Utolsó 10 cikk
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja
Megbocsájtunk, de nem feledünkMegbocsájtunk, de nem feledünk

 

          A történelem folyamán nem csak messziről jött hordák fosztogatták és mészárolták le a magyarságot, hanem a területszerzési szándékkal ellenünk szövetkezett szomszéd népek is. És cselekedték ezt annak ellenére, hogy éppen a Magyar Királyság védőszárnyai alatt cseperedtek nemzetté.

Légy az első aki kommentálja
A küzdelem folytatódikA küzdelem folytatódik

 

          A nyugati világ kormányai, beleértve a szabadság és demokrácia védelmezőjének magát világszerte kikiáltó Amerikai Egyesült Államokét is, 1956 őszén már a kibontakozásának pillanatában elárulták a magyar forradalmat.

Légy az első aki kommentálja
Gondolatok egy évfordulónGondolatok egy évfordulón

 

          A szabadságvágyat és igényt nem lehet feledtetni, pótolni, vagy elfojtani. Sem megbilincselni, gúzsba kötni és leláncolni. De száműzni, börtönbe zárni, illetve elpusztítani sem.

Légy az első aki kommentálja
Örök főhajtás jár nekikÖrök főhajtás jár nekik

 

          Elődeink alakjának és tetteinek a felidézése nem csak erkölcsi kötelesség, hanem hosszútávon a siker záloga is. Úgy egyénenként, mint nemzetként. Hiszen erényeikből és hibáikból egyaránt tanulni lehet, emberi tartásuk pedig minket is helytállásra kötelez.

Légy az első aki kommentálja


2015 november 04 :: Publicisztika :: Áldozatvállalásuk kötelez
Áldozatvállalásuk kötelez

 

 

 

 

Áldozatvállalásuk kötelez

 

 

 

 

          Maléter Pál honvédelmi miniszter, Kovács István vezérkari főnök, Szűcs Miklós hadműveleti csoportfőnök és a kíséretükben lévő katonai szakértők előző esti tőrbe csalása és letartóztatása után, 1956. november negyedikének hajnalán, a Szovjetunió hadserege hadüzenet nélkül megtámadta Magyarországot. A nemzet pedig, mint ahogy történelme folyamán eddig is tette, fegyvert ragadott és szembefordult a betolakodókkal, s ezzel kezdetét vette újabb szabadságküzdelme, melynek során elszántságból, bátorságból és kitartásból újból példát mutatott az egész világnak.

 

 

 

 

 

 

 

          Egy teljes hétig dúlt a harc vidéken és Budapesten, míg a repülőgépeket, tankokat és nehézfegyverzetet is bevető idegen csapatoknak, hatalmas veszteségek árán ugyan, de végül mégis sikerült felszámolni az ellenállási gócokat. És ne feledjük, hogy a demokrácia védelmezőjének magát kikiáltó nyugat ezt karba tett kézzel nézte és tűrte, mint ahogy az önálló létért folytatott küzdelmet követő véres leszámolást is.

 

 

 

 

 

 

 

          A fegyverek elhallgatása után ugyanis azonnal kezdetét vette a Csermanek néven született, majd Kádár Jánosként kommunistává vedlett áruló által irányított megtorlás, mely elől 200 ezer lélek kényszerült külföldre menekülni. A parancsára létrehozott és neki engedelmeskedő népbíróságok kezén ugyanakkor, több mint 300 halálos ítélet, 22 000 bebörtönzés és 13 000 internálás szárad.

 

 

 

 

 

 

 

          Számunkra gyászos évforduló tehát november 4. mert egy olyan keserves időszak kezdetét jelöli, mely ágyúszóval, lőporfüsttel, lánckerekek csikorgásával, keserűséggel, fájdalommal és tömérdek mennyiségű kiontott vérrel írta be magát a magyarság történelmébe. Vigasztalhat azonban a tudat, hogy mindez nem volt hiábavaló, mert a fél világot rettegésben és elnyomásban tartó kommunista szörnyetegen ezzel oly mély sebeket ejtettek, melyek végül a pusztulását okozták.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Hajtsunk hát fejet kellő alázattal a hazájukat védelmező hőseink emléke előtt, akiknek a múló idő fátylán is átsütő tekintete a jogaink kikényszerítésére kell, hogy ösztönözzön és kötelezzen minket - magyarokat, Kárpát-medence szerte.

 

 

 

Bedő Zoltán: Székely Hírmondó

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]