Utolsó 10 cikk
Esély a megmaradásraEsély a megmaradásra

 

          Évtizedek óta egy ránk nézve végzetes folyamat, ingatlanjaink kiárusításának a cselekvő részvevői és ebből kifolyólag bűnrészesei vagyunk. Hiszen földjeink, erdeink, és házaink idegen kézbe történő juttatásának a megakadályozása helyett, inkább eladjuk őseink vagyonát.

Légy az első aki kommentálja
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja


2009 október 24 :: Múltba néző :: Gondolatok 1956 október 23 kapcsán
Gondolatok 1956 október 23 kapcsán

 

 

 

 

Gondolatok október 23-a kapcsán

 


          Nándorfehérvár hőse, Kapisztrán János halálának 500. évfordulóján tört ki az \'56-os magyar forradalom. Mintha a hősök feltámadtak volna. Csodálatos, felejthetetlen nemzeti összefogás született. Aki nem élte át, annak nehéz ezt az érzést megéreznie, megértenie.
1956. október 23. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt.

          Napjainkban többször vetődik fel a kérdés, hogy 1956. október 23-a netán KGB-s provokáció révén robbant ki. Ha lenne is ennek alapja, egész más lett, mint amit a megszállók tervezhettek. Nem egy könnyen leverhető zavargás, hanem forradalom és szabadságharc volt, ami 1956. október 23-án elkezdődött, ami a magyar feltámadás lehetőségét rejtette magában, ami világtörténelmet is formált. A felkelést kiváltó okok abban az iszonyatos 1945-öt követő szovjet megszállásban és ÁVH-s rémuralomban keresendők, melyek a Rákosi-korszakot jellemezték. A kitelepítésektől a padlás lesöprésekig, a politikai terrortól a szovjet érdekek kiszolgálásáig, a politikai elítéltektől zsúfolásig megtelt börtönökig, a már egymást is irtó pártemberekig.

 

 

 

 

 

         Tény, hogy az 1947-es Párizsi Magyar Békeszerződés II.fejezet 22. cikkeje értelmében a megszálló Szovjetuniónak csak annyi fegyveres erő tartására volt joga akkor hazánkban, mely az ausztriai szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonal fenntartásához volt szükséges. Az a tény, hogy 1955. május 15-én Ausztria független, semleges állam lett, azzal járt, hogy a szovjeteknek el kellett hagyniuk Ausztriát. Ez azzal a reménnyel kecsegtette a magyarokat, hogy egy éven belül tőlünk is ki kell vonulnia a megszálló csapatoknak.

 

 

 

 

 

Ha előkerülnének olyan dokumentumok, melyek azt igazolnák, hogy 56 őszén a szovjetek és kiszolgálóik fegyveres zavargásokat akartak kirobbantani hazánkban, annak indító oka, célja egyértelműen az, hogy a megszálló szovjet csapatok hazánkban maradhassanak.

Ezt látszik erősíteni Leon Uris is Mittla-szoros című dokumentum regényében, miszerint Ben Gurion izraeli miniszterelnök csak akkor kezd az egyiptomi seregek elleni támadásba, amikor megkapja Budapestről a hírt: október 2o-án (!), hogy Budapesten lázadás lesz!

Moszkvában világosan látták, hogy a lengyeleknél és a magyaroknál válságos helyzet alakulhat ki. A Szovjetunió minden eshetőségre felkészült. Egy esetleges lázadás leverésére \"Iránytű\" néven hadműveleti terv is készült.

           De mi is történt azon a történelmet formáló október 23-án?

                                         

  Emlékezzünk 1956. október 23-ára!

 

\"...A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármely nép a világon. (...) Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk azt, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat.\"- írja A magyarok vére című írásában Camus.

 

 

 

 

 

\"1956. október 23-a örökre be van jegyezve a szabad emberek, a szabad népek krónikáiba. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt\" - méltatta 1960. október 23-án J.F. Kennedy, Amerika elnöke, a magyar \'56-os forradalmat.

