Utolsó 10 cikk
Tudatos rémhírkeltés?Tudatos rémhírkeltés?

 

          „Meg nem erősített hírek szerint, a mai napon megérkezett Sepsiszentgyörgyre a Románia által az EU követelésének megfelelően befogadott migránsok első ötvenfős csoportja, amelyet a városban telepített le a román hatalom."  

Légy az első aki kommentálja
Rágalmaz és félrevezetRágalmaz és félrevezet

 

          Háborús bűnök és népirtás nyilvános támogatása, illetve demagóg eszmék nyilvános hirdetése vádjával tett feljelentést a brassói táblabíróság mellett működő ügyészségen Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője, Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke ellen

Légy az első aki kommentálja
A közös imádság felhajtó ereje.A közös imádság felhajtó ereje.

 

Amint a testnek, úgy a léleknek is szüksége van táplálékra, melynek alapját, mint kenyérben a kovász, az Ige képezi. Hiszen van-e, lehet-e, bárminek mélyebb szellemi és igazságtöltete, mint Isten kimondott, kinyilatkoztatott, vagy megtestesült szavának?

Légy az első aki kommentálja
Szabadságot követelünk!Szabadságot követelünk!

 

          Hétfő esti maratoni ülésén, a Szociáldemokrata Párt Országos végrehajtó Bizottsága megvonta a támogatást Mihai Tudose kormányfőtől, aki ezt követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond. Mi, erdélyi magyarok akár örülhetnénk is a hír hallatán, hiszen megszabadultunk a székelyeket akasztással fenyegető miniszterelnöktől, de sajnos erre semmi okunk.

Légy az első aki kommentálja
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja


2009 augusztus 29 :: Múltba néző :: Zendülés a Szent Anna-tónál
Zendülés a Szent Anna-tónál

 

 
Zendülés a Szent Anna - tónál
 
 
 
    Huszonnyolc esztendővel ezelőtt, a Szent Anna tónál váratlan események játszódtak le. Hírük bombaként robbant a román hatalom berkeiben, de alaposan felkavarta az erdélyi, és magyarországi társadalmi élet poshadt vizét is. Mi történt valójában? Néhány magyar diák, alaposan elemezvén nemzete tragikus helyzetét, súlyos következtetésekre jutott. Rá döbbentek, hogy a bizonytalan jelenből fakadó kilátástalan jövő, a teljes nemzeti megsemmisülés lehetőségét hordozza magában. Erdélyben, a Kárpát-medence elszakított területein, és csonka Magyarországon egyaránt. Hosszas töprengés után tudatosult bennük, hogy a szomorú vég elkerülésének csak egy módja van. Nemzettársaik halálos álomból való felrázása, s gondolkodásra, és cselekvésre való ösztönzése. Az egy pillanatig sem volt számukra kétséges, hogy ennek megvalósításához merész, és váratlan tettek szükségeltetnek. Melyek eloszlatják a közöny vészjósló felhőit a magyar égről. Melyek a nyugati világ figyelmét is a történésekre irányítják. Melyek megtorlása majd önmagáért beszél. Az elhatározásuk végrehajtásához szükséges elszántság birtokában, csupán a mikor és hol kérdése maradt nyitott. Végül megállapodtak, hogy erre a legjobb alkalom, az évről évre nagyobb tömeget mozgósító Anna napi búcsú.
 
 
 
