Utolsó 10 cikk
A megmaradás életerő kérdéseA megmaradás életerő kérdése

           A múltba tekintve, de a jövőbe nézve, derűlátón, de nem elbizakodottan, kellő szerénységgel, de határozottan fogalmazta meg a valóság alapjára épített, azonban merészen felfelé ívelő terveit Orbán Viktor, a miniszterelnöki eskü letétele után. Úgy, ahogyan ez egy magyar kormányfőtől elvárható.

Légy az első aki kommentálja
A magyar érdek és igazság védelmébenA magyar érdek és igazság védelmében

 

          Magyarországot és annak demokratikusan megválasztott kormányát gyalázták az Európai Parlament április 26 – án lezajlott ülésén, aljas rágalmak és hazugságok tömkelegét zúdítva rájuk. Minderre pedig a LIBE Bizottság, anyaországunkról szóló jelentéstervezetének az ismertetése szolgáltatott alkalmat és nyújtott lehetőséget. 

Légy az első aki kommentálja
Nem hagyhatjuk szó nélkülNem hagyhatjuk szó nélkül

 

          Az elmúlt nyolc esztendő legnagyobb kormány ellenes tűntetése zajlott szombaton este Budapesten. Joguk van hozzá, hiszen egy működő demokrácia ezt lehetővé teszi. Sokat mondó azonban, hogy erre mindössze hat nappal a FIDESZ – KDMP pártszövetség elsöprő, győzelmét hozó parlamenti választások után került sor.

 

Légy az első aki kommentálja
Az intő ukrán példaAz intő ukrán példa

 

          A Magyarországon vasárnap lezajlott parlamenti választás eredményei csak szombaton fognak majd véglegessé válni, azonban a leadott szavazatok 98% - a megszámlálása után az már kiderült, hogy a FIDESZ – KDMP koalíció elsöprő győzelmet aratott.  

Légy az első aki kommentálja
Fontoljuk megFontoljuk meg

 

 

          Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. És ez a folyamat visszafordíthatatlannak tűnik, mert megroppantották az egykor hatalmas és befolyásos nemzetek gerincét.Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. 

Légy az első aki kommentálja
Nem adhatjuk felNem adhatjuk fel

 

          Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, hiszen nagypénteken bekövetkezett kereszthalálával Jézus megváltotta bűneitől az emberiséget. Vasárnapi feltámadása által pedig az elmúlás fölött is győzedelmeskedett és ezzel beteljesítette a próféciát.  

Légy az első aki kommentálja
Ördögi színjátékÖrdögi színjáték

 

          Felháborító ugyan, de nem meglepő a román taláros testület hétfői döntése, mely kimondja, hogy a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalapításáról rendelkező törvény alkotmányellenes. 

Légy az első aki kommentálja
SzabadságharcainkSzabadságharcaink

 

       Az 1848 – 49 – es magyar forradalom és szabadságharc magasztos eszméinek, valamint dicső tetteinek emlékezete örökre beleégett a nemzet lelkébe, illetve tudatába. Onnan pedig sem utasítással, sem parancsszóval, de még fenyegetőzéssel sem lehet kitörülni, mert ez a mi szellemi örökségünk és az is marad.

Légy az első aki kommentálja
Tiltott megemlékezésTiltott megemlékezés

   

     Halálának (1998. 02. 17) évfordulóján, Sepsiszentgyörgyön immár negyedik alkalommal hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt a vártemplom fala mellett tiszteletére ültetett fa tövében elhelyezett emléktáblánál. Az idei megemlékezést azonban beárnyékolta a rendőrség, fenyegetésnek is beillő átirata, melyben a rendezvény megtartásának súlyos következményeire figyelmeztették az érintetteteket.

Légy az első aki kommentálja
Fenyegetés és jogsértésFenyegetés és jogsértés

 

      A 2002/31 – es sürgősségi kormányrendelet 5. cikkelye szerint Romániában 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel és bizonyos jogok megvonásával büntethető az emberiesség elleni népirtásért, illetve háborús bűncselekményekért elítélt személyek kultuszának nyilvánosság előtt történő népszerűsítése

Légy az első aki kommentálja


2010 április 30 :: Jó tanácsok :: A méhecske és a virág
A méhecske és a virág

 

 

 

 

A méhecske és a virág

 

 

 

           Szeretném az Ön figyelmébe ajánlani ezt a kis képet, illusztrácót. Reményeim szerint ez segít emlékezetesebbé tenni egy-két fontos észrevételt, minthogy meglátásom szerint a méhecske és a virág viszonya sok szempontból jól tükrözi a férfi és nő közötti dinamikát.

 

 

 

 

 

 

 

 

Különbözőség, tisztelet, együttműködés és szolgálat

 

 

          Először is érdemes észrevennünk, hogy a méh és a virág természete nagyon eltérő. Ugyanígy a férfi és a nő természete is nagyban különbözik. Amit itt a természettől megtanulhatunk, hogy a méh és a virág egyfajta harmóniában, kölcsönös elfogadásban élnek. A méh nem akarja megváltoztatni a virágot és a virág sem a méhet, azaz kölcsönösen tisztelik egymást. Ezzel szemben a virág is azt adja a méhnek amire a méhnek szüksége van (nektárt), és a méh is elvégzi azt, amire a virágnak van szüksége, éspedig segít a porozásban. Ugyanez a megközelítés működik az emberek közötti kapcsolatokban is. Először meg kell találnunk azt a partnert, akivel kölcsönösen kiegészíthetjük egymást, aztán pedig szolgálnunk kell egymás szükségleteit, és nem egymással hatalmi harcot folytatni, hogy ki tudja a saját véleményét, szemléletét, „felsőbbrendűségét” a másikra ráerőltetni.