 

 

 

 

 

1956-ban a forradalom és szabadságharcban a barikádnak csak két oldala volt.

Az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül.

Vajon hányan tudják kicsiny hazánkban, hogy kikért és miért szólalnak meg a keresztény világban mindenütt, minden délben a harangok? Tudatosult-e a fél évezreddel későbbi nemzedékekben, - akiknek fejébe, szívébe, lelkébe megpróbáltak 60 esztendő óta folyamatosan bűntudatot táplálni idegen érdekek szolgálatába szegődött vezetői - hogy Európa szívében a magyar nép évszázadokon át védőbástya volt, hogy a maga szabadságküzdelmeivel Európa szabadságát is védte. Mégis, amikor ez a kis nemzet a maga szabadságküzdelmeit vívta, a világ bár elismerte, mindig magára hagyta.

 

 

 

 

 

 

Így volt ez 1956-ban is, amikor a magyar nemzet szabadságharcát vívta a szovjet megszállók és kiszolgálóik ellen. Miközben a nyugati világ bennünket kitartásra bíztatott, Amerika elnöke, Eisenhower a szovjet vezetők tudomására hozta, hogy szabadkezet kapnak a magyar szabadságharc leverésében. Sőt azt is megakadályozták, hogy a megsegítésünkre szervezett százezer spanyol önkéntes Magyarországra jöhessen.

Szolgalelkű politikusainknak nem ártana erre is emlékezni.

           Mi történt 1956. október 23-án?

A vidéki egyetemeken már napokkal korábban tanácskozások, viták zajlottak. A hallgatók megfogalmazták követeléseiket, és az egyetemek küldöttei 22-én a Műszaki Egyetemen éjszakába nyúló vita után egységes szövegbe foglalták a 14 ill. 16 pontot. Elhatározták a 23-i, lengyelek melletti- tüntetést, miközben a Műszaki Egyetem épületet körbe zárták az ávósok.

1956 október 23-án az MDP hivatalos lapja, a Szabad Nép \"Új tavaszi seregszemle\" című vezércikkében üdvözölte az ifjúság követeléseit. Megjelent Gomulka beszéde teljes terjedelemben, és közölték az Írószövetség felhívását is, melyből kitűnt, hogy az írók a lengyel változásokkal egyetértenek, de a tüntetést nem helyeslik.

Reggel érkezett haza Jugoszláviából a magyar párt és kormányküldöttség, és azon nyomban üléseztek is. Az ÁVH, a párthadsereg megszervezte a Fő utcai börtön és a Rádió védelmét. A hatalom bizonytalanná vált, hol engedélyezte, hol betiltotta a tüntetést.

Nagy Imre és barátai Losonczy Géza lakásán tanácskoztak a válságos helyzetről. Új vezetést tartottak szükségesnek Nagy Imre miniszterelnöki vezetésével. Talán legérdekesebb momentuma ennek a tanácskozásnak az, hogy Nagy Imre ellenezte a tüntetést.

Október 23-án a fővárosban három jelentős helyszín köré csoportosultak a történések, amelyek gyakorlatilag közel hasonló időpontban zajlanak.

           Hol és hogyan zajlott a tüntetés?

15 órakor indult a tüntetés a Petőfi-szobortól.