 
    Várakozásunknak megfelelően, emberek ezrei verődtek össze a tavat ringató kráter peremén. A táborozásra kijelölt hely ezúttal is szűknek bizonyult, sátrak borították a nagy kiterjedésű legelőt is. A legendás hely felé tartó emberáradatnak, az idő múlása sem szabott gátat. A minden irányból érkező csoportoknak köszönhetően a sátorozók száma percről – percre nőtt. És percről – percre nőtt a mi félelemmel ötvözött izgalmunk is, ezért kora délután, elszántuk magunk a cselekvésre. Az elhatározást követő tettünknek köszönhetően, hamarosan nemzeti színű lobogó lengedezett a Tusnád felőli hegyoldalon. Büszkén, merészen, és szabadon. A tömeg kezdetben hitetlenkedve, majd könnyes szemekkel gyönyörködött a szokatlan jelenségben, melyben tájainkon senkinek sem volt része, egy fél emberöltő óta. Hiszen mikor egy centiméternyi piros, fehér, zöld szalag rejtegetése is súlyos következményekkel járt, a magyar zászló nyilvános használatáról, még álmodni sem mert senki. Amint ott álltunk, elnehezült szívvel, de boldogan szívva magunkba a székely szél cibálta nemzeti ereklye látványát, úgy tűnt, az idő is megállt néhány tétova pillanatra. Előbb egy öblös férfihangon szólalt meg, majd több ezer torokból szakadt fel az ősi csatakiáltás: Ria, Ria, Hungária! Ria, Ria, Hungária! Ria, Ria, Hungária! - Visszhangozták a fenyvesek borította góbé hegyek egy kisemmizett, megalázott, de hitében töretlen, és élni akaró nemzet üzenetét. Kezdtünk megnyugodni, mert már látszott, hogy cselekedetünk nem volt hiábavaló. Érzékelhettük, hogy sikerült lángra lobbantani a hamu alatt szunnyadó parazsat. De a java még csak ezután következett.
 
 
 A szájról-szájra adott üzenet, hívó szavára, éjfélkor hatalmas tömeg gyűlt össze, a tóparti kápolnánál. A civilbe bújtatott, és közöttünk csellengő szekusok már nem tudták megakadályozni az események tovább gördülését. Az éjszaka leple alatt a toronyból így el hangozhattak azok a keserűségtől átitatott, mégis biztató mondatok, melyek egy nemzet lelkiismeretét voltak hivatottak felébreszteni. Jómagunk, és a hozzánk csatlakozott alkalmi szónokok, kegyetlen pontossággal soroltuk fel a trianoni döntés óta minket ért sérelmeket. Külön rávilágítottunk a kommunizmus éveire, melyek során a maradék szabadságunktól is megfosztottak bennünket. Melyek során lábbal tiporták emberi, és nemzeti jogainkat. Melyek során a legelemibb fizikai szükségleteink kielégítését is szűk korlátok közé szorították. Mindezek hatására, puszta létünk is veszélybe került, ezért a fennálló állapotok azonnali megszűntetését követeltük. Ennek érdekében összefogásra, ellenállásra, és közös harcra szólítottak fel nem csak az erdélyi, hanem a világ magyarságát is. A nyugati, magukat demokratikusnak tartó államokat pedig e küzdelem támogatására. Mondanivalónkat a tiltott, és üldözött Székely és Magyar Himnusz közös eléneklésével nyomatékosítottuk. A kommunista diktatúrát nyögő Romániában ez már önmagában felért egy rabszolga lázadással, az elhangzott beszédekkel együtt pedig már valóságos hadüzenetnek számított. A ceausiszta rendszerhez méltó válasz, mégis váratott magára. Reggel, bár a környező erdők zsúfolva voltak szekus különítményekkel, közvetlen beavatkozás nem történt. Valószínű a több tízezresre duzzadt tömegnek, és a felfokozott hangulatnak köszönhetően. Így a kuruc keserveseket jajongó tárogató hangjaira ébredt táborozók, és a környező falvakból idesereglettek, együtt könyöröghettek a Mindenhatóhoz, a parti kápolnában celebrált szentmisén. 1981. Július 26. Anna napja volt.
 
