Utolsó 10 cikk
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja
Helytállásuk követendőHelytállásuk követendő

 

          A magyar hadtörténet talán legnagyobb tragédiája következett be a Don – kanyarban az 1943. január 12 – én elindított orosz ellentámadásban, melynek során a többszörös túlerőben lévő szovjet haderő tankjai valósággal legázolván a csupán kézifegyverekkel felszerelt magyar katonákat, áttörték a folyó mentén szeptember óta megmerevedett frontvonalat.

Légy az első aki kommentálja


2010 február 24 :: Magyarok > Az igazság nyomában :: A magyar nép őstörténete 6: A magyar őstörténet kulcsa, a belső ázsiai hunok
A magyar nép őstörténete 6: A magyar őstörténet kulcsa, a belső ázsiai hunok

 

 

 

 

A magyar nép őstörténete 6 

 

 

 

A magyar őstörténet kulcsa, a belső ázsiai hunok

 

 

 

           A hun-kutatás nélkül nincs magyar őstörténet. Gyökereink olyan területekre - Belső-Ázsiába - vezetnek, amely terület múltját Európában nem- vagy csak alig ismerik. A hunokkal kapcsolatban az ókori történetírás az ókori földrajztudomány évezredes képtelenségeit ismételgeti. Ammianus Marcellinus (330-395) soha nem látta a hunokat, mégis az ő "leírása" vált Európában irányadónak: "A hunok arca alaktalan…nem ismerik a meleg és főtt ételeket, gyökereket és nyershúst esznek, úgy élnek, mint a vadállatok…"- írja. Pedig ebben az időben volt már hiteles leírás a hunokról; Olimpiodorosz 412-ben járt követségben a hunoknál és Priszkosz rhétor 448-ban Hunniában és Attila udvarában tartózkodott.

 

 

 

 

 

 


 

Az ázsiai hunok

 

 

 

          A "hun" szó mongol nyelven annyit jelent, mint "ember". A hunok ismert története valamikor a késő-bronzkorban kezdődik. A hunok őshazája a Góbi-sivatagtól északra talán a Selenga folyó völgyében lehetett, birodalmuk kezdetben a ma Kínához tartozó Belső-Mongóliában, Ordosz vidékén alakult ki, de a Kr. előtti II. században már a Tárim-medencétől az Iszik kölig és a Szaján-hegységtől a Bajkál tóig terjedt. A birodalom határai állandóan változtak. Ismert történetük a Kr. előtti első évezred elején kezdődik. A kínai Konfúciusz (Kung Csiu, Kr.e. 551-479) a hunokat senjün (csenjün) néven említi, mint olyan népet, amely már mintegy 350 éve a Góbi-sivatag peremvidékén él. A Kr. előtti IV. századi kínai forrásokban már gyakran találkozunk a hunokkal, akikkel szemben a kínaiak változó sikerrel harcolnak. A hunok ismert nagy fejedelme Mao-tun a Kr. előtti 200-as években egységes irányítás alatti erős államot szervezett, melynek fővárosa Karakorum környékén volt. Kr.e. 174-ben leigázta az ellenséges tunguz, a jüe-csi (tohár) az o-sun, majd sok más népet. Ez a hun terjeszkedés, mozgásba hozta Belső-Ázsia népeit és elindította a későbbi nagy népvándorlás első hullámát. Mao-tun ekkor levelet küldött a kínai császárnak írván: "mindezen népeket hunná tettem és az összes nyilas népek egyetlen családban egyesültek". Csang K'ien kínai vezér Kr.e. 128-ban a hunok fogságába került, onnan visszatérve megbízható - számunkra is igen hasznos - adatokat közölt a kínaiaknak a hunokról. Kr.e. 122 után Ho K'i-ping kínai vezér nagy támadást intézett a hunok ellen, aminek következtében a Hsziungnu Birodalom egysége a Kr. előtti I. század közepére fokozatosan csökkent és a hunok központja az Orhon, a Szelenga és a Tola folyók forrásvidékére húzódott vissza.

 

 

 

 

 

 

 


          A Hun Birodalom ekkor kettévált: az "északi hunok" más népekkel együtt Kr.e. 51 körül kínai vezetés alá kerültek, mint Kína hűbéresei a Csi-csi által kiürített Észak-Mongóliába, az Orhon-folyó környékére vonultak. E hűbéres viszony nem tartott sokáig, mert a kínaiak megtámadták a Belső-Ázsiában maradt hunok szállásterületeit; Kr.u.87-ben 200 000 hun hódol meg a kínaiaknak. Kr.u. 91-ben Keng K'uei tábornok ismét nagy erővel tört be a volt hun területre és ott győzelmet aratott. Az északi hunok egy kisebb csoportja áttelepült a mai Észak-Shanhszi tartomány területére és átmeneti vezetőválságok után Kr.u. 216-ban végzetes vereséget szenvednek. Kr.u. a IV. században alakult ugyan három kis utódállam - a "Korai Zhao", az "Északi Liang" és a "Kései Xia"; valamennyiük sorsa a beolvadás lett. A Han Birodalom bukása után Kr.u. 220 után az északi hunoknak Ordosz környékén újra sikerült függetlenségüket kivívniuk és ezt megszűnésükig meg is tartották; ettől kezdve - bár területükön továbbéltek - nem játszottak jelentős szerepet Belső-Ázsia történetében. Kínában 439-ben megszűnt az utolsó hun állam.

