Utolsó 10 cikk
Esély a megmaradásraEsély a megmaradásra

 

          Évtizedek óta egy ránk nézve végzetes folyamat, ingatlanjaink kiárusításának a cselekvő részvevői és ebből kifolyólag bűnrészesei vagyunk. Hiszen földjeink, erdeink, és házaink idegen kézbe történő juttatásának a megakadályozása helyett, inkább eladjuk őseink vagyonát.

Légy az első aki kommentálja
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja


2016 november 10 :: Publicisztika :: Esély a változásra
Esély a változásra

 

 

 

 

 

 

Esély a változásra

 

 

 

 

 

          Donald Trump személyében új elnöke van az Amerikai Egyesült Államoknak, szárnyal tegnap óta világszerte a számomra örvendetes hírt. Igen, örülök neki, hogy a kissé nyersen, de egyértelműen fogalmazó, és ezért az ellenfelei által alaptalanul műveletlennek, valamint faragatlannak bélyegzett New York - i politikus lett a világ elsőszámú vezetője. És nem azért, mert egy nőt képtelennek tartok az elnöki teendők ellátására, hanem mert Hillary Clinton ennek véleményem szerint nem felel meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Ő ugyanis olyan mély sérelmeket hordoz, magában - gondoljunk csak a Monika Lewinsky ügyre, melyek bizonyos helyzetekben rossz irányba befolyásolhatják a döntéshozatalban. A baj azonban ennél is nagyobb, hiszen a Clinton család becsületességét és őszinteségét megkérdőjelező dokumentumok sokasága került nyilvánosságra. Ez viszont nem csak a politikusnő szavahihetőségét kérdőjelezi meg, hanem a tartását is, hiszen egy kompromittált személyiség zsarolhatóvá válik.

 

 

 

 

 

 

 

          Nagyon súlyosak voltak továbbá az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatos kijelentései, hiszen a jelenlegi feszült helyzetben egy parányi szikra is elegendő egy világméretű fegyveres konfliktus kirobbantásához. És a mi szempontunkból mindehhez még hozzáadódik Magyarország ellenes, illetve bevándorlás és betelepítés párti magatartása, mely szintén nem véletlen, hanem az elnökválasztási kampányát anyagilag támogató Soros Györggyel és társaival kötött szövetségéből fakad.

 

 

 

 

 

 

 

          Mindezzel szemben pedig a több egyetemet végzet milliárdos üzletember, író és médiaszemélyiség Trump, egy határozott, azonban megfontolt, keménykezű, de igazságos vezető benyomását kelti, akinek a múltjában nincsenek fekete foltok. Erre enged legalábbis következtetni, hogy az elnöki székért folyó verseny alatt kimert mondani pár olyan alapigazságot, melyek elhallgatása, vagy asztal alá seprése, régóta nyomasztja az amerikaiakat. A globális háttérhatalom néhány vezetőjéről frissen megfogalmazott véleménye is közéjük sorolható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

          Ugyanakkor Amerikának a Közel - Keleten és Ukrajnában játszott szerepén, valamint Európához fűződő viszonyán is változtatni akar, migránsügyben pedig a magyar álláspontot támogatja. Éppen ezért megválasztása által a világ egy újabb esélyt kapott a béke megőrzéséhez szükséges pozitív változásra.

 

 

 

 

Bedő Zoltán: Székely Hírmondó

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]