Utolsó 10 cikk
Esély a megmaradásraEsély a megmaradásra

 

          Évtizedek óta egy ránk nézve végzetes folyamat, ingatlanjaink kiárusításának a cselekvő részvevői és ebből kifolyólag bűnrészesei vagyunk. Hiszen földjeink, erdeink, és házaink idegen kézbe történő juttatásának a megakadályozása helyett, inkább eladjuk őseink vagyonát.

Légy az első aki kommentálja
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja


2010 március 26 :: Múltba néző :: Az ellenség fellegvárában 3
Az ellenség fellegvárában 3

 

 

 

 

Az ellenség fellegvárában

 

 

 Egy résztvevő visszaemlékezései, 1989 decemberének sepsiszentgyörgyi eseményeire

 

 

 

          Ilyen előzmények után vezetett a Gondviselő a szekuritáte épületébe, 1989. december 22-én. Még sem forraltam bosszút, senki ellen. Sőt, egyike voltam az erőszak megakadályozóinak. Pedig néhány személyes „jótevőm” is a kezembe került. Egyikük egy Dobrilă nevezetű főhadnagy. Ő még egy szekustól is szokatlan durva módon hallgatott ki több alkalommal, úgy Kézdivásárhelyen mint Szentgyörgyön. De előzmények nélkül is jogosan bánthattam volna, ugyanis bezárkózott a számító és kommunikációs központba s csak többszöri erőteljes felszólításra volt hajlandó ajtót nyitni. Időközben a megyei szekus főnök is előkerült, akit azonnal kihallgattam. Persze érdemlegeset nem tudtam meg tőle, egy dolgot viszont tisztáztunk. Ebben az épületben jelenleg én adom az utasításokat, ő pedig be kell, tartsa ezeket. Ha élni akar. Az épület előtt ugyanis még mindig tombolt a tömeg, így senkinek sem volt kétsége afelől, hogy mi történne, ha kiszolgáltatnánk őket a népharagnak. Szerencséjükre, néhány kivételtől eltekintve, a jogi felelősségre vonás hívei voltunk mindannyian, ezért igyekeztünk békésen viselkedni. Ami az adott körülmények között és események közepette, nem is volt olyan egyszerű. Még mielőtt elkísértettem volna, egy kérdést azért még feltettem neki. A székében ülve és a szemébe nézve: „Ţi minte că ţi-am zis, roata se-n vîrteşte?” ( Emlékszel, hogy mondtam neked, a kerék forog?) Némán bólintott.

 

 

 

 

 

 

 


           Bár sok mindenre fel voltunk készülve, olyan mértékű lövöldözésre, mely már első éjjel bekövetkezett, egyikünk sem számított. Szemmel láthatólag Scoarţă kapitányt is meglepte az események alakulása. Besötétedés után ugyanis az egész városban ugattak a fegyverek. Ezért az épületekben leoltattuk a villanyt, s a vak sötétben, lesben állva, vártuk a további fejleményeket. Pattanásig feszült idegekkel. Csak az udvaron és a parancsnokságon hagytunk égve néhány körtét, miután elsötétítettük az ablakokat. Brassóból is hajmeresztő hírek érkeztek. Korházakban mészároló, a középületeket megtámadó ismeretlenek jelenlétéről tájékoztattak. Hivatalosan. Egyenes adásban hallgathattuk a fegyverropogást is, a hadsereg által felállított rádió adó-vevőn keresztül. Ránk is lőttek a Bodok szállóból, ezért lementem megnyugtatni a külső őrséget biztosító embereket. Éppen a megyei rendőrséget a városival összekötő udvaron akartam átvágni, mikor golyók fütyültek el a fülem mellett. Szerencsémre másodpercek alatt sikerült bemenekülnöm a garázsba, így sérülés nélkül estem át a tűzkeresztségen.