 

 

 

 

 

 

A vidéki és fővárosi egyetemekhez csatlakoznak a Zrínyi, Petőfi katonai akadémiák, valamint a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola hallgatói is. Az egyetemisták és tanáraik Pesten a Petőfi-szobornál, a budaiak a Műszaki Egyetemnél gyülekeztek, és indultak a Bem-szoborhoz. A diáksághoz csatlakoztak a teherautókon érkező munkások is. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el szívbe markolóan a Nemzeti dalt, és egy diák felolvasta a 16 pontos követeléseket. Innen a Kossuth Lajos utca, Károly körút (Tanács körút), Bajcsy-Zsilinszky út, Szent István körút, Margit hídon keresztül vezet a tüntetők útja a Bem-szoborhoz. Itt egyesültek a Duna-parton vonuló tízezres budai diáksággal. Az egyetemisták szoros, rendezett sorokban, kart karba fűzve vonultak, hogy provokátorok ne furakodhassanak közéjük. Nemzeti, piros-fehér-zöld színű zászlókat vittek, s hazafias dalokat énekeltek.

 

 

 

 

 

A Bem-szobornál Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot. Végül Z. Herbert lengyel író üdvözölte a tüntetőket. Mivel igen rossz volt a hangosítás, a diáksághoz csatlakozó hatalmas tömeg követelni kezdte, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Megszülettek az első lyukas zászlók, amelyek azóta a bátorság és szabadságszeretet szimbólumaivá váltak. A nemzeti érzés felülkerekedett a félelmen. Bicskákkal vágták ki a gyűlölt Rákosi-címert a nemzeti zászlókból. Megindult a hatalmas tömeg a Kossuth térre, ahová teherautókon érkeztek a különböző gyárak munkásai is. 17 és 18 óra között mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze, és várta Nagy Imrét. A Parlamenthez vonuló tömegben már hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc leglényegesebb követelése: \"Ruszkik haza!\"

 

 

 

 

 

A tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy felolvassák a hírekben a követeléseket, mások a Városligetbe indultak, a Sztálin-szoborhoz.

Jelszavakat skandáltak: \"Vesszen Gerő! Vesszen Piros! Vesszen az ÁVO!\" Küldöttséget szerettek volna bejuttatni a Parlamentbe. Miután a téren kioltották a világítást a sötétben csak a Parlament tetején égő vörös csillag világított. A tömeg az aznapi Szabad Nép újságokat (Népszabadság előd lapja) összecsavarta, fáklyákat gyújtott, és skandálni kezdték:
\"Oltsák el a csillagot, fogyasztja az áramot!\"- mire el is oltották. Nagy Imre csak ezt követően, 21 óra tájban érkezett, s miután szinte kituszkolták a Parlament erkélyére, szerencsétlen beszédét \"Elvtársak!\" megszólítással kezdte, mely a tömegből ellenszenvet váltott ki.

\"Nem vagyunk elvtársak!\" Nagy Imre kénytelen volt \"Magyarok! Barátaim!\"-ra változtatni a megszólítást. Nem sokkal a beszéd után érkezett a hír, hogy a Rádiónál lövik a tüntetőket. A Parlamenttől, akárcsak a Városligettől az emberek megindultak a Rádióhoz. A Ruszkik haza! Nem vagyunk elvtársak, a kommunizmus vörös csillag jelképének elutasítása, \'56 alapkövetelményei voltak. Vagyis: szabadságot és függetlenséget, magyar utat, demokráciát!


           Így dőlt le a Sztálin szobor

A Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren a Sztálin-szobor. A szobor felállítása előtt itt állt a híres Regnum Marianum templom, a magyarok Nagyboldogasszonyának temploma. A templomot az 1919-es vörös uralomtól való megszabadulás emlékére építették. A hatalmas Sztálin-szoborba sajnos nagyon sok értékes magyar köztéri szobrot beolvasztottak, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák a nemzeti és keresztény értékeket. A monumentális talapzaton rövid kabátban egyik kezét magasra tartva áll a szovjet diktátor.