 

 

 

 

 

 

 


           A hunok nagyobbik része - a "déli hunok" Csi-csi vezetése alatt megőrizte függetlenségét. A helyzet mérlegelése érlelte meg Csi-csiben azt az elhatározást, hogy a hozzá hű törzsekkel együtt Kr.e. 56-36 között elhagyja a hun nép ősi észak-mongóliai szállásterületét és a fojtogató gyűrűből a Dzsungár-kapun átkelve nyugati irányba a közép-ázsiai Turáni-alföld felé törjön ki. Előbb az o-sunok (vuszunok) országát foglalta el, majd az o-k'utokra (a későbbi ogurokra), a kienkunokra (kirgizekre) és a tinglingekre került a sor. Csi-csi tündöklése azonban rövid ideig tartott; a kínaiak vuszun és Kangkü-beli szövetségeseikkel elfoglalták Csi-csi székhelyét; Kr.e. 36-ban Csi-csi maga is az ütközetben halt meg. A nyugatra került valaha magashegységi hunok a Turáni-alföldön északi részének síkvidéki lakóivá váltak. Itt vereséget szenvedtek a szienpi néptől és ettől kezdve csak szórványos kínai adat van róluk, mert kikerültek a kínaiak látóköréből. Az utolsó részletes kínai leírás a sztyep népeiről a 350-et megelőző időből származik, amikor a források a kienkunokat és a tinglingeket említik; ez utóbbiak neve is lassan eltűnik és ti-li vagy tielö néven jelenik meg. A déli tinglingek kao-kü ting-ling vagyis "magas kocsijú tingling" nevet viselik. Ők azok, akik 350, a déli hunok Európába vonulása után az ő helyüket elfoglalják és ott 460-ig maradnak. A déli hunok új szállásterületükön időszakosan szövetségre lépnek Khorezm állammal. Kisebb csoportjuk déli irányba megy és Szogdián át Északkelet-Afganisztánba jut. A déli hunok a történelmi forrásokban már uar és/vagy hun néven szerepelnek. A Heftal-dinasztia után világosabb arcszínük miatt heftalita (hepta) vagy fehér hun (görögül: leukoi ounmoi) néven ismerik e városlakó hunokat. Prokopiosztól tudjuk, hogy a fehér hunok olyanok voltak, mint a "többi türk nép" és írásuk a "türk rovásírás" volt. Sun Yun a fehér hunok szállásait írja le, kitér állattartásukra, ruházatukra és ételeikre. A déli hunok zöme az Oxus és a Yaxartész folyók közötti Csu folyó és a Balhas-tó menti szállásterületükön újra megerősödnek és Kr.u. 350 körül nyugat felé indulnak. Elindulásuk oka ismeretlen; egyesek a soso nép támadásaira, mások a zsuanzsuanokéra gyanakszanak. A legvalószínűbb Balambér hódító szellemű uralkodó személye, aki észrevette, hogy a hunok nyugati szomszédjai meggyengültek és a hunoknak e magas kultúrájú népek övezte területen nincs további terjeszkedési lehetőségük.

 

 

 

 

 

 

 


          A hsziungnu és a hun nép azonossága. A "hsziungnu" (xiongnu) népnév ebben a formában a Kr. előtti 318-ban jelent meg Észak-Shanxi területén egy ütközet kapcsán, majd Kr.e. 312-ben "xionanu" formában találjuk Loufan területén. Kr.e. 265-ben már a "hsziungnúk - az ázsiai hunok -" eljárásairól olvasunk. A Kr.e. 254-222 között élt Xi Wang már egyértelműen a hunokat nevezi hsziungnúknak, akik ellen Qin Shi-huang császár (221-210) a Nagy Falat emelte és Wang Zhao-jun kínai udvarhölgy a hun-hsziungnú bőrdobok hallatán kesereg. Zhang Guo Ce hsziungnúknak az összes "barbár" népet nevezi, majd ugyanő ezt a hun népekre vonatkoztatja, akikben a hzsiungnúk ősei, a "protohsziungnúkat" látjuk. A Kr. előtti II. évszázad végén élt Szemacsien már egyértelműen a hunokra vonatkoztatva ír a hsziungnúkról. A hun és a hsziungnu név azonosságáról a kutatók csak az elmúlt kétszáz évben kételkedtek; a francia J. L. De Guignes (1723-1800) a két név alatt értett nép azonosságát még természetesnek tartja. A tudomány mai állása szerint a kutatók többsége forráskutatásaik alapján újra azonosnak tartják e hsziungnu és az ázsiai-hun népet.

 

 

 

Dr. Kiszely István

 

Folytatjuk:

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]