Utolsó 10 cikk
A megmaradás életerő kérdéseA megmaradás életerő kérdése

           A múltba tekintve, de a jövőbe nézve, derűlátón, de nem elbizakodottan, kellő szerénységgel, de határozottan fogalmazta meg a valóság alapjára épített, azonban merészen felfelé ívelő terveit Orbán Viktor, a miniszterelnöki eskü letétele után. Úgy, ahogyan ez egy magyar kormányfőtől elvárható.

Légy az első aki kommentálja
A magyar érdek és igazság védelmébenA magyar érdek és igazság védelmében

 

          Magyarországot és annak demokratikusan megválasztott kormányát gyalázták az Európai Parlament április 26 – án lezajlott ülésén, aljas rágalmak és hazugságok tömkelegét zúdítva rájuk. Minderre pedig a LIBE Bizottság, anyaországunkról szóló jelentéstervezetének az ismertetése szolgáltatott alkalmat és nyújtott lehetőséget. 

Légy az első aki kommentálja
Nem hagyhatjuk szó nélkülNem hagyhatjuk szó nélkül

 

          Az elmúlt nyolc esztendő legnagyobb kormány ellenes tűntetése zajlott szombaton este Budapesten. Joguk van hozzá, hiszen egy működő demokrácia ezt lehetővé teszi. Sokat mondó azonban, hogy erre mindössze hat nappal a FIDESZ – KDMP pártszövetség elsöprő, győzelmét hozó parlamenti választások után került sor.

 

Légy az első aki kommentálja
Az intő ukrán példaAz intő ukrán példa

 

          A Magyarországon vasárnap lezajlott parlamenti választás eredményei csak szombaton fognak majd véglegessé válni, azonban a leadott szavazatok 98% - a megszámlálása után az már kiderült, hogy a FIDESZ – KDMP koalíció elsöprő győzelmet aratott.  

Légy az első aki kommentálja
Fontoljuk megFontoljuk meg

 

 

          Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. És ez a folyamat visszafordíthatatlannak tűnik, mert megroppantották az egykor hatalmas és befolyásos nemzetek gerincét.Európa nyugati fele egyre nagyobb léptekkel rohan a vesztébe. 

Légy az első aki kommentálja
Nem adhatjuk felNem adhatjuk fel

 

          Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, hiszen nagypénteken bekövetkezett kereszthalálával Jézus megváltotta bűneitől az emberiséget. Vasárnapi feltámadása által pedig az elmúlás fölött is győzedelmeskedett és ezzel beteljesítette a próféciát.  

Légy az első aki kommentálja
Ördögi színjátékÖrdögi színjáték

 

          Felháborító ugyan, de nem meglepő a román taláros testület hétfői döntése, mely kimondja, hogy a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalapításáról rendelkező törvény alkotmányellenes. 

Légy az első aki kommentálja
SzabadságharcainkSzabadságharcaink

 

       Az 1848 – 49 – es magyar forradalom és szabadságharc magasztos eszméinek, valamint dicső tetteinek emlékezete örökre beleégett a nemzet lelkébe, illetve tudatába. Onnan pedig sem utasítással, sem parancsszóval, de még fenyegetőzéssel sem lehet kitörülni, mert ez a mi szellemi örökségünk és az is marad.

Légy az első aki kommentálja
Tiltott megemlékezésTiltott megemlékezés

   

     Halálának (1998. 02. 17) évfordulóján, Sepsiszentgyörgyön immár negyedik alkalommal hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt a vártemplom fala mellett tiszteletére ültetett fa tövében elhelyezett emléktáblánál. Az idei megemlékezést azonban beárnyékolta a rendőrség, fenyegetésnek is beillő átirata, melyben a rendezvény megtartásának súlyos következményeire figyelmeztették az érintetteteket.

Légy az első aki kommentálja
Fenyegetés és jogsértésFenyegetés és jogsértés

 

      A 2002/31 – es sürgősségi kormányrendelet 5. cikkelye szerint Romániában 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel és bizonyos jogok megvonásával büntethető az emberiesség elleni népirtásért, illetve háborús bűncselekményekért elítélt személyek kultuszának nyilvánosság előtt történő népszerűsítése

Légy az első aki kommentálja


2018 április 12 :: Publicisztika :: Az intő ukrán példa
Az intő ukrán példa

 

 

 

 

 

Az intő ukrán példa

 

 

 

 

        A Magyarországon vasárnap lezajlott parlamenti választás eredményei csak szombaton fognak majd véglegessé válni, azonban a leadott szavazatok 98% - a megszámlálása után az már kiderült, hogy a FIDESZ – KDMP koalíció elsöprő győzelmet aratott. Az országgyűlésben elfoglalható 199 képviselői helyből ugyanis 134, vagyis 67,34 % nekik jutott, ami kétharmados többséget jelent. A külföldön leadott szavazatok pedig tovább növelhetik a jelenleg is kormányzó pártok súlyát.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Kétségtelenül bebizonyosodott tehát, hogy sorsfordító időkben a magyar nemzet túlnyomó része felnő önmagához és bölcs döntéseket hoz. Hogy megfontoltan és higgadtan cselekszik. Hogy felelősséget érez és vállal a hazáért. Hogy fejlődő, biztonságos, független és szabad országban akar élni. A balliberális oldalról érkező hazugságáradat, rágalomhadjárat, egymásnak ugrasztás és gyűlöletkeltés ellenére. Mindez pedig örömmel, megelégedéssel és büszkeséggel kell, hogy eltöltsön minket.

 

 

 

 

 

 

 

 

          A nemzetben, hazában, valamint keresztényi értékrendben gondolkodó politikai alakulatok elvárt, remélt és megnyugtató győzelme azonban nem szabad önhitté, elbizakodottá, illetve kényelmessé tegye őket. Hiszen egy fontos csatát megnyertek ugyan, de a háború ezzel még nem ért véget. Éppen ezért továbbra is szükség van a most megmutatkozott egyetértésre, tisztán látásra és összefogásra. Ébernek kell maradni, bátornak és elszántnak, mert a világot gazdasági, valamint politikai járomba hajtani akaró külső erők, illetve belföldi szövetségeseik nem adták fel törekvéseiket, csak újabb terveket szőnek. Megvalósításuk érdekében pedig semmitől sem riadnak vissza, így a tömeghisztéria keltésétől sem.

 

 

 

 

 

 

 

 

      Erre utal Gyurcsány beszéde is, melyben megkérdőjelezte a választások tisztaságát és törvényszerűségét. Nyilván nem véletlenül, hanem a leendő kormány megdöntésére irányuló felforgató tevékenység és ennek nyomán esetleg bekövetkező erőszakos cselekmények indoklása érdekében. Ennek lehetőségét ugyanis nem szabad kizárni, amint az Ukrajnán pár éve végigsöprő zendülés is bizonyítja, melyről utólag kiderült, hogy a hatalom megszerzésében érdekelt háttérerők készítettek elő, robbantottak ki és irányítottak.

 

 

 

 

Bedő Zoltán: Székely Hírmondó

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]