 

 

 

 

 

 
Itt inkább a munkásság, és a környező lakosság gyülekezett, és a Bem téri tüntetés folytatásaként a résztvevők egy része is ide jött. Itt is egyre hatalmasabbá duzzadt a tömeg. Alkalmi szónokok szónokoltak, a szovjetek távozása mellett már a gyűlölt zsarnokság szimbólumának, a szobor ledöntésének gondolata is megfogalmazódott.
A szobor ledöntése nagyon nehezen sikerült, mivel a hatalmas csizmákat vasbeton tartotta. Sok sikertelen próbálkozás után végül lángvágókkal segítettek, majd vassodrony kötelekkel, teherautókkal húzták az akkori nevén Gorkij, ma Városligeti fasor irányába. A szobor végül 21 óra 35 perc 32 másodperckor földet ért. A szobor egyik döntője így emlékszik erre vissza:

\"Hatodszor is mentem, és hatodszor is ráraktam a kötelet. Mind a két csizmája körbe volt vágva már. A szoborral csúszkáltam jobbra-balra, a tömeg kiabált, már a tömeg féltett, hogy jövök a szoborral, mivel olyan nagy volt a lengés. Az emberek már annyira bele voltak melegedve a döntésbe.

Mikor leértem, az egyik ember azt mondja, hogy \"Na fogadjunk, hogy most ez a szobor lejön érte!\" - Volt egy orosz órája, és letette a földre. Azt mondja: \"Fogadjunk, hogy ezt föl fogja venni most a szobor!\" - Persze mi röhögtünk mindnyájan, hogy hát milyen hülyeség. A szobor előtt lent van az óra. Húzzák a szobrot. Az, a könyökbe hajtott jobb kezével ide-oda mozog. Végre megrogyik a jobb lába, egyenesen dől le, és mintha nyúlna le az óráért. ...Az óra megállt, mikor a szobor összetörte. Itt nincs hazugság. Mindenki, aki ott volt, tudja, hogy ez a pontos idő.\" (Schwarcz Gusztáv, \'56-ban 18 éves, sportoló).

21 óra, 35 perc, 32 másodpercet mutatott az óra, amikor a szobor ledőlt.

 

 

 

 

  

Ezt követően elszavalták a Nemzeti dalt, és az egybegyűlt tízezres tömeg együtt ismételte az eskü szövegét:\"Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!\"- majd elénekelték a Himnuszt. A csizmába pedig kitűztek egy kivágott címerű, lyukas nemzetiszínű zászlót.

Ekkor jutott el a térre a hír, hogy a Rádiónál az ávósok lövik a népet, és már áldozatok is vannak. Az emberek teherautókra kapaszkodva vagy gyalog elindultak a Rádióhoz.

A hatalmas szobrot a Körút - Rákóczi út kereszteződésébe vonszolták, ahol kalapácsokkal apró darabokra törték. Emléknek, mementóként vitték haza, hogy a bátorság és szabadságszeretet legyőzi a zsarnokságot.
Az 50. évfordulóra, erre a helyre állította fel az MSZP-SZDSZ- kormány a mi adónkból a vascsövekből készült éket, a Janus-arcú, kozmopolita emlékművet, amely sokkal inkább a szabadságharcot leverőknek, mintsem a forradalom diadalának állít emléket. A még élő szabadságharcosokat az akasztófákra, és a munkásőrök V formátumú, támadó, felvonuló felállására emlékezteti.

          Hogyan zajlott a Rádió ostroma?

A Rádió esetleges védelméről már a tüntetés megkezdése után fél 4-kor 30 felfegyverzett, könnyfakasztó gránátokkal ellátott ávós katonával gondoskodtak. Ezt követő fél órán belül még két ÁVH-s századot is kirendeltek a Rádió védelmére, mielőtt a tüntetők odaérnének. Kezdetben 260-280 ávós védte az épületet.

18 órát követően a Belügy gondoskodott a középületek védelméről, és szinte az egész országban egy időben harckészültségbe helyezték az ÁVH alakulatait, valamint a Néphadsereget is, de utóbbiakra nem mindenütt számíthattak. A piliscsabai és aszódi gépesített ezredet riadóztatták és a fővárosba rendelték.

