Illúziók nélkül

           A Székely Nemzeti Múzeumban az elmúlt hét derekán, a Bartók termet zsúfolásig megtöltő hallgatóság előtt került sor, a Székely Akadémia első előadására. Amint Kádár Gyula történész bevezetőjéből megtudtuk, e számunkra még szokatlan elnevezés, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ szervezet és városi tanács által, a kevésbé köztudott, de ugyanakkor fontos ismeretek átadása érdekében életre hívott fórumot takarja. Az előadóról elmondta, hogy Békés megyében való születése révén, már gyermekkorában szembesült a szomszédos ország területén élő magyarok sorsával, a 70-es években pedig, diákként Erdélyben bolyongva, közvetlenül is megismerhette azt.

        Így nem véletlen, hogy a Szegedi és Babeş- Bolyai Egyetem tanáraként is, tudományos tevékenységének fő témája a terület magyar népességének 20. századi történelme lett. Vincze Gábor, előadása során néhány, számunkra mai napig indokolatlan történés okaira világított rá, egyúttal eloszlatva, a hozzájuk kötődő illúziókat is, melyekkel valóban le kell számolni egy egészséges történelemszemlélet kialakítása érdekében. Jövőt ugyanis, csak a múlt helyes ismeretének birtokában lehet építeni.

         Megtudhattuk, hogy az előrenyomuló szovjet hadsereg, Jászvásár 1944. augusztus 22. Történt elfoglalásával rákényszerítette Mihály királyt az augusztus 23 puccs végrehajtására, melynek során az országot irányító németbarát Antonescu marsallt letartóztatták. E lépés megtételével lehetőség nyílt a tűzszüneti egyezmény megkötésére, melyre 1944. szept. 12. kerül sor, miután az oroszok, 130 000 román hadifoglyot ejtenek. A diktátumjellegű dokumentum, észak Erdélyre vonatkozóan így fogalmaznak: „Erdély, (vagy annak legnagyobb része) adassék vissza Romániának.

          A további események kulcsa, éppen ebben a zárójelben lévő fél mondatban rejlik, ugyanis világosan kitűnik belőle, hogy Sztálin egyelőre úgy tesz, mintha nem állna szándékában a bécsi döntés által Magyarországnak ítélt területet teljes egészében a románoknak átjátszani. Az Erdélyt bármi áron megszerezni akaró Romániát ez sokszor meggondolatlan és mélyen elitélendő lépések és intézkedések megtételére kényszeríti a háború hátra lévő időszakában, melyek román katonák és magyar emberek ezreinek életébe kerültek. Közéjük tartozott a román hadsereg ágyútöltelékként való felhasználásának eltűrése éppúgy, mint az ártatlan magyar lakósság legyilkolása és internálása.

          A szovjetekkel előrenyomuló román hadsereg nyomában, a Székelyföldön újra berendezkedik a román közigazgatás, mely helyet ad az úgymond rendteremtő, román félkatonai alakulatok több tucat magyar lemészárolását eredményező garázdálkodásainak. Mégsem e tragikus tényeknek tulajdonítható a román közigazgatás észak- Erdély többi részében való bevezetésének, az orosz katonai parancsnokság általi megtiltása, hanem a háttérben zajló politikai játszmáknak.

          Sztálin ugyanis a bizonytalanság fenntartásával akarta Romániát, egyre nagyobb háborús szerepvállalásra és a hatalomnak a kommunisták kezébe való adására kényszeríteni. Az így előállt helyzet, ha csak röpke 4 hónapig is, de alkalmat adott az észak-erdélyi magyarság önszerveződésre, azonban a román politikusok hallani sem akartak a hatalom magyarokkal való megosztásáról, ezért végig a Romániához való csatlakozás hívei maradtak.

        Miután a már említett lavírozással Mihály királyt 1945. március 6-án rákényszerítették az orosz barát és kommunista Petru Groza, miniszterelnökké való kinevezésére, vége szakadt a magyar reményeket keltő állapotnak, ugyanis Románia engedélyt kap észak- Erdély újbóli bekebelezésére.

Bedő Zoltán: Székely Hírmondó