Utolsó 10 cikk
Nem hagyhatjuk szó nélkülNem hagyhatjuk szó nélkül

 

          Az elmúlt nyolc esztendő legnagyobb kormány ellenes tűntetése zajlott szombaton este Budapesten. Joguk van hozzá, hiszen egy működő demokrácia ezt lehetővé teszi. Sokat mondó azonban, hogy erre mindössze hat nappal a FIDESZ – KDMP pártszövetség elsöprő, győzelmét hozó parlamenti választások után került sor.

 

Légy az első aki kommentálja
Az intő ukrán példaAz intő ukrán példa

 

          A Magyarországon vasárnap lezajlott parlamenti választás eredményei csak szombaton fognak majd véglegessé válni, azonban a leadott szavazatok 98% - a megszámlálása után az már kiderült, hogy a FIDESZ – KDMP koalíció elsöprő győzelmet aratott.  

Légy az első aki kommentálja
Fontoljuk megFontoljuk meg

 

 

          Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. És ez a folyamat visszafordíthatatlannak tűnik, mert megroppantották az egykor hatalmas és befolyásos nemzetek gerincét.Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. 

Légy az első aki kommentálja
Nem adhatjuk felNem adhatjuk fel

 

          Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, hiszen nagypénteken bekövetkezett kereszthalálával Jézus megváltotta bűneitől az emberiséget. Vasárnapi feltámadása által pedig az elmúlás fölött is győzedelmeskedett és ezzel beteljesítette a próféciát.  

Légy az első aki kommentálja
Ördögi színjátékÖrdögi színjáték

 

          Felháborító ugyan, de nem meglepő a román taláros testület hétfői döntése, mely kimondja, hogy a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalapításáról rendelkező törvény alkotmányellenes. 

Légy az első aki kommentálja
SzabadságharcainkSzabadságharcaink

 

       Az 1848 – 49 – es magyar forradalom és szabadságharc magasztos eszméinek, valamint dicső tetteinek emlékezete örökre beleégett a nemzet lelkébe, illetve tudatába. Onnan pedig sem utasítással, sem parancsszóval, de még fenyegetőzéssel sem lehet kitörülni, mert ez a mi szellemi örökségünk és az is marad.

Légy az első aki kommentálja
Tiltott megemlékezésTiltott megemlékezés

   

     Halálának (1998. 02. 17) évfordulóján, Sepsiszentgyörgyön immár negyedik alkalommal hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt a vártemplom fala mellett tiszteletére ültetett fa tövében elhelyezett emléktáblánál. Az idei megemlékezést azonban beárnyékolta a rendőrség, fenyegetésnek is beillő átirata, melyben a rendezvény megtartásának súlyos következményeire figyelmeztették az érintetteteket.

Légy az első aki kommentálja
Fenyegetés és jogsértésFenyegetés és jogsértés

 

      A 2002/31 – es sürgősségi kormányrendelet 5. cikkelye szerint Romániában 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel és bizonyos jogok megvonásával büntethető az emberiesség elleni népirtásért, illetve háborús bűncselekményekért elítélt személyek kultuszának nyilvánosság előtt történő népszerűsítése

Légy az első aki kommentálja
Tudatos rémhírkeltés?Tudatos rémhírkeltés?

 

          „Meg nem erősített hírek szerint, a mai napon megérkezett Sepsiszentgyörgyre a Románia által az EU követelésének megfelelően befogadott migránsok első ötvenfős csoportja, amelyet a városban telepített le a román hatalom."  

Légy az első aki kommentálja
Rágalmaz és félrevezetRágalmaz és félrevezet

 

          Háborús bűnök és népirtás nyilvános támogatása, illetve demagóg eszmék nyilvános hirdetése vádjával tett feljelentést a brassói táblabíróság mellett működő ügyészségen Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője, Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke ellen

Légy az első aki kommentálja


2016 november 25 :: Publicisztika :: A jogainkat követeljük!
A jogainkat követeljük!

 

 

 

 

 

A jogainkat követeljük!

 

 

 

 

          Az 1918. december elsejei egyesülés a román nemzetnek és a romániai magyarságnak is egy győzelem volt – jelentette ki Liviu Dragnea a Szociáldemokrata Párt elnöke vasárnap este a Realitatea televízióban.

 

 

 

 

Liviu Dragnea

 Fotó: bugetul.ro

 

 

 

 

 

          Nem hagyhatjuk szó nélkül a korrupció miatt jogerősen két év felfüggesztett börtönbűntetésre ítélt pártvezér e vélekedését, mert pontosan tükrözi, miként viszonyulnak hozzánk, és hogyan vélekednek rólunk a Román Kommunista Párt szellemi utódjának vezéregyéniségei. Újra rádöbbent, hogy semmibe veszik és lenézik az erdélyi magyarságot, hiszen szellemi fogyatékosok közösségének tartanak, akik még a saját helyzetük felmérésére és megítélésére sem képesek. Éppen ezért, nyomatékosítanunk kell ország - világ nyilvánossága előtt, hogy igenis, mi a nagy egyesülésük veszteseinek, valamint kárvallottainak érezzük, illetve tekintjük magunkat. A román állam fennhatósága alatt eltöltött kilencvenkilenc esztendőben nekünk ugyanis csak a bánat és a könny jutott.

 

 

 

 

A Székely Szabadság Napja, Sepsiszentgyörgy 2015. 03. 10

Fotó: Bedő Zoltán

 

 

 

 

 

 

          Vagy talán örülnünk kellene, hogy elkobozták vagyonunkat, és koldusbotra jutattak minket? Hogy megfosztottak intézményeinktől és felszámolták iskolarendszerünket? Hogy mesterségesen megváltoztatták városaink etnikai összetételét és most a falvainkat akarják kiüresíteni? Vagy azért legyünk hálásak és boldogak, hogy saját szülőföldünkön ellenségként kezelnek, és kockázati tényezőnek tekintenek? Hogy naponta üldöznek, megaláznak és anyanyelvünk elsorvasztásán fáradoznak? Hogy folyamatosan kiszipolyozzák Erdélyt és az itt megtermelt adólejek kizárólag a Kárpátokon túli régiókat gazdagítják?

 

 

 

 

A Székely Szabadság Napja, Sepsiszentgyörgy 2015. 03. 10.

Fotó: Bedő Zoltán

 

 

 

         

          És, ha már ez a köztörvényes bűnöző rákényszerített minket e rövid számvetésre, egyúttal hangosan és jól érthetően kijelentjük: elegünk van a megalázásból, és az elnyomásból! Nem tűrjük tovább, hogy másodrangú állampolgárként kezeljenek minket! És azt sem, hogy koholt vádak alapján meghurcolhassák az értünk tenni akaró vezetőket! Ugyanakkor követeljük, hogy maradéktalanul tartsák be a ránk vonatkozó 1918 –as gyulafehérvári ígéreteket, melyek értelmében saját ügyeink intézése kizárólag ránk tartozik!

                       

 

 

 

  Bedő Zoltán: Székely Hírmondó

 

 

 

 

 

 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]