Utolsó 10 cikk
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja
Megbocsájtunk, de nem feledünkMegbocsájtunk, de nem feledünk

 

          A történelem folyamán nem csak messziről jött hordák fosztogatták és mészárolták le a magyarságot, hanem a területszerzési szándékkal ellenünk szövetkezett szomszéd népek is. És cselekedték ezt annak ellenére, hogy éppen a Magyar Királyság védőszárnyai alatt cseperedtek nemzetté.

Légy az első aki kommentálja
A küzdelem folytatódikA küzdelem folytatódik

 

          A nyugati világ kormányai, beleértve a szabadság és demokrácia védelmezőjének magát világszerte kikiáltó Amerikai Egyesült Államokét is, 1956 őszén már a kibontakozásának pillanatában elárulták a magyar forradalmat.

Légy az első aki kommentálja
Gondolatok egy évfordulónGondolatok egy évfordulón

 

          A szabadságvágyat és igényt nem lehet feledtetni, pótolni, vagy elfojtani. Sem megbilincselni, gúzsba kötni és leláncolni. De száműzni, börtönbe zárni, illetve elpusztítani sem.

Légy az első aki kommentálja
Örök főhajtás jár nekikÖrök főhajtás jár nekik

 

          Elődeink alakjának és tetteinek a felidézése nem csak erkölcsi kötelesség, hanem hosszútávon a siker záloga is. Úgy egyénenként, mint nemzetként. Hiszen erényeikből és hibáikból egyaránt tanulni lehet, emberi tartásuk pedig minket is helytállásra kötelez.

Légy az első aki kommentálja


2010 február 06 :: Irodalom > Próza :: Otthon
Otthon

 

 

 

 

Otthon

 

 

 

          Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.
          Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon.
           Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.
Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.
           A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.”

 

 

 

Wass Albert

 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]