 

          Rendben. Beszéljünk egy kicsit a méhről és aztán a virágról...

 

A méh

 

          A méhet, ha nézzük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy eredményorienált, céltratartó és mozgékony. A virágra repül hogy a nektárt összegyüjtse, hogy aztán abból méz legyen. A férfi is ugyanígy teljesítmény- és „vadászat”-orientált.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Mit szeret a méh? A szépen nyíló virágot. Ugyanígy a férfiak is, minthogy erősen vizuális típusúak, a „szépen nyíló” hölgyeket kedvelik. Érdemes tudnia, hogy a férjek harmadik legfontosabb szükséglete -nagy átlagban- a vonzó házastárs. Itt megjegyzem, hogy ha már Önt elvette feleségül, akkor Önt vonzónak találta, úgyhogy nem kell túlságosan emiatt aggódnia, esetleg egy topmodellhez hasonlítania magát. Az viszont egy nyitott kérdés, hogy Ön a házasságkötés után is ad-e magára, vagy utána már azt nem tartja fontosnak. Bár lehet, hogy Önnek nem fontos, de ne feledje, hogy a virágnak sem fontos, hogy a méh szép-e, de azért a maga részéről végzi a dolgát. Mindénképp érdemes tehát tartania a formáját.

 

 

 

 

 

 

 

          Továbbá a méh, a többnyire egy helyben álló virágra repül. Ez számomra jól illusztrálja azt, hogy a férfi az engedelmes, nyugodt (és amúgy vidám) feleséget kedveli. Az engedelmesség alatt itt nem azt értem, Ön engedje meg férjének, hogy parancsolgasson vagy netán Önt üsse, hanem hogy türelemmel, biztatással és támogatólag álljon férje azon igyekezetei iránt, ahogyan gondoskodni próbál a családról. Tudnia kell, hogy nagyon fontos a számára a tisztelet és a megelőlegezett bizalom.

 

 

 

 

 

 

 

          Hadd éljek itt egy másik hasonlattal. Bár Európában annyira nem jellemző de bizonyára látott már Ön is un. pom-pom lányokat, akik a férfiak mérkőzésein a pálya szélén biztatják a csapatot. Nem véletlenül vannak ott, a fiúkra ösztönzőleg hatnak. Az Ön férje is egy olyan társra vágyik, mint amilyenek a pom-pom lányok. Csinosra, támogatóra és pozitívra. Még ha a csapat nem is szerepel valami jól, akkor is igyekeznek a helyzetnek megfelelően buzdítani a csapatot. Ezt értem engedelmesség alatt. Erre egyébként érdemes lesz visszatérnünk. De beszéljünk most egy kicsit a virágról is.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mit akar a virág?

 

          Hát sokasodni, és gondoskodni az utódlásról. Ehhez bizony szüksége van a méhecskére, aki a virágport elviszi az egyik virágtól a másikig.

 

Mit szeret a virág?

 

          A szorgalmas, kezdeményező méhet. Hasonlóképpen, miként a hölgyek is az odaadó és önfeláldozó férfit kedvelik. Két dolgot is tudok mondani ezzel kapcsolatban: amerikában végzett felmérés szerint a nőket leginkább az hozza nemi izgalomba, ha a férjeik nekiállnak házimunkát végezni, ha nekiállnak takarítani. A rend és tisztaság egyébként növeli a hölgyekben az oxytocin szintet, ami segít a nőknek ellazultnak és elégedettnek lenniük. Ugyancsak fokozza a nők vágyát a férfiak izzadsága. Úgyhogy valóban érdemes kellő igyekezettel szolgálni feleségeinknek.

 

          Ezenkívül ha arra gondolok, ahogy a méh a virágot végig „tapogatja”, akkor ez arra is egy jó kép, hogy emlékezzünk, a nők legnagyobb szükséglete a nem szexuális jellegű fizikai és szóbeli gyöngédség. Tanulmányok például azt mutatják, hogy a nőknek legalább napi nyolc fizikai érintésre (ölelésre, csókra) van szükségük ahhoz, hogy a szervezetükben fennmaradjon egyfajta egyensúly.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Szóval, remélem Ön nem azon fáradozik, hogy megváltoztassa a házastársát, ez egyrészt úgysem sikerülhet, másrészt csak neheztelést és diszharmóniát szül. Ezzel szemben remélem sokkal inkább azon dolgozik, hogy társát és az ő szükségleteit megismerje, hogy ezeket elfogadja és tisztelje, illetve hogy legjobb igyekezetével betöltse ezeket. A kölcsönösség alapján így juthat Ön is közelebb ahhoz, hogy megkapja Ön is, amire viszont Önnnek van szüksége...
A következő alkalomig is maradok tisztelettel,

 

 

Balázs Tivadar: Háromszék

www.felemelokapcsolatok.hu

 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]