerelt helyiség a Dupac-é volt, itt állítottuk fel a parancsnokságot. Egy ilyen rezidencia berendezése rideg, hangulata sivár. Minden szeglete félelmet sugároz. A célnak megfelelően. Mérete és beosztása pedig egy diktatórikus rendszer katonai helytartójának igényeihez van igazítva. A folyosóról, párnázott páncélajtón lehetett a székekkel zsúfolt, terem nagyságú előszobába lépni. A parancsra és eligazításra várók lebzselésének helyszínére. Innen, ugyancsak párnázott páncélajtó vezetett a szintén túlméretezett irodába. Középpontjában hatalmas, telefonkészülékekkel zsúfolt, íróasztal pöffeszkedett. A székeken kívül, más bútordarab itt sem volt található. Ebből a helységből újabb párnázott páncélajtón, a dolgozó s hálószobából, valamint fürdőből és konyhából álló szolgálati lakrészbe jutottunk. Itt iratokkal zsúfolt páncél, valamint élelmiszerrel és italokkal degeszre tömött hűtőszekrények sorakoztak.

 

 

 

 

 

 

 

 

A helyszínnel ismerkedve felfedeztem, hogy a szolgálati telefonokról a megye bármely rendőrőrsét és postahivatalát fel tudom hívni. Közvetlenül. Ez óriási dolognak számított, mert abban az időben a telefonbeszélgetéseket csak központon keresztül lehetett lebonyolítani. Mivel hely akadt bőven, a felszólításunkra visszaszállingózó rendőrtiszteket, valamint az épületben talált fegyvereket és lőszert a főnöki irodába gyűjtöttük össze. A város létfontosságú és sebezhető pontjait számba véve kiderült, hogy őrzésükhöz nincs elég emberünk. A létszámnövelést önkéntesek toborzásával oldottuk meg. Pillanatnyilag. Munkásőr egyenruhába öltöztetve, felfegyverezve küldtük őket a kijelölt helyszínekre. Elosztásukban már Lupu hadnagy, a helyi belügyi alakulatok kiképzőtisztje is segédkezett. A megyei és városi milícia, valamint a Securitate épületének őrzését, belügyes sorkatonákra és civilekre bíztuk. Kettesével osztva be őket szolgálatra, egy katona, egy civil felállásban. Mivel az újból összeverődött tömeg a rabok szabadon bocsájtását követelte, gyorsan végigtekintettük a fogva tartottak lajstromát. Többségük semmiségért volt elítélve, vagy letartóztatva. Olyan bűnökért, melynek elkövetésére a nincstelenség és éhség kényszerítette őket. De akadtak közöttük valódi bűnözők, többek között két gyilkos is. Személyesen vittem a fogdába a szabadon bocsájthatók listáját. A magyar nemzetiségű fegyőr, a közvetlen életveszély ellenére sem oldott kereket. Helytállásával óriási veszélyt hárítva el a fejünk fölül. A diktátor bukását követő felfordulásban ugyanis a bűnözők kiszabadulása sok gondot okozhatott volna.

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszatérve, Dupac-ot a parancsnokságon találtam. Íróasztala mögött ülve éppen telefonált, mintha mi sem történt volna. Nem hittem a szememnek. Néhány másodpercnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a meglepetéstől magamhoz térjek. El kell ismernem, volt lélekjelenléte. És persze tudott is valamit, amit mi nem. Bár kihallgattam, semmivel sem lettem okosabb. Érdemleges hírt ugyanis nem közölt velünk. Kihallgatása után bezártam az egyik irodába, fegyveres őrséget állítva az ajtó elé. De ezzel még nem ért véget a váratlan események sorozata. Az épületek átfésülésére küldött felkelők jelentették, hogy az egyik helységbe nem tudnak behatolni. Felérve, engem is zárt ajtó fogadott, de többszöri döngetés után mégis csak kinyitották. Belépve, a titkosrendőrség számító és kommunikációs központjában találtam magam. Kattogtak a telexgépek, ontva magukból a teleírt papírszalagokat. A rajtuk lévő szöveget böngészve rossz előérzetem felerősödött, pedig csak megérzésemre támaszkodhattam. A szöveg ugyanis kódolva volt.

 

 

 

 

 

 

 

           Sajnos balsejtelmem, mint már annyiszor életem folyamán, ezúttal is beigazolódott. A sötétség beálltával felugattak a géppisztolyok. És ettől kezdve minden éjszaka elszabadult a pokol, megakadályozva, hogy álomra hajtsuk a fejünket. Ezért a napok teltével egyre jobban kimerültünk, mert aludni a hajnalig tartó harcok után sem lehetett. Mindig akadt valami sürgős tennivaló. Sokasodtak ugyanis az aggasztó események. És velük együtt a megválaszolatlan kérdések is. Például:
             Ki adott fegyvert avatatlan személyek kezébe? Annyi bizonyos, mi nem és a pártszékházban székelő megyei parancsnokság sem. Az Őrkőnél mégis lóháton száguldozva lövöldöztek, a Csíki negyedben pedig egy üveg italért kínálták a géppisztolyokat. Lőszerrel együtt.
             Miért nem hozott békét a diktátor házaspár kivégzése? Haláluk után miért fokozódtak a harcok? Hiszen csendesedniük kellett volna.
             Miért kellett az elfogott szekusokat a hegyivadász alakulathoz szállítani? Bukaresti parancsra. És miért bocsájtották szabadon őket? Titokban. Miközben arab terroristák jelenlétével riogatták az embereket a különböző csatornákon terjesztett rémhírekben.