 

 

 

 

 

 

 

 

          A parancsnokságra visszamenve, közöltem a kapitánnyal, hogy két emberrel átvizsgálom a szállodát. Állig felfegyverkezve fogtunk neki a veszélyes vállalkozásnak. A portán szolgálatot teljesítő Szabó Béla sógoromtól tudakozódtam a frissen érkezettek után. Egy gyanús alakra akadtam. Késő délután érkezett Bukarestből és szobájának ablakai a mozi felé néztek. Az bejárat két oldalán állva, hevesen dobogó szívvel kopogtattunk nála, majd dörömbölni kezdtünk, de csak akkor kattant a zár, mikor üvöltve helyeztem kilátásba, hogy betörjük az ajtót. Sötét tekintetű, félbarna alak fogadott, felháborodva. Miután megmotoztuk és a szobáját is átkutattuk – eredménytelenül, közöltem vele, hogy le van tartóztatva. Kinek a parancsára? – Kérdezte. A Dupac utasítására. – Böktem oda. Dupac ezredes elvtárs küldött ide titeket? – Csúszott ki a száján. Igen. – Válaszoltam. Miután azt is közöltem vele, hogy a szekuritáte épületébe kísérjük, teljesen megnyugodott. A parancsnokságon kifaggattam. Állítása szerint délben indult el Bukarestből, a kovásznai szívkórház felé, ahova beutalást kapott. A személyi igazolványában valóban fővárosi cím szerepelt, de beutalót nem tudott felmutatni. Mint ahogy elindulásának okára sem tudott elfogadható választ adni. Egy szívelégtelenséggel küszködő beteg ember ugyanis nem kell útra egy országos felfordulás kellős közepén.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Egyelőre viszont nem vitatkoztam vele, mert egyebet akartam megtudni tőle. Ennek érdekében végig azt a benyomást kelltettem, hogy még mindig Dupac kezében van a hatalom. A kihallgatást félbeszakítva ezért ki is mentem utána nézni, rá ér–e az ezredes egy velünk folytatott röpke beszélgetésre? Valóban vele tértem vissza, az ajtóban magam elé bocsájtván. Emberünk, megpillantván az ajtón belépő szekust, a helyéről felpattanva köszöntötte. „Să trăiţi tovarăşu colonel”. ( Éljen ezredes elvtárs.) Ez utóbbi rámordult, ugyan: „Taci mă din gură!” (Fogd be a szád!), de már késő volt. Sikerült rájuk bizonyítanom, hogy ismerik egymást. A történtek után ezt már nem is titkolták, de a „honnan” kérdésre nem tudtak egyértelmű választ adni.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Három dolog tehát bebizonyosodott. Az elfogott alak Bukarestből érkezett, Dupac-kal ismerik egymást és nagy valószínűséggel, a Bodokból ő tartott tűz alatt. Hiszen amióta velünk van egy lövést sem adtak le a szomszédos szállodából. Mivel nem láttam értelmét, hogy akkor tovább faggassam, két külön irodába zárattam őket. Fegyveres őröket rendelve az ajtó elé. Az eseményeket és az érkező híreket mérlegelve, számomra egyértelmű volt, hogy diverziós tevékenységről van szó.

 

 

 

 

 

 

 

 

          A végrehajtók hovatartozását illetően sem voltak kétségeim, mert már a harcmodorukról felismertem őket. Hiszen a terrorelhárító alakulatoknál az övékével azonos kiképzésben részesültem. Tudtam tehát: Egy elhárító képzettebb az elhárítottnál. Magyarán, a terrorista cselekedeteket éppen az elhárításukra kiképzettek tudják a legeredményesebben végrehajtani. A cél is világos volt. Zavar és félelemkeltés. A bukaresti események hiányos ismeretében viszont az okokat tévesen határoztam meg. Akkor még azt hittem ugyanis, hogy ezek az alakok a diktátor érdekében cselekszenek.

 

 

 

Bedő Zoltán

 

Folytatjuk:

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]