Utolsó 10 cikk
Addig nem tűnhetünk el….Addig nem tűnhetünk el….

 

 

Most, hogy örökre eltávozott közülünk, elemi erővel törnek fel belőlem a Kányádi Sándorhoz fűződő személyes élményeim. Ezek egyike végérvényesen beleégette magát a tudatomba és kapaszkodót nyújtott életem nehéz pillanataiban, ezért közkincsé teszem.

Légy az első aki kommentálja
Tartson meg téged nekünk az Úr!Tartson meg téged nekünk az Úr!

 

 

          Vannak emberek, akik szikáron állják a történelem viharait, akár a sziklatörmelékkel megszórt székely földbe kapaszkodó fenyők és nem hajolnak meg a nagy időben.  

Légy az első aki kommentálja
A haza szolgálatábanA haza szolgálatában

     

 

          Éppen 150 évvel ezelőtt, 1868. június 18. látott napvilágot Kenderesen Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, egy olyan református család sarjaként, amely 1657 – ben nyerte el a nemességet Erdélyben.

Légy az első aki kommentálja
Voltunk, vagyunk és leszünk!Voltunk, vagyunk és leszünk!

 

 

          A Párizs melletti versailles-i kastély parkjában található Nagy – Trianon palotában, 1920. június 4 –én Magyarországot rákényszerítették egy olyan békeszerződésnek hazudott diktátum aláírására, melynek következtében elveszítette területének 71,5 (232.448 km2) és lakósságának 63, 5% - t (13 271 370 fő).

Légy az első aki kommentálja
Elismerték Székelyföld létezésétElismerték Székelyföld létezését

 

          A képviselőház után kedden 96 ellene és 9 mellette szóló szavazattal a román parlament szenátusa is elutasította Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki és Kulcsár - Terza József háromszéki képviselő terjesztett be az elmúlt esztendőben.  

Légy az első aki kommentálja
A megmaradás életerő kérdéseA megmaradás életerő kérdése

           

 

          A múltba tekintve, de a jövőbe nézve, derűlátón, de nem elbizakodottan, kellő szerénységgel, de határozottan fogalmazta meg a valóság alapjára épített, azonban merészen felfelé ívelő terveit Orbán Viktor, a miniszterelnöki eskü letétele után. Úgy, ahogyan ez egy magyar kormányfőtől elvárható.

Légy az első aki kommentálja
A magyar érdek és igazság védelmébenA magyar érdek és igazság védelmében

 

          Magyarországot és annak demokratikusan megválasztott kormányát gyalázták az Európai Parlament április 26 – án lezajlott ülésén, aljas rágalmak és hazugságok tömkelegét zúdítva rájuk. Minderre pedig a LIBE Bizottság, anyaországunkról szóló jelentéstervezetének az ismertetése szolgáltatott alkalmat és nyújtott lehetőséget. 

Légy az első aki kommentálja
Nem hagyhatjuk szó nélkülNem hagyhatjuk szó nélkül

 

          Az elmúlt nyolc esztendő legnagyobb kormány ellenes tűntetése zajlott szombaton este Budapesten. Joguk van hozzá, hiszen egy működő demokrácia ezt lehetővé teszi. Sokat mondó azonban, hogy erre mindössze hat nappal a FIDESZ – KDMP pártszövetség elsöprő, győzelmét hozó parlamenti választások után került sor.

 

Légy az első aki kommentálja
Az intő ukrán példaAz intő ukrán példa

 

          A Magyarországon vasárnap lezajlott parlamenti választás eredményei csak szombaton fognak majd véglegessé válni, azonban a leadott szavazatok 98% - a megszámlálása után az már kiderült, hogy a FIDESZ – KDMP koalíció elsöprő győzelmet aratott.  

Légy az első aki kommentálja
Fontoljuk megFontoljuk meg

 

 

          Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. És ez a folyamat visszafordíthatatlannak tűnik, mert megroppantották az egykor hatalmas és befolyásos nemzetek gerincét.Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. 

Légy az első aki kommentálja


2016 február 04 :: Publicisztika :: Aki megbocsájtott
Aki megbocsájtott

 

 

 

 

Aki megbocsájtott

 

 

 

          Szerda este futótűzként terjedt Székelyföldön a hír, hogy életének hetvenötödik évében elhunyt Cseresznyés Pál, a hírhedt Securitate által a 1990 márciusában Marosvásárhelyen megtervezett és kiviteleztetett magyarellenes pogrom egyik elítéltje. Kettős áldozat volt, hiszen nem elég, hogy az anyanyelvű oktatásért és jogokért kezükben gyertyával tüntetőket ért támadás során megsebesült, hanem egy önvédelemből elkövetett rúgás miatt, gyilkossági kísérletért még 10 év letöltendő fegyházbüntetést is mért rá az akkori román (i) gazságszolgáltatás.

 

 

 

 

 

 

 

 

          És tette ezt annak ellenére, hogy a szintén román nemzetiségű orvos, szakértői véleménye szerint, szaladás közben a vádlott semmi szín alatt sem tudott halált okozó rúgást elkövetni. Ráadásul kiderült, hogy a libánfalvi Mihăilă Cofariut nem is bántalmazhatta, hiszen ez utóbbi meg sem fordult azon a helyszínen, ahol a feltételezett erőszakos cselekmény történt.

 

 

 

 

 

 

 

          Bizonyítható ártatlansága ellenére azonban, Cseresznyésnek a kiszabott börtönévekből hatot Marosvásárhelyen és Jilavan le kellett töltenie. Az első két esztendőben pokoli szenvedéseket kellett elviseljen, elmondása szerint ugyanis az őrök ezekkel a szavakkal lökték a köztörvényes bűnözük közé: „Itt a románok gyilkosa, tegyetek vele amit akartok.” Aki elég erőss hozzá, eltudja képzelni, hogy utána mi következhetett. Így vált Cseresznyés Pál a hatalomba már 1990 márciusában visszaszivárgó szekusok áldatlan ténykedésének egyik, de sajnos nem egyetlen ártatlan áldozatává. Legalább utólag köszönjük hát meg neki, hogy mindvégig felemelt fejjel hordozta a vállaira helyezett keresztet.

 

 

 

 

 

 

 

          Az életét feldolgozó, Március Mártírja című kötet második kiadásában mottóként ez áll: „Mindenkinek megbocsátok, az igazságszolgáltatást pedig a Jó Istenre bízom, rendelkezzék mindazok felett, akik másnak rosszat tettek.” Cseresznyés Pál tehát hóhéraival, illetve önmagával ki és megbékülve távozott közülünk. Mi viszont, hátramaradott sors és nemzettársai addig nem nyugodhatunk, míg a múltbéli véres események kirobbantóit, s a megtorlások levezénylőit felelősségre nem vonják. Már csak azért sem, mert miattuk jelenleg is két székely fiatal sínylődik bukaresti fogságban, csak azért mert magyar.

 

 

 

Bedő Zoltán: Székely Hírmondó

 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]