Utolsó 10 cikk
Tudatos rémhírkeltés?Tudatos rémhírkeltés?

 

          „Meg nem erősített hírek szerint, a mai napon megérkezett Sepsiszentgyörgyre a Románia által az EU követelésének megfelelően befogadott migránsok első ötvenfős csoportja, amelyet a városban telepített le a román hatalom."  

Légy az első aki kommentálja
Rágalmaz és félrevezetRágalmaz és félrevezet

 

          Háborús bűnök és népirtás nyilvános támogatása, illetve demagóg eszmék nyilvános hirdetése vádjával tett feljelentést a brassói táblabíróság mellett működő ügyészségen Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője, Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke ellen

Légy az első aki kommentálja
A közös imádság felhajtó ereje.A közös imádság felhajtó ereje.

 

Amint a testnek, úgy a léleknek is szüksége van táplálékra, melynek alapját, mint kenyérben a kovász, az Ige képezi. Hiszen van-e, lehet-e, bárminek mélyebb szellemi és igazságtöltete, mint Isten kimondott, kinyilatkoztatott, vagy megtestesült szavának?

Légy az első aki kommentálja
Szabadságot követelünk!Szabadságot követelünk!

 

          Hétfő esti maratoni ülésén, a Szociáldemokrata Párt Országos végrehajtó Bizottsága megvonta a támogatást Mihai Tudose kormányfőtől, aki ezt követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond. Mi, erdélyi magyarok akár örülhetnénk is a hír hallatán, hiszen megszabadultunk a székelyeket akasztással fenyegető miniszterelnöktől, de sajnos erre semmi okunk.

Légy az első aki kommentálja
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja


2015 február 16 :: Publicisztika :: Példakép és áldozat
Példakép és áldozat

 

 

 

 

Példakép és áldozat

 



          Minket, magyarokat sem teremtett egyformára az Isten. Vannak közöttünk közömbösök, gyávák, köpenyegforgatók, megalkuvók és árulók, de kerülnek felelősségvállalók, bátrak, jellemesek, elkötelezettek és önfeláldozók is. Olyanok, akik mernek küzdeni a hazáért, a népért és az igazságért, akik közösségük érdekében szembeszállnak a zsarnoksággal, akiket nem lehet megvásárolni, vagy hatalmi szóval, fenyegetéssel és fizikai erőszak alkalmazásával elhallgattatni. Ők azok, akiknek megmaradásunkat köszönhetjük, hiszen nyakas helytállásuk, hajlíthatatlan gerincük és tragikus sorsuk emléke beégette magát a nemzet tudatába, s erkölcsi iránytűként mutatja a követendő irányt. Az 1941. április 20- n Sepsiszentgyörgyön született és 1970. február 13- n Brassóban önkéntes tűzhalált szenvedett Moyses Márton is közéjük tartozik.

 

 

 

 

 

 

 

          Most, e tragikus esemény 45. évfordulóján, újra feltevődik a fájdalmas kérdés - ki volt valójában az ifjú, aki Nagyajtán már gyermekfejjel szembeszállt a kommunista diktatúrával és nemzeti elnyomással? Aki baróti középiskolásként 1956-ban megkísérelte átlépni a román - magyar határt, hogy a szabadságukért harcoló nemzettársai közé álljon? Akit 19 éves fejjel, hurcolt el a hírhedt román titkosrendőrség a kolozsvári, akkor még magyar egyetem padjaiból, és 7 év szabadságvesztésre ítélt a katonai törvényszék? Aki a börtönből szabadulván, lángesze és kivételes költői tehetsége ellenére, a nagyajtai téesz napszámosként volt kénytelen tengetni mindennapjait, miközben a Securitate nyomására az illetékesek sorra utasították el közlésre szánt találmányait, írásait és költeményeit? Aki a nemzetét és önmagát ért sérelmek, illetve társadalmi igazságtalanságok iránti figyelemfelkeltés érdekében a brassói pártszékház előtt felgyújtotta magát? Akinek orvosi kezelését a román hatalom megakadályozta, ezért három hónapi kínszenvedés után elhunyt a baróti korházban?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

          A válasz még mindig várat magára, ugyanis, hogy az utókor soha ne ismerhesse meg kivételes jellemvonásait, mély érzelmeit, kiutat kereső gondolatait és példamutató egyéniségének még az emléke is mielőbb a feledés homályába merüljön, fellelhető iratait, verseit és fényképeit a Securitate annak idején megsemmisítette, s így hagyatékából csupán egy morzsányi maradt ránk. Mindezek ellenére, azt teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy áldozat volt ő, egy embertelen és gyilkos rendszer áldozata, melynek visszatérését örökre meg kell akadályozni.

 

 

 

Bedő Zoltán: Székely Hírmondó

 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]