20 óra tájt Gerő Ernő - miután Hruscsovval tárgyalt -, hírhedt beszédét elmondta a rádióban. Sovinisztának, reakciósoknak, antiszemitáknak, csőcseléknek bélyegezte a tüntetőket. Azóta is, ma is ismerősen felhasznált jelszavak a hatalmon lévők részéről, a nemzetben, hazában gondolkodókkal kapcsolatban. Gerő beszéde az egész országban felháborodást keltett. Ezt követően Gerő a szovjet katonai beavatkozást már sürgette.

A Kossuth téren gyülekezőkkel szinte azonos időben érkeztek az első tüntetők a Rádió épülete elé. A diákok a követeléseiket szerették volna megismertetni az egész országgal. Ez nem tetszett a Rádió vezetőinek. Benke Valéria, a Rádió alelnöke intézkedett. Ők nem is érthettek egyet a szovjet csapatok kivonásával és a nemzeti követelések ismertetésével. Végül a diákküldöttséget beengedték, de csak néhány pont felolvasását engedélyezték. Ezt a diákok a Rádió erkélyéről tudatták a tüntetőkkel, akik ragaszkodtak az összes követelés felolvasásához. A közben hatalmasra nőtt tömegből a diákok segítségére sietve - kb. 80 fő - újabb küldöttség próbált benyomulni az épületbe. A bejutottak egyikét még az előcsarnokban lelőtte az ÁVH-s őrség, mire a többiek kihátráltak. A gyilkosság futótűzként terjedt a tömegben. A tüntetők a rácsokba kapaszkodva próbáltak az épületbe bejutni. Néhányukat, akik az ablakon keresztül próbáltak bemászni, az ávósok elfogtak. Először könnygázzal próbálták szétoszlatni a tömeget, majd tüzet nyitottak rájuk. A rádióadások ekkor már a Parlamentben működő rádióadóról történtek.

A Rádiónál az ávósok a tömegbe lőttek. Az ÁVH 19 óra 45 perc körül adta le az első riasztólövéseket az épületből a felkelőkre.

A Rádiót védő 260-280 ávós erősítésére 20 és 21 óra között újabb 300 főt rendeltek ki, akiknek átmenetileg sikerült a tüntetőktől a Rádió környékét megtisztítani, és az épületbe bejutni. Majd mentőautónak álcázott gépkocsikban kíséreltek meg fegyvereket juttatni az épületbe, amit a tömeg felfedezett.

Zólomy Lászlót - akit egy századdal a HM-ből rendelték a Rádióhoz - este 9-kor az a tény fogadta, hogy az ávós katonák láncba fejlődve, civilekre lövöldözve tisztítják meg a Bródy Sándor utcát. A tüntetők részéről fegyverhasználatot nem tapasztalt.

21 óra előtt a Bródy Sándor utcába érkezett még Solymosi János vezetésével Piliscsabáról egy lövész és egy harckocsi-zászlóalj.

A piliscsabai ezred tisztjei, miután bejutottak az épületbe, fegyvertelenül kijöttek, és próbáltak a tömeggel szót érteni, de a Rádióból tüzet nyitottak rájuk. (Nagy Imre beszéde szinte ezzel egy időben hangzik el a Kossuth téren.)
Solymosi János az épület erkélyéhez támasztott létra tetején beszédet akart intézni a tömeghez, hogy erőszak nélkül távozásra bírja.

N. J. ávós százados ezt úgy értelmezte, hogy a piliscsabaiak átállnak a felkelőkhöz, ezért parancsot adott Solymosi ezredes lelövésére. A Rádió egyik szélső ablakából az ávósok célba vették, de helyettesét, Szabó századost találták el, aki belehalt a sérülésekbe.

A piliscsabaiak elvegyültek a tömegben, nem lőttek a tüntetőkre, sőt melléjük álltak, fegyvereik egy részét is odaadták.

A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A tüntetők fegyvereket szereztek, és a magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok uralma ellen.

