Utolsó 10 cikk
Esély a megmaradásraEsély a megmaradásra

 

          Évtizedek óta egy ránk nézve végzetes folyamat, ingatlanjaink kiárusításának a cselekvő részvevői és ebből kifolyólag bűnrészesei vagyunk. Hiszen földjeink, erdeink, és házaink idegen kézbe történő juttatásának a megakadályozása helyett, inkább eladjuk őseink vagyonát.

Légy az első aki kommentálja
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja


2010 április 11 :: Múltba néző :: Az ellenség fellegvárában 4
Az ellenség fellegvárában 4

 

 

Az ellenség fellegvárában

 

Egy résztvevő visszaemlékezései, 1989 decemberének sepsiszentgyörgyi eseményeire

 

          

          A városban és a fejekben uralkodó zűr-zavar ellenére, sértetlenül átvészeltük az éjszakát. Reggel, a helyzetre való tekintettel erősítésért folyamodtunk a hadsereghez. Bár ne tettük volna. Megérkezésük után ugyanis kiderült, hogy a katonák jottányit sem értenek a fegyverforgatáshoz. Ősszel vonultak be és azóta mezőgazdasági munkán voltak. Mivel fegyvert csak filmen láttak, kénytelenek voltunk a kezelésére megtanítani őket. Két, még előző nap hozzám csapódott magyar mérnök csak velük foglalkozott. Ardeleanu ezredes, Scoarţă kapitány és jómagam pedig a város biztonságának a megszervezésén fáradoztunk. Úgy ítéltük meg, növelni kell a stratégiai pontok és létesítmények védelmét. Ennek érdekében behívattuk a vállalatvezetőket, és a megbízható emberek névsorának összeállítására kértük őket. Tőlünk csak azok kaptak fegyvert, akik ezen a listán rajta voltak. Tudomásom szerint a, volt pártbizottság épületében működő megyei parancsnokság sem fegyverezett fel bárkit. Legalábbis a kapitány erről tájékoztatott, velük ugyanis ő tartotta a kapcsolatot.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Időközben egyre több milicista jelentkezett, családostól. Előző napi felszólításunknak csak most az éjszakai események hatására lett foganatja. Ugyanis magunk mellett akartuk tudni őket. Így nem csak az állományt tarthattuk szemmel, hanem megelőzhettük az esetleges személyes leszámolásokat is. A tiszteket a parancsnokságon, az altiszteket a városi milícia épületében, a családtagokat pedig a belügyi katonák szálláshelyén helyeztük el. A továbbiakban én a fegyvertartási engedéllyel rendelkezők névsorának összeállításával foglalkoztam, a fegyverekért és lőszerért felelős milicista kapitány irodájában. Sidon sem volt számomra ismeretlen. Az abortuszokat kivizsgáló bizottság tagjaként ugyanis egyszer kihallgatott. Miközben segédjével az engem érdeklő neveket írták össze, a félig nyitott ajtajú páncélszekrényben egy pisztolytáskát fedeztem fel. Annak ellenére, hogy kérdésemre azt válaszolták, nem található fegyver az irodában. Rögtön elszállt, az átvirrasztott éjszakák következtében szempilláimra nehezedő álom. Annál is inkább, hogy ők ültek a szekrény előtt, engem pedig egy asztal választott el tőle. Cselekednem kellett. Hirtelen mozdulattal kibiztosítottam és rájuk fogtam a géppisztolyt, melytől egy pillanatig sem váltam meg. Végül megbizonyosodtam, hogy csak egy üres pisztolytokról van szó, így a történet békésen ért véget. Viszont egyikünk sem felejtette el azokat a vészterhes pillanatokat. A rendőrezredesként már nyugdíjba vonult Sidon, azóta is megkérdezi, ahányszor csak találkozunk: „Încă mai eşti suspicios”?(Még mindig gyanakvó vagy?)


 

 

 

 

 

 

          Visszatérve, Dupac-ot és a társait nem találtam a szekuritáte épületében. Kiderült, hogy átkísérték őket a hegyivadász laktanyába. Stănculescu tábornok utasítására. Kicsit furcsálltam a dolgot, de nem volt időm különösebben elgondolkodni rajta. Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, a hír hallatán kissé meg is könnyebbültem. Túl veszélyesek voltak ugyanis ahhoz, hogy egy irodában tartsuk fogva őket. Váratlan fordulatokban így sem volt hiány, egyik kockázatos helyzetből a másikba cseppentük. Ilyenkor helyén kellett legyen az ész és a szív a megfelelő döntések meghozatalához, mert emberek élete múlhatott egy-egy hibás utasításon vagy cselekedeten. A nap folyamán meghozott intézkedések tudatában, feszültséggel tele ugyan, de nagyobb biztonságérzettel vártuk a sötétség leszálltját, mint az elmúlt este. Mivel a városban még viszonylagos csend volt, elindultam felkutatni a szeku állttal összeállított dossziémat. Némi keresgélés után meg is találtam, az irattárat ugyanis nem dúlta fel senki. A dossziék betűrend szerint sorakoztak a fémpolcokon. Az enyém nagyon vastag volt. Több száz oldal. Belelapoztam. Az első oldalon a személyes adataim voltak feltüntetve, azután besúgói jelentések, kihallgatási jegyzőkönyvek és utasítások sokasága következett. Találomra beleolvastam néhány jelentésbe. Álnéven voltak aláírva. Az egyik, még középiskolás koromban készült jellemzésben, többek között ez állt: „Vărsător, tip revoluţionar”. Vagyis vízöntő, forradalmár típus. Irataim további tanulmányozására nem volt lehetőségem, mert a városban felugattak a fegyverek.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Mennem kellett. Hónom alatt a vaskos dossziéval, siettem vissza a parancsnokságra, ahol az íróasztalomra tettem, s az események hevében meg is feledkeztem róla. Mert az események olyan sebességgel pörögtek, hogy sokszor még a döntés hozatalra sem maradt kellő idő. Azonnal cselekedni kellett. Alig foglaltam el a helyemet és éppen csak bekapcsolódtam az történések követésébe, mikor a közvetlen közelünkben, lövések zaja hallatszott. Épületen belül. Nyakunkon a terroristák, villant át az agyamon és a kapitányra pillantva, láttam, hogy ő is hasonló képen gondolkodik. Kibiztosított fegyverrel vágódtunk ki a sötét folyósóra és lopakodtunk az újabb lövések irányába, mindaddig, míg egy ajtó elé nem értünk. Mögötte, elméletileg egy sorkatona tartózkodott. Az épület útra néző irodáiban ugyanis őrszemeket helyeztünk el. Behatoltunk a helyiségbe. Én elől, a kapitány hátulról biztosított. Egy alak elmosódott körvonalait pillantottam meg. Azonnal döntenem kellett. Lövök, vagy felszólítom, adja meg magát. Ez utóbbit választottam. Szerencsére azonnal engedelmeskedett. Közelebb lépve, megnyugodva állapítottam meg, hogy a mi katonánk. Egy őt megtámadó alakról motyogott összefüggéstelenül és a kilőtt golyók hüvelyeit kereste a sötétben. A mindnyájunkra nehezedő nyomástól, idegileg összeomlott szegény. Ez volt a lövöldözés valódi oka. Lefegyvereztük és pihenni küldtük, én pedig a váltásig átvettem tőle a szolgálatot.


 

 

 

 

 

 

          Már újból a parancsnokságon tartózkodtam, mikor sorozatos támadásokról értesítettek. Egy fehér színű Dacia rótta a várost, s ablakából a járókelőkre lövöldöztek. Lementem az őrséget értesíteni. Éppen az épület utca felőli udvarán tartózkodók figyelmét hívtam fel az újabb veszélyforrásra, mikor a Nemzeti Bank sarkánál, csikorgó kerekekkel fordult rá egy kocsi a Kőrösi Csoma Sándor utcára. Egy fehér színű Dacia közeledett. Az egyik őrszem a járdára kiugorva, jelzésekkel  meg akarta állítani. Erre a sofőr még nagyobb sebességre kapcsolva próbált egérutat nyerni - sikertelenül. Az emeletről ugyanis valaki a kocsiba eresztett egy sorozatot. Minden eshetőségre felkészülve vettük körül a járművet, de csak egy halálra rémült, derékon alul megsebesült, fegyvertelen férfire akadtunk. Azonnal korházba szállítottuk. Túlélte a számára kis híján végzetessé vált kalandot, melybe saját meggondolatlansága miatt keveredett.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Az éj folyamán többször körbejártam az őrszemeket, megnyugtatni és bátorítani őket, így nem tudom mikor tűnhetett el a szeku által összeállított dossziém. Tény, hogy a reggel, a csend beálltával már nem tudtam belelapozni. Az asztalom csak hűlt helyét találtam. Annak ellenére, hogy a katonákon és a felkelőkön kívül, senki sem tartózkodott az épületben. A tettes kézre kerítése érdekében, nem vertem nagydobra, csak a két mérnökkel közöltem a történteket. Két alakot gyanúsítottam. Egyikük a fegyverkezelésben való jártasságával, a másik pedig gyakori eltűnéseivel hívta fel magára a figyelmet. Ettől fogva nem tévesztettem szem elől őket. Ez utóbbit, jelentés közben kaptam el, még a délelőtt folyamán. Egy félreeső irodából ismertette valakivel telefonon az épületben történteket és szándékainkat. Kihallgattam a beszélgetést, így tagadásnak nem volt helye. Kiderült, hogy Inceu elvtárs, a megyei pártfőtitkár helyettesének fiával van dolgom, s apját rendszeresen tájékoztatta minden lépésünkről. Lefegyvereztem és egy irodába zárattam. Ugyanis túl sokat tudott ahhoz, hogy szabadon bocsáthassam.

 

 

 

Bedő Zoltán

 

Folytatjuk:

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]