 
Másnap hajnalban rohamrendőrök és szekus különítmények fésültek át minden sátrat, zugot és rejtekhelyet. Mindenkit igazoltatva, a személyes adatokat felírva. Fényképezve és dokumentálódva. A legkisebb mozzanat, legapróbb részlet sem kerülte el a figyelmüket. Ezt követően elmentek, anélkül, hogy bárkit bántalmaztak volna. Túl sokan, elszántak, és meglepően egységesek voltunk, valószínűleg ezért nem vállalták a nyílt összeütközést. A személyi adatok birtokában a kivárás taktikáját alkalmazták. Futótűzként terjedt a történtek híre, országhatáron belül, és kívül egyaránt. Sem a hatalma teljében tobzódó diktatúra, sem az állandó rettegésben élő nép nem számított egy ilyen hihetetlenül merész fordulatra. De a szégyenhatár túloldalán a magyar ügyet eláruló vezetők, vagy a gulyáskommunizmus közönyében fuldokló tömegek sem. Egyik fél sem volt felkészülve a történtek befogadására. Fel kellett ocsúdjanak a meglepetés okozta sokkból. Ez a tény rövid időre elódázta a számonkérést. Csak rövid időre, mert ha a megszokottnál lassabban is, de az elnyomó gépezet végül mozgásba lendült, és lecsapott ránk. Munkahelyekről, iskolákból, egyetemekről, otthonainkból vitték el minket. Egyenként. Ezt hetekig, olykor hónapokig tartó vizsgálati fogság, kihallgatások, verés, lelki terror követte. Volt, aki eltűnt. Volt, akit elzártak vagy kényszermunkára vittek. Olyan is akadt, akinek idegrendszere, vagy beteg szíve mondta fel a szolgálatot. És százával voltak olyan magyar egyetemisták, akiket örökre kizártak az ország összes egyeteméről és főiskolájáról, vagy ha már végzős volt némelyik, mint jómagam is, nem engedték diplomavizsgázni. Megfeneklett sorsok, kettétört életek, halálig viselt fájdalom. A román szocializmus fénykorának legsötétebb napjait élte. Sokan megkeseredtünk. Hiszen a végre kimondott szó, a tiszta csengésű világos beszéd mondanivalónkkal együtt pusztába kiáltva szállt a semmibe. Anélkül, hogy cselekvésre ösztönözte volna azt a közösséget, melynek érdekében mi készek voltunk bármilyen áldozatra. Sokan megbetegedtünk, a visszatért hallgatás, sunyítás, és közöny, fájó sebei miatt. A kegyetlenül nehéz fizikai munkától feltört tenyerünk nem sajgott úgy, mint a lelkünk, melyen mély nyomot hagytak a cserbenhagyás és árulás szögesdrótjainak tüskéi. Sorstársainknak a történtekhez, és annak szereplőihez viszonyuló magatartása, csontig hatoló kínt okozott számunkra. Mert a többség felelőtlen és meggondolatlan tettként, fellobbant, és lám már is kialudt szalmalángként értékelte nekibuzdulásunkat. Túl nagy áldozatot vállaltunk, és semmit sem értünk el vele - érveltek, akik legalább suttogni mertek róla. Mellettem csak a szüleim tartottak ki a szó szoros értelmében a végsőkig. Ugyanis édesanyám belehalt az engem ért, és még rám váró bántalmazás tudatába. Édesapám szegény, egyedül maradva szótlanul, de a történtekbe soha bele nem nyugodva, még tizenkilenc évig hordozta keresztként meghurcoltatásom emlékét.
 
 
 
   
     Huszonnyolc év távlatában emlékezem és emlékeztetek. Most is bizonyos vagyok benne, hogy akkor helyesen cselekedtünk. Helyesen cselekedtünk, mert több évtizednyi kényszerhallgatás után, az erdélyi magyarság megmutatta, hogy még mindig képes, és a jövőben is képes lesz a fejét felemelni. Megmutatta, hogy még mindig képes, és a jövőben is képes lesz bátran szembenézni a mindenkori elnyomókkal, és zsarnokokkal. Cselekedeteink értelméről, vagy értelmetlenségéről a szabad véleménynyilvánítás jogán lehet, sőt kell is vitatkozni, de bűn megfeledkezni, és hallgatni róla. Bűn azokkal szemben, akik jól megfontoltan, a következmények tudatában, nemzetük érdekében vállaltak vakmerő tettüket. Bűn, lelkileg meggyötört családtagjaikkal szemben is. És bűn önmagunkkal szemben, hiszen hallgatásunkkal modern történelmünk egy csillogó darabkáját feketítjük be a feledés kormával. Törüljük le ezt a kormot róla, és eredeti fényét visszaadva mutassuk fel a jelen fiataljainak, hozzáfűzve: Csak bátran, felemelt fejjel, egyenes gerinccel, az igazságért és jogainkért küzdve érdemes élni.
 
 
 
 
                                                                           Bedő Zoltán: Háromszék
Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]