A fővárosban a felkelők telefonközpontokat, nyomdákat vettek birtokba, valamint behatoltak a fegyvergyártással foglalkozó üzemekbe, és raktárakba. Megpróbálták elfoglalni a Szabad Nép székházat, ahol a pártlap munkatársai üléseznek.

 

 

 

 

 


Debrecen

 

Ezen a napon a fővároson kívül Debrecenben történtek a legjelentősebb események.

A debreceni bölcsészhallgatók és fiatal tanáraik valamint a középiskolások már délelőtt 11 órakor tüntettek, munkásokat győztek meg, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Délután 20-30 ezer ember tüntetett a BM megyei főosztálya, az ÁVH előtt. Az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre vezényelték az első sortüzet. A magyar forradalom első halálos áldozatai a debreceni Ács Zoltán, Ádám Mihály és Gorzsás András, harmincan pedig megsebesültek. Ebből az is nyilvánvaló, hogy az első puskalövések még a Rádió ostroma előtt, eldördültek Debrecenben este hat és hét óra között.

Ilyen egységes és fenséges talán még nem is volt ez a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével. A fővárosiaknak teherautókon küldte ajándékként az élelmiszert a vidék.

Az \'56-os forradalmat, akárcsak az 1848-ast, a magyar ifjúság vitte győzelemre. Fiatal munkások, diákok, egyetemisták fogtak fegyvert, hogy szembeszálljanak a szovjet megszállás és az ávósok uralma ellen, hogy megvédjék a hazájukat.

A hatalmon lévők megpróbálták vérbe fojtani a felkelést

Október 23-án éjszaka Gerő Ernőék kérésére a hazánkban állomásozó szovjet egységek bevonultak a fővárosba. A \"segítség kérést\" Hruscsov írásban is kérte, amelyet visszadátumozott formában Hegedűs András írt alá napokkal később.

A Szovjetuniót nem érte váratlanul a magyarországi felkelés. Az esetleges lázadás leverésére \"Iránytű\" (Kompasz) néven hadműveleti terv is készült. Ekkor hazánk területén öt szovjet hadosztály tartózkodott. A szovjet hadtest-parancsnokság Székesfehérváron székelt, 12 magyar városban csoportosították a főerőket. Malasenko már október 22-én Budapestre érkezett. Szokolov marsall 21 órakor telefonutasítást adott a szovjet csapatok Budapestre jövetelére.

22 órakor a szovjet csapatok elindultak Kecskemétről, Ceglédről, Szolnokról, Székesfehérvárról, Sárbogárdról a magyar fővárosba, ahová éjfél körül meg is érkeztek.

Azonnal megkezdődtek az összecsapások a felkelők, valamint az ávósok segítségére jött szovjet csapatok között. Kétezerre becsülik a fegyveresen harcolókat, a VIII. és IX. kerület ellenállását tartják a legerősebbnek.

 

 

 

 


Október 23-án éjjel szovjet részről 6.000 katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott szállító és harci jármű, 156 ágyú bevetésére került sor, ami kevésnek bizonyult, ezért éjfélt követően további két hadosztály átlépte a magyar határt Románia és Kárpátalja felől. Budapesten ez által 24-én már 20.000 szovjet katona került bevetésre.

A megszállókat kiszolgáló párt és kormányvezetés a késő éjszakai órákban megalakította a Katonai Bizottságot, mely mindvégig a forradalom leverésén munkálkodott. Tagjai: Apró Antal, Czinege Lajos, Fehér Lajos, Földes László, Kovács István, Mező Imre, Münnich Ferenc, Piros László, Bata István.

A 24-én riadóztatott 5 szovjet hadosztály létszáma: 31.500 fő, felszereltségük 1.130 harckocsi és önjáró löveg, 615 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott jármű, 3.930 gépkocsi. Valamint riadókészültségbe helyezték a Különleges Hadtest vadászrepülő és bombázóhadosztályt és a Kárpáti Katonai Körzet vadász és bombázó hadosztályát. 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra, hogy a magyar felkelést mielőbb leverjék.

