Utolsó 10 cikk
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja
Megbocsájtunk, de nem feledünkMegbocsájtunk, de nem feledünk

 

          A történelem folyamán nem csak messziről jött hordák fosztogatták és mészárolták le a magyarságot, hanem a területszerzési szándékkal ellenünk szövetkezett szomszéd népek is. És cselekedték ezt annak ellenére, hogy éppen a Magyar Királyság védőszárnyai alatt cseperedtek nemzetté.

Légy az első aki kommentálja
A küzdelem folytatódikA küzdelem folytatódik

 

          A nyugati világ kormányai, beleértve a szabadság és demokrácia védelmezőjének magát világszerte kikiáltó Amerikai Egyesült Államokét is, 1956 őszén már a kibontakozásának pillanatában elárulták a magyar forradalmat.

Légy az első aki kommentálja
Gondolatok egy évfordulónGondolatok egy évfordulón

 

          A szabadságvágyat és igényt nem lehet feledtetni, pótolni, vagy elfojtani. Sem megbilincselni, gúzsba kötni és leláncolni. De száműzni, börtönbe zárni, illetve elpusztítani sem.

Légy az első aki kommentálja
Örök főhajtás jár nekikÖrök főhajtás jár nekik

 

          Elődeink alakjának és tetteinek a felidézése nem csak erkölcsi kötelesség, hanem hosszútávon a siker záloga is. Úgy egyénenként, mint nemzetként. Hiszen erényeikből és hibáikból egyaránt tanulni lehet, emberi tartásuk pedig minket is helytállásra kötelez.

Légy az első aki kommentálja


2010 február 24 :: Magyarok > Az igazság nyomában :: A magyar nép őstörténete 6: A magyar őstörténet kulcsa, a belső ázsiai hunok
A magyar nép őstörténete 6: A magyar őstörténet kulcsa, a belső ázsiai hunok

 

 

 

 

A magyar nép őstörténete 6 

 

 

 

A magyar őstörténet kulcsa, a belső ázsiai hunok

 

 

 

           A hun-kutatás nélkül nincs magyar őstörténet. Gyökereink olyan területekre - Belső-Ázsiába - vezetnek, amely terület múltját Európában nem- vagy csak alig ismerik. A hunokkal kapcsolatban az ókori történetírás az ókori földrajztudomány évezredes képtelenségeit ismételgeti. Ammianus Marcellinus (330-395) soha nem látta a hunokat, mégis az ő "leírása" vált Európában irányadónak: "A hunok arca alaktalan…nem ismerik a meleg és főtt ételeket, gyökereket és nyershúst esznek, úgy élnek, mint a vadállatok…"- írja. Pedig ebben az időben volt már hiteles leírás a hunokról; Olimpiodorosz 412-ben járt követségben a hunoknál és Priszkosz rhétor 448-ban Hunniában és Attila udvarában tartózkodott.

 

 

 

 

 

 


 

Az ázsiai hunok

 

 

 

          A "hun" szó mongol nyelven annyit jelent, mint "ember". A hunok ismert története valamikor a késő-bronzkorban kezdődik. A hunok őshazája a Góbi-sivatagtól északra talán a Selenga folyó völgyében lehetett, birodalmuk kezdetben a ma Kínához tartozó Belső-Mongóliában, Ordosz vidékén alakult ki, de a Kr. előtti II. században már a Tárim-medencétől az Iszik kölig és a Szaján-hegységtől a Bajkál tóig terjedt. A birodalom határai állandóan változtak. Ismert történetük a Kr. előtti első évezred elején kezdődik. A kínai Konfúciusz (Kung Csiu, Kr.e. 551-479) a hunokat senjün (csenjün) néven említi, mint olyan népet, amely már mintegy 350 éve a Góbi-sivatag peremvidékén él. A Kr. előtti IV. századi kínai forrásokban már gyakran találkozunk a hunokkal, akikkel szemben a kínaiak változó sikerrel harcolnak. A hunok ismert nagy fejedelme Mao-tun a Kr. előtti 200-as években egységes irányítás alatti erős államot szervezett, melynek fővárosa Karakorum környékén volt. Kr.e. 174-ben leigázta az ellenséges tunguz, a jüe-csi (tohár) az o-sun, majd sok más népet. Ez a hun terjeszkedés, mozgásba hozta Belső-Ázsia népeit és elindította a későbbi nagy népvándorlás első hullámát. Mao-tun ekkor levelet küldött a kínai császárnak írván: "mindezen népeket hunná tettem és az összes nyilas népek egyetlen családban egyesültek". Csang K'ien kínai vezér Kr.e. 128-ban a hunok fogságába került, onnan visszatérve megbízható - számunkra is igen hasznos - adatokat közölt a kínaiaknak a hunokról. Kr.e. 122 után Ho K'i-ping kínai vezér nagy támadást intézett a hunok ellen, aminek következtében a Hsziungnu Birodalom egysége a Kr. előtti I. század közepére fokozatosan csökkent és a hunok központja az Orhon, a Szelenga és a Tola folyók forrásvidékére húzódott vissza.