 

 

 

 

 

 

 

Ebben a feszültséggel, félelemmel és bizonytalansággal szennyezett légkörben, bizony hamar elsültek a fegyverek. Mindenki lőtt, de sok esetben nem tudta, hogy miért. És azt sem, hogy kire. Hiszen szemmel látható, kézzel fogható ellenséget nem találtunk. Mert nem jó helyen kerestük. Az ellenség ugyanis közöttünk volt. Közénk furakodott. Belülről bomlasztott és állított szembe egymással minket. Mindazok személyében, akik hamis híreket közvetítettek felénk. Akik utasításaikkal zavart kelltettek közöttünk. Akik szabadlábra helyezték a bukott rendszer legsötétebb elemeit. Hogy ellenünk cselekedhessenek. Akik zűrzavart, és felfordulást idéztek elő. A hatalom megszerzése érdekében.

 

 

 

 

 

 

 

Ezért történhetett meg, hogy az est leszálltával már december 22-én eldördültek a fegyverek.
Ezért történhetett meg, hogy az előpataki katonai egység rakétát lőtt a városra. Szerencsére nem talált célba.
Ezért történhetett meg, hogy a hegyivadász alakulat szétlőtte a vele átellenben található tömbházat. Tény, hogy onnan valaki tüzet nyitott rájuk.
Ezért vívtak egy éjszakán át tűzpárbajt egymással az „IMASA-t”és „IAIA-t”védelmező felkelők. Csak reggel döbbenve rá, hogy rászedték őket.
Ezért tűntették el sürgősen a tejgyár közelében elesett férfi tetemét. Akit csak kemény harc árán lehetett ártalmatlanítani.
Ezért lőtték szitává a Securitate épülete előtt elhaladó autót. Vezetője súlyosan megsebesült ugyan, de életben maradt. Az állomás negyedben hazafelé tartó munkás viszont már nem volt ilyen szerencsés. Pár méterről végzett vele egy kémelhárító tiszt. Egy egész tárat ürítve ki rá.

 

 

 

 

 

 

 

           Néhányan, a történések sodrásába került civilek közül, még napok múlva is a Securitate épületében tartózkodtunk. Külsőnk teljesen megváltozott. Csapzott hajunk, karikás szemünk, borostás arcunk és a rajtunk csüngő fegyverek, marcona kinézést kölcsönöztek nekünk. Nem csak az alvásra, hanem a magunkkal való törődésre sem nyílott alkalom. A vérontás megakadályozására irányuló erőfeszítésünk, minden energiánkat és időnket lekötötte. És a helytállásé. Mert ki kellett tartanunk, egy küldöttgyűlés összehívásáig. Melynek résztvevői a lakósság érdekeit tartják szem előtt. Melynek résztvevői a többség bizalmának birtokában vannak. Melynek résztvevői képesek egy felelősségteljes megyei vezetés megválasztására. Akivel Bukarestnek is tárgyalnia kell. Az adott körülmények között kitartani pedig nem is volt olyan egyszerű. A katonai vezetés ugyanis mindent elkövetett az eltávolításunk érdekében. Miközben a küldöttgyűlés összehívására vonatkozó javaslatainkat sorra elvetette. Terrorveszélyre hivatkozva. Tehette, mert a sajnálatos, áldozatokat is követelő események tovább folytatódtak.

 

 

 

 

 

 

 

 

A hadsereg egyre nagyobb szerephez jutása ellenére. Kitartásunknak végül mégis megvolt az eredménye. Sor kerülhetett a küldöttgyűlés összehívására. A Szakszervezetek Művelődési Házában. Megyevezetőnek Orbán Árpádot, rendőrparancsnoknak pedig Gavril Ardeleanu ezredest javasoltuk. Társaimmal ugyanis még gyűlés előtt megértettem, hogy ők a legmegfelelőbb személyek eme tisztségek ellátására. Hiszen már bizonyított gerincességük és bátorságuk mellett, rendelkeznek a szükséges szakmai és vezetői tapasztalatokkal is. Mindezek ellenére, csak heves vita árán tudtuk álláspontunkat érvényesíteni. Dumbravă doktornak és a teremben lézengő többi felbujtónak köszönhetően. Másnap, a Tervezőintézet tanácstermében az RMDSZ helyi szervezetét is sikerült megalakítani. A bukaresti Kiáltvány szellemében.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek után úgy éreztem küldetésem véget ért. Úgy éreztem a változás érdekében megtettem minden tőlem telhetőt. Úgy éreztem, most már nyugodt lelkiismerettel visszavonulhatok.
Tévedtem. 1989 decemberében a diktatúra bilincsei lehulltak ugyan, de a kommunista nomenklatúra és a nemzeti elnyomás béklyói máig a lábunkon maradtak. Ezért a temesvári parókián meggyújtott lángnak lobognia kell továbbra is. A küzdelem folytatódik. A küzdelemnek folytatódnia kell! Mindaddig, míg a társadalmat és közéletet meg nem tisztítjuk a nem kívánatos elemektől. Amíg meg nem szabadítjuk a bukott rendszer híveitől. Mindaddig, míg az erdélyi magyarság ki nem vívja szabadságát, az ősök vérével megszentelt szülőföldjén. Kérjük mindannyian a Jóisten segítségét, hogy ez mihamarabb bekövetkezzen.

 

 

 

Bedő Zoltán: Háromszék