Utolsó 10 cikk
Tudatos rémhírkeltés?Tudatos rémhírkeltés?

 

          „Meg nem erősített hírek szerint, a mai napon megérkezett Sepsiszentgyörgyre a Románia által az EU követelésének megfelelően befogadott migránsok első ötvenfős csoportja, amelyet a városban telepített le a román hatalom."  

Légy az első aki kommentálja
Rágalmaz és félrevezetRágalmaz és félrevezet

 

          Háborús bűnök és népirtás nyilvános támogatása, illetve demagóg eszmék nyilvános hirdetése vádjával tett feljelentést a brassói táblabíróság mellett működő ügyészségen Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője, Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke ellen

Légy az első aki kommentálja
A közös imádság felhajtó ereje.A közös imádság felhajtó ereje.

 

Amint a testnek, úgy a léleknek is szüksége van táplálékra, melynek alapját, mint kenyérben a kovász, az Ige képezi. Hiszen van-e, lehet-e, bárminek mélyebb szellemi és igazságtöltete, mint Isten kimondott, kinyilatkoztatott, vagy megtestesült szavának?

Légy az első aki kommentálja
Szabadságot követelünk!Szabadságot követelünk!

 

          Hétfő esti maratoni ülésén, a Szociáldemokrata Párt Országos végrehajtó Bizottsága megvonta a támogatást Mihai Tudose kormányfőtől, aki ezt követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond. Mi, erdélyi magyarok akár örülhetnénk is a hír hallatán, hiszen megszabadultunk a székelyeket akasztással fenyegető miniszterelnöktől, de sajnos erre semmi okunk.

Légy az első aki kommentálja
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja


2010 április 11 :: Múltba néző :: Az ellenség fellegvárában 4
Az ellenség fellegvárában 4

 

 

Az ellenség fellegvárában

 

Egy résztvevő visszaemlékezései, 1989 decemberének sepsiszentgyörgyi eseményeire

 

          

          A városban és a fejekben uralkodó zűr-zavar ellenére, sértetlenül átvészeltük az éjszakát. Reggel, a helyzetre való tekintettel erősítésért folyamodtunk a hadsereghez. Bár ne tettük volna. Megérkezésük után ugyanis kiderült, hogy a katonák jottányit sem értenek a fegyverforgatáshoz. Ősszel vonultak be és azóta mezőgazdasági munkán voltak. Mivel fegyvert csak filmen láttak, kénytelenek voltunk a kezelésére megtanítani őket. Két, még előző nap hozzám csapódott magyar mérnök csak velük foglalkozott. Ardeleanu ezredes, Scoarţă kapitány és jómagam pedig a város biztonságának a megszervezésén fáradoztunk. Úgy ítéltük meg, növelni kell a stratégiai pontok és létesítmények védelmét. Ennek érdekében behívattuk a vállalatvezetőket, és a megbízható emberek névsorának összeállítására kértük őket. Tőlünk csak azok kaptak fegyvert, akik ezen a listán rajta voltak. Tudomásom szerint a, volt pártbizottság épületében működő megyei parancsnokság sem fegyverezett fel bárkit. Legalábbis a kapitány erről tájékoztatott, velük ugyanis ő tartotta a kapcsolatot.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Időközben egyre több milicista jelentkezett, családostól. Előző napi felszólításunknak csak most az éjszakai események hatására lett foganatja. Ugyanis magunk mellett akartuk tudni őket. Így nem csak az állományt tarthattuk szemmel, hanem megelőzhettük az esetleges személyes leszámolásokat is. A tiszteket a parancsnokságon, az altiszteket a városi milícia épületében, a családtagokat pedig a belügyi katonák szálláshelyén helyeztük el. A továbbiakban én a fegyvertartási engedéllyel rendelkezők névsorának összeállításával foglalkoztam, a fegyverekért és lőszerért felelős milicista kapitány irodájában. Sidon sem volt számomra ismeretlen. Az abortuszokat kivizsgáló bizottság tagjaként ugyanis egyszer kihallgatott. Miközben segédjével az engem érdeklő neveket írták össze, a félig nyitott ajtajú páncélszekrényben egy pisztolytáskát fedeztem fel. Annak ellenére, hogy kérdésemre azt válaszolták, nem található fegyver az irodában. Rögtön elszállt, az átvirrasztott éjszakák következtében szempilláimra nehezedő álom. Annál is inkább, hogy ők ültek a szekrény előtt, engem pedig egy asztal választott el tőle. Cselekednem kellett. Hirtelen mozdulattal kibiztosítottam és rájuk fogtam a géppisztolyt, melytől egy pillanatig sem váltam meg. Végül megbizonyosodtam, hogy csak egy üres pisztolytokról van szó, így a történet békésen ért véget. Viszont egyikünk sem felejtette el azokat a vészterhes pillanatokat. A rendőrezredesként már nyugdíjba vonult Sidon, azóta is megkérdezi, ahányszor csak találkozunk: „Încă mai eşti suspicios”?(Még mindig gyanakvó vagy?)