 

 

 

 

 

 

 


          A Hun Birodalom ekkor kettévált: az "északi hunok" más népekkel együtt Kr.e. 51 körül kínai vezetés alá kerültek, mint Kína hűbéresei a Csi-csi által kiürített Észak-Mongóliába, az Orhon-folyó környékére vonultak. E hűbéres viszony nem tartott sokáig, mert a kínaiak megtámadták a Belső-Ázsiában maradt hunok szállásterületeit; Kr.u.87-ben 200 000 hun hódol meg a kínaiaknak. Kr.u. 91-ben Keng K'uei tábornok ismét nagy erővel tört be a volt hun területre és ott győzelmet aratott. Az északi hunok egy kisebb csoportja áttelepült a mai Észak-Shanhszi tartomány területére és átmeneti vezetőválságok után Kr.u. 216-ban végzetes vereséget szenvednek. Kr.u. a IV. században alakult ugyan három kis utódállam - a "Korai Zhao", az "Északi Liang" és a "Kései Xia"; valamennyiük sorsa a beolvadás lett. A Han Birodalom bukása után Kr.u. 220 után az északi hunoknak Ordosz környékén újra sikerült függetlenségüket kivívniuk és ezt megszűnésükig meg is tartották; ettől kezdve - bár területükön továbbéltek - nem játszottak jelentős szerepet Belső-Ázsia történetében. Kínában 439-ben megszűnt az utolsó hun állam.

 

 

 

 

 

 

 


           A hunok nagyobbik része - a "déli hunok" Csi-csi vezetése alatt megőrizte függetlenségét. A helyzet mérlegelése érlelte meg Csi-csiben azt az elhatározást, hogy a hozzá hű törzsekkel együtt Kr.e. 56-36 között elhagyja a hun nép ősi észak-mongóliai szállásterületét és a fojtogató gyűrűből a Dzsungár-kapun átkelve nyugati irányba a közép-ázsiai Turáni-alföld felé törjön ki. Előbb az o-sunok (vuszunok) országát foglalta el, majd az o-k'utokra (a későbbi ogurokra), a kienkunokra (kirgizekre) és a tinglingekre került a sor. Csi-csi tündöklése azonban rövid ideig tartott; a kínaiak vuszun és Kangkü-beli szövetségeseikkel elfoglalták Csi-csi székhelyét; Kr.e. 36-ban Csi-csi maga is az ütközetben halt meg. A nyugatra került valaha magashegységi hunok a Turáni-alföldön északi részének síkvidéki lakóivá váltak. Itt vereséget szenvedtek a szienpi néptől és ettől kezdve csak szórványos kínai adat van róluk, mert kikerültek a kínaiak látóköréből. Az utolsó részletes kínai leírás a sztyep népeiről a 350-et megelőző időből származik, amikor a források a kienkunokat és a tinglingeket említik; ez utóbbiak neve is lassan eltűnik és ti-li vagy tielö néven jelenik meg. A déli tinglingek kao-kü ting-ling vagyis "magas kocsijú tingling" nevet viselik. Ők azok, akik 350, a déli hunok Európába vonulása után az ő helyüket elfoglalják és ott 460-ig maradnak. A déli hunok új szállásterületükön időszakosan szövetségre lépnek Khorezm állammal. Kisebb csoportjuk déli irányba megy és Szogdián át Északkelet-Afganisztánba jut. A déli hunok a történelmi forrásokban már uar és/vagy hun néven szerepelnek. A Heftal-dinasztia után világosabb arcszínük miatt heftalita (hepta) vagy fehér hun (görögül: leukoi ounmoi) néven ismerik e városlakó hunokat. Prokopiosztól tudjuk, hogy a fehér hunok olyanok voltak, mint a "többi türk nép" és írásuk a "türk rovásírás" volt. Sun Yun a fehér hunok szállásait írja le, kitér állattartásukra, ruházatukra és ételeikre. A déli hunok zöme az Oxus és a Yaxartész folyók közötti Csu folyó és a Balhas-tó menti szállásterületükön újra megerősödnek és Kr.u. 350 körül nyugat felé indulnak. Elindulásuk oka ismeretlen; egyesek a soso nép támadásaira, mások a zsuanzsuanokéra gyanakszanak. A legvalószínűbb Balambér hódító szellemű uralkodó személye, aki észrevette, hogy a hunok nyugati szomszédjai meggyengültek és a hunoknak e magas kultúrájú népek övezte területen nincs további terjeszkedési lehetőségük.

 

 

 

 

 

 

 


          A hsziungnu és a hun nép azonossága. A "hsziungnu" (xiongnu) népnév ebben a formában a Kr. előtti 318-ban jelent meg Észak-Shanxi területén egy ütközet kapcsán, majd Kr.e. 312-ben "xionanu" formában találjuk Loufan területén. Kr.e. 265-ben már a "hsziungnúk - az ázsiai hunok -" eljárásairól olvasunk. A Kr.e. 254-222 között élt Xi Wang már egyértelműen a hunokat nevezi hsziungnúknak, akik ellen Qin Shi-huang császár (221-210) a Nagy Falat emelte és Wang Zhao-jun kínai udvarhölgy a hun-hsziungnú bőrdobok hallatán kesereg. Zhang Guo Ce hsziungnúknak az összes "barbár" népet nevezi, majd ugyanő ezt a hun népekre vonatkoztatja, akikben a hzsiungnúk ősei, a "protohsziungnúkat" látjuk. A Kr. előtti II. évszázad végén élt Szemacsien már egyértelműen a hunokra vonatkoztatva ír a hsziungnúkról. A hun és a hsziungnu név azonosságáról a kutatók csak az elmúlt kétszáz évben kételkedtek; a francia J. L. De Guignes (1723-1800) a két név alatt értett nép azonosságát még természetesnek tartja. A tudomány mai állása szerint a kutatók többsége forráskutatásaik alapján újra azonosnak tartják e hsziungnu és az ázsiai-hun népet.

 

 

 

Dr. Kiszely István

 

Folytatjuk:

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]