 

 

 

 

Mindez kevésnek bizonyult. Folyamatosan özönlött be hazánkba a szovjet haderő.
Az ávósok levezényelték az első sortüzeket. Statárium és kijárási tilalom volt.

November 4-ig a hazánkban tartózkodó 5 Hadosztályhoz, további 17 érkezett. Az RTL bécsi tudósítója szerint, a magyar szabadságharc leverésében 200.000 szovjet katona, 4600 tank, és több száz harci és szállító jármű vett részt. Ez nem egyezik a hivatalosan bevallott szovjet adatokkal, azok lényegesen kevesebbet mutatnak ki, például a rendteremtésben részt vevő katonák számát 60.000 fő körül határozzák meg.

A forradalomból már október 24-én szabadságharc lett, mert hadüzenet nélkül, idegen hadsereg támadta meg hazánkat.
Nagy Imre csak október 28-án ismerte el a felkelés jogosságát, addig kormánya nyíltan szemben állt a felkelőkkel.

 

 

 

 

 

           Visszatérve az elmúlt 20 esztendő történéseire, október 23-át más események is emlékezetessé teszik.

A forradalom 33. évfordulóján 1989. október 23-án kiáltották ki a Magyar Köztársaságot, ez egyben 1956 szabadságharcának elismerése volt, amit 1990-ben első törvényként, törvénybe is iktattak. Nagyon szép idő volt. A Parlament erkélyéről Szűrös Mátyás szólt az összegyűlt tömeghez. Szinte szikrázott a napsütésben még a levegő is. Hit és bizalom, remény kelt a szívekben, hogy véget ért a szovjet-korszak, végre független, szabad és jogállam lesz Magyarország. Az azóta eltelt 20 esztendő bebizonyította, hogy ez hiú álom volt. Amit rendszerváltásnak neveznek, az, az ország kifosztását, tönkretételét, a nemzeti vagyonának eltékozlását hozta, valamint a széles néptömegek létbizonytalanságát eredményezte. A tagadott Rózsadombi paktum mind a 20 pontját túlteljesítették.

Amikor az Antall-kormányt a Horn-kormány váltotta fel, azt a döbbenetet is meg kellett élni, hogy akiknek örökre távozni kellett volna, visszakerültek a hatalomba. A munkásőrből lett miniszterelnök belügyminisztere, Kuncze Gábor alatt \'56 hősét, Pongrátz Gergelyt a Hősök teréről megbilincselve vitték el 1997 november 3-án, és a Kossuth téren demonstráló, az emléksír előtt imát mondó ötvenhatosokat brutálisan szétverték az intézkedő rendőrök. Volt, hogy idős asszonyt két rendőr földön vonszolt ki a sortűzre emlékeztető emlékmű mellől.

 

 

 

 

 

 

Bár a Fidesz-kormány alatt ismét bizakodás volt, és megindult a fejlődés, gazdasági és más vonalakon is, politikailag, de főleg erkölcsileg nagyon káros intézkedés volt, hogy a tiltakozások ellenére a Szabadság téren álló szovjet emlékművet, a gyalázat emlékművét visszaállították.

A reményt, a megindult fejlődés teljesen visszavetette, hogy 2002-ben megint azok kerültek hatalomra, akiknek örökre távozniuk kellett volna onnan, akik egyértelműen nem az ország, nem a magyar emberek érdekeit képviselték. Noha igen sokan számítógépes választási csalásról beszéltek, a Fidesz elzárkózott a szavazatok újraszámlálásától, és 3 napon belül megsemmisítették a szavazó cédulákat, amivel ha közvetve is, de elősegítette az ország tönkretételét. Ha nem volt választási csalás, miért kellett azonnal megsemmisíteni a bizonyítékokat? A szavazócédulák megsemmisítése önmagában egyértelmű bizonyíték. Majd 2006-ban tovább folytathatták a kormányzást. A hatalom birtokában egyre gátlástalanabbá váltak úgy gazdasági, mint politikai intézkedéseik ezt igazolják.


