Utolsó 10 cikk
Nem hagyhatjuk szó nélkülNem hagyhatjuk szó nélkül

 

          Az elmúlt nyolc esztendő legnagyobb kormány ellenes tűntetése zajlott szombaton este Budapesten. Joguk van hozzá, hiszen egy működő demokrácia ezt lehetővé teszi. Sokat mondó azonban, hogy erre mindössze hat nappal a FIDESZ – KDMP pártszövetség elsöprő, győzelmét hozó parlamenti választások után került sor.

 

Légy az első aki kommentálja
Az intő ukrán példaAz intő ukrán példa

 

          A Magyarországon vasárnap lezajlott parlamenti választás eredményei csak szombaton fognak majd véglegessé válni, azonban a leadott szavazatok 98% - a megszámlálása után az már kiderült, hogy a FIDESZ – KDMP koalíció elsöprő győzelmet aratott.  

Légy az első aki kommentálja
Fontoljuk megFontoljuk meg

 

 

          Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. És ez a folyamat visszafordíthatatlannak tűnik, mert megroppantották az egykor hatalmas és befolyásos nemzetek gerincét.Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. 

Légy az első aki kommentálja
Nem adhatjuk felNem adhatjuk fel

 

          Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, hiszen nagypénteken bekövetkezett kereszthalálával Jézus megváltotta bűneitől az emberiséget. Vasárnapi feltámadása által pedig az elmúlás fölött is győzedelmeskedett és ezzel beteljesítette a próféciát.  

Légy az első aki kommentálja
Ördögi színjátékÖrdögi színjáték

 

          Felháborító ugyan, de nem meglepő a román taláros testület hétfői döntése, mely kimondja, hogy a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalapításáról rendelkező törvény alkotmányellenes. 

Légy az első aki kommentálja
SzabadságharcainkSzabadságharcaink

 

       Az 1848 – 49 – es magyar forradalom és szabadságharc magasztos eszméinek, valamint dicső tetteinek emlékezete örökre beleégett a nemzet lelkébe, illetve tudatába. Onnan pedig sem utasítással, sem parancsszóval, de még fenyegetőzéssel sem lehet kitörülni, mert ez a mi szellemi örökségünk és az is marad.

Légy az első aki kommentálja
Tiltott megemlékezésTiltott megemlékezés

   

     Halálának (1998. 02. 17) évfordulóján, Sepsiszentgyörgyön immár negyedik alkalommal hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt a vártemplom fala mellett tiszteletére ültetett fa tövében elhelyezett emléktáblánál. Az idei megemlékezést azonban beárnyékolta a rendőrség, fenyegetésnek is beillő átirata, melyben a rendezvény megtartásának súlyos következményeire figyelmeztették az érintetteteket.

Légy az első aki kommentálja
Fenyegetés és jogsértésFenyegetés és jogsértés

 

      A 2002/31 – es sürgősségi kormányrendelet 5. cikkelye szerint Romániában 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel és bizonyos jogok megvonásával büntethető az emberiesség elleni népirtásért, illetve háborús bűncselekményekért elítélt személyek kultuszának nyilvánosság előtt történő népszerűsítése

Légy az első aki kommentálja
Tudatos rémhírkeltés?Tudatos rémhírkeltés?

 

          „Meg nem erősített hírek szerint, a mai napon megérkezett Sepsiszentgyörgyre a Románia által az EU követelésének megfelelően befogadott migránsok első ötvenfős csoportja, amelyet a városban telepített le a román hatalom."  

Légy az első aki kommentálja
Rágalmaz és félrevezetRágalmaz és félrevezet

 

          Háborús bűnök és népirtás nyilvános támogatása, illetve demagóg eszmék nyilvános hirdetése vádjával tett feljelentést a brassói táblabíróság mellett működő ügyészségen Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője, Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke ellen

Légy az első aki kommentálja


2010 március 07 :: Múltba néző :: Az ellenség fellegvárában 1
Az ellenség fellegvárában 1

 

 

 

 

Az ellenség fellegvárában

 

Egy résztvevő visszaemlékezései, 1989 decemberének sepsiszentgyörgyi eseményeire


Előszó

 

 

           Sok minden kimaradt az 1989-es eseményeket felelevenítő, Karácsonykor a bilincsek lehullnak című írásomból (Háromszék, 2009.12.31.) Nem véletlenül. A szekuritáte épületében eltöltött napok minden történésének leírása ugyanis a valóság elferdítésének és szerepem eltúlzásának látszatát keltheti. Ezért a hihetőség határát súroló események és kalandfilmekbe illő fordulatok kihagyása mellett döntöttem. Ezeket egy harmadik személyben megírt könyvben szándékoztam az utókor számára megörökíteni. Sylvester Lajos közíróval e témáról folytatott beszélgetésem hatásárára viszont, végül mégis csak az átéltek és megtapasztaltak nyilvánosságra hozatala mellett döntöttem. A maguk nyers valóságában. Hiszen a közvélemény csak így szerezhet tudomást az erőszak szervezetek, színfalak mögött zajló ténykedéseiről és üzelmeiről. És csak így kerülhetünk közelebb az igazsághoz s a történtek megértéséhez.

 

 

 

 

 

 

 


           A forgatókönyv írók szándéka Sepsiszentgyörgyön részben meghiúsult. Arra ugyanis nem számítottak, hogy itt, már az első percekben egy olyan keménymag szerveződik, mely képes megszerezni és megtartani a szekuritáte és milícia épületének ellenőrzését. Pedig ez történt. Néhány bátor munkatársamnak köszönhetően sikerült átvennem az irányítást és két mellém szegődött magyar mérnök segítségével meg is tartanom. Napokon keresztül.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Beállítottságomnál fogva és tapasztalataim alapján nem hiszek a véletlenekben. Véletlenek nincsenek. Vannak viszont feladatok, melyek megoldása ránk vár. Mert ott fent, minket szemeltek ki rá. Az elvégzésükhöz szükséges felkészülés útja pedig hosszú és göröngyös. Tele buktatókkal, veszélyekkel és megpróbáltatásokkal. S csak utólag derül ki, hogy ezek is a sikeres végrehajtás esélyét növelték. Ahhoz, hogy az én esetemben mindez érthető legyen, vissza kell kanyarodnom az időben. Mert csak múltam ismeretében válik egyértelművé: Miért pont én?

 

 

 

Bedő Zoltán

 

Folytatjuk

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]