 

 

 

 

 

 

          Visszatérve, Dupac-ot és a társait nem találtam a szekuritáte épületében. Kiderült, hogy átkísérték őket a hegyivadász laktanyába. Stănculescu tábornok utasítására. Kicsit furcsálltam a dolgot, de nem volt időm különösebben elgondolkodni rajta. Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, a hír hallatán kissé meg is könnyebbültem. Túl veszélyesek voltak ugyanis ahhoz, hogy egy irodában tartsuk fogva őket. Váratlan fordulatokban így sem volt hiány, egyik kockázatos helyzetből a másikba cseppentük. Ilyenkor helyén kellett legyen az ész és a szív a megfelelő döntések meghozatalához, mert emberek élete múlhatott egy-egy hibás utasításon vagy cselekedeten. A nap folyamán meghozott intézkedések tudatában, feszültséggel tele ugyan, de nagyobb biztonságérzettel vártuk a sötétség leszálltját, mint az elmúlt este. Mivel a városban még viszonylagos csend volt, elindultam felkutatni a szeku állttal összeállított dossziémat. Némi keresgélés után meg is találtam, az irattárat ugyanis nem dúlta fel senki. A dossziék betűrend szerint sorakoztak a fémpolcokon. Az enyém nagyon vastag volt. Több száz oldal. Belelapoztam. Az első oldalon a személyes adataim voltak feltüntetve, azután besúgói jelentések, kihallgatási jegyzőkönyvek és utasítások sokasága következett. Találomra beleolvastam néhány jelentésbe. Álnéven voltak aláírva. Az egyik, még középiskolás koromban készült jellemzésben, többek között ez állt: „Vărsător, tip revoluţionar”. Vagyis vízöntő, forradalmár típus. Irataim további tanulmányozására nem volt lehetőségem, mert a városban felugattak a fegyverek.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Mennem kellett. Hónom alatt a vaskos dossziéval, siettem vissza a parancsnokságra, ahol az íróasztalomra tettem, s az események hevében meg is feledkeztem róla. Mert az események olyan sebességgel pörögtek, hogy sokszor még a döntés hozatalra sem maradt kellő idő. Azonnal cselekedni kellett. Alig foglaltam el a helyemet és éppen csak bekapcsolódtam az történések követésébe, mikor a közvetlen közelünkben, lövések zaja hallatszott. Épületen belül. Nyakunkon a terroristák, villant át az agyamon és a kapitányra pillantva, láttam, hogy ő is hasonló képen gondolkodik. Kibiztosított fegyverrel vágódtunk ki a sötét folyósóra és lopakodtunk az újabb lövések irányába, mindaddig, míg egy ajtó elé nem értünk. Mögötte, elméletileg egy sorkatona tartózkodott. Az épület útra néző irodáiban ugyanis őrszemeket helyeztünk el. Behatoltunk a helyiségbe. Én elől, a kapitány hátulról biztosított. Egy alak elmosódott körvonalait pillantottam meg. Azonnal döntenem kellett. Lövök, vagy felszólítom, adja meg magát. Ez utóbbit választottam. Szerencsére azonnal engedelmeskedett. Közelebb lépve, megnyugodva állapítottam meg, hogy a mi katonánk. Egy őt megtámadó alakról motyogott összefüggéstelenül és a kilőtt golyók hüvelyeit kereste a sötétben. A mindnyájunkra nehezedő nyomástól, idegileg összeomlott szegény. Ez volt a lövöldözés valódi oka. Lefegyvereztük és pihenni küldtük, én pedig a váltásig átvettem tőle a szolgálatot.


 

 

 

 

 

 

          Már újból a parancsnokságon tartózkodtam, mikor sorozatos támadásokról értesítettek. Egy fehér színű Dacia rótta a várost, s ablakából a járókelőkre lövöldöztek. Lementem az őrséget értesíteni. Éppen az épület utca felőli udvarán tartózkodók figyelmét hívtam fel az újabb veszélyforrásra, mikor a Nemzeti Bank sarkánál, csikorgó kerekekkel fordult rá egy kocsi a Kőrösi Csoma Sándor utcára. Egy fehér színű Dacia közeledett. Az egyik őrszem a járdára kiugorva, jelzésekkel  meg akarta állítani. Erre a sofőr még nagyobb sebességre kapcsolva próbált egérutat nyerni - sikertelenül. Az emeletről ugyanis valaki a kocsiba eresztett egy sorozatot. Minden eshetőségre felkészülve vettük körül a járművet, de csak egy halálra rémült, derékon alul megsebesült, fegyvertelen férfire akadtunk. Azonnal korházba szállítottuk. Túlélte a számára kis híján végzetessé vált kalandot, melybe saját meggondolatlansága miatt keveredett.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Az éj folyamán többször körbejártam az őrszemeket, megnyugtatni és bátorítani őket, így nem tudom mikor tűnhetett el a szeku által összeállított dossziém. Tény, hogy a reggel, a csend beálltával már nem tudtam belelapozni. Az asztalom csak hűlt helyét találtam. Annak ellenére, hogy a katonákon és a felkelőkön kívül, senki sem tartózkodott az épületben. A tettes kézre kerítése érdekében, nem vertem nagydobra, csak a két mérnökkel közöltem a történteket. Két alakot gyanúsítottam. Egyikük a fegyverkezelésben való jártasságával, a másik pedig gyakori eltűnéseivel hívta fel magára a figyelmet. Ettől fogva nem tévesztettem szem elől őket. Ez utóbbit, jelentés közben kaptam el, még a délelőtt folyamán. Egy félreeső irodából ismertette valakivel telefonon az épületben történteket és szándékainkat. Kihallgattam a beszélgetést, így tagadásnak nem volt helye. Kiderült, hogy Inceu elvtárs, a megyei pártfőtitkár helyettesének fiával van dolgom, s apját rendszeresen tájékoztatta minden lépésünkről. Lefegyvereztem és egy irodába zárattam. Ugyanis túl sokat tudott ahhoz, hogy szabadon bocsáthassam.

 

 

 

Bedő Zoltán

 

Folytatjuk:

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]