Az 50. évfordulóra készülve, a tiltakozások ellenére - közel egy milliárd forintot elszámolva - vascsövekből \"alkotott\" emlékművet állítottak fel, mely még csak véletlenül sem idézi \'56 eszmeiségét, és amely a még élő szabadságharcosokat az akasztófákra, és a munkásőrök felvonulási alakzatára emlékezteti. Szégyen, de volt 1-2 \"ötvenhatos\"- nak mondott vezető is, aki elárulva bajtársait, asszisztált ehhez.

2006. október 23. az 50. évforduló ünneplésének vérbefojtása, gyakorlatilag 1956. november 4. újrajátszása volt. Délelőtt, a rácsokkal körbezárt Kossuth téren ünnepeltek az évfordulóra meghívott nemzetközi politikai méltóságok a miniszterelnökkel, úgy kb. ötvenhatan. Eljöttek a világ minden tájáról országuk képviseletében elnökök és miniszterelnökök, az 50. évfordulóra, tiszteletet adni az \'56-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak, mely világpolitikai jelentőségű volt, és amit országaik 50 esztendeje cserbenhagytak, kivéve Spanyolországot.

Majd megdöbbentő gyorsasággal, a tiszteletadás után mindannyian elhagyták Magyarországot. Mint akiknek sietős dolguk akadt, vagy mintha tartanának valamitől. Talán nem meglepő, elvégre a külföldi titkosszolgálatok itteni tevékenysége folytán netán még tudhattak is arról, hogy mi fog történni az 50. évfordulót ünneplőkkel. Úgy is fogalmazhatnék, hogy cserbenhagytak bennünket, akárcsak 1956-ban.

 

 

 

 

 

1956-ban vérbe fojtották a magyarok szabadságvágyát, leverték a szabadságharcot, 2006-ban pedig az arra emlékezőket. Mintha újrajátszották volna november 4-ét, \'56 leverőinek utódai. S nemcsak az azonosító hiányzott az egyenruhás támadókról, de egyes megtorlók a magyar nyelvtudással is hadilábon álltak.

 

 

 


           Most 2009-et írunk, s újra október van. Elégedetlenség az országban mindenütt. A hatalmon lévők nem óhajtanak önként távozni, amíg lehetőség adódik a zsákmányszerzésre. Mindent bevetve próbálnak polgárháborús veszélyt szítani az országban, hogy időt nyerjenek.

Ma Magyarországon nyílt magyarellenesség van, sőt adminisztratív eszközökkel genocídium zajlik. A rendőrség politikai eszköz a hatalom kezében. A legnagyobb ellenzéki párt pedig kivár.

A Lisszaboni Szerződés olvasatlan megszavazása a parlamenti képviselők részéről jóvátehetetlen bűn volt, mert e szerződés egyben a Velseni Szerződést is életbe lépteti.

Ez azt jelenti, hogy már nemcsak a magyar rendőrséggel verethetik le a nemzeti megmozdulásokat.
Jogosan vetődik fel a kétely: működhet-e így egy szabad, független, jogállam? Vagy Magyarország már nem az?

Ha sürgősen nem következik be döntő változás a nemzeti érdekek képviseletében,
a létkérdés: mi lesz a magyarok sorsa a saját hazájukban, meddig létezik még: édes hazánk, Magyarország.

 

 

 

 

                                                                                                                         Orbán Éva
                                                                                                               \'56-ot kutató közíró

 

 

 

A közölt képek a Magyar Történeti Múzeum és az 56-os Intézet fényképtárában